 |
Az összes kommentálható tartalom
|
 |
FOTÓRIPORT - Néptánc-tábor Magyarlapádon
[2015. július 20.]
|
Néptánc-oktatással egybekötött tábort szervezett a Sipos Ferenc és Szilágyi András kezdeményezése nyomán 1985-ben, azaz 30 évvel ezelőtt megalakult Magyarlapádi Piros Pántlikás Zenekar. A rendezvény keretében a gyermekek, fiatalok népi táncot tanultak, népdalokkal ismerkedtek, előadásokat hallgattak, majd az esti táncházban akár éjfélig gyakoroltak. A szórakoztató programok közé tartozott a szerdai kirándulás és természetesen a gálaműsor, amelynek keretében szombat este a tanultakat mutatták be. Idén a falu nyugalmazott tanítónője, a 81 éves Szakács Ida a harmincéves évforduló jegyében mesélte el a réten felállított színpadon a zenekar névadásának történetét, és megújította a pántlikákat. (4)
|
|
FOTÓRIPORT - Szolidaritási felvonulás a romákért a Patarétről a városba
[2015. július 17.]
|
„Várost az embereknek, ne a nyerészkedésnek” – ezzel a szlogennel szerveztek szolidaritási felvonulást ma a pataréti telepen lakók érdekeinek érvényesítéséért. A kulturális és civil megmozdulást a „So keres, Europa?!” nemzetközi roma ifjúsági találkozó alkalmával szervezték, amelyet a héten tartanak Kolozsváron.
A felvonuláson több emberjogvédő szervezet képviseletében vettek részt külföldi fiatalok is, valamint az öt évvel ezelőtt Kolozsvárról a Coastei utcából kilakoltatott, és a Patarétre erőszakkal kiköltöztetett személyek.
A felvonulás célja egyébként épp ez volt: felhívni az illetékes hatóságok figyelmét az embertelen életkörülményekre, a bizonytalan és egészségtelen lakhatási feltételekre, arra, hogy ígéretük ellenére a város vezetősége évek óta nem intézkedett a Pataréten élők érdekében.
Kiment a telepre Andrei Andreicuţ ortodox érsek-metropolita is, aki többek közt arról beszélt, hogy kinevez egy papot, aki majd szolgálni fog az ott élő romáknak, és a tanfelügyelőségen is lesz egy tanfelügyelő, aki külön a roma gyerekek oktatásával foglalkozik majd. Az érsek bejelentéseit nem fogadta mindenki lelkesen: a tömegből egy nő haragosan kezdte hangoztatni, hogy „Isten nevében” lerombolnak házakat, kilakoltatnak embereket, hogy templomokat építsenek. A felvonulásra készülők között is szóváltás keletkezett, amit végül elnyomott a csendes-szomorkás gitárzene, és a felvonulók megindultak a dombon át, a város irányába. (4)
|
|
Nyolc brutálisan őszinte Facebook-értesítés, aminek léteznie kellene
[2015. július 17.]
|
Egy volt osztálytársad lájkolta a fesztiválszelfidet, egy kollégádnak tetszett a komment, amit a főnök nyaralós fotója alatt hagytál, miközben bejelölt az a helyes srác, akivel a Balatonnál ismerkedtél össze. Ezeket az üzeneteket ismerjük, azonban a közösségi oldalon akadnak olyan helyzetek is, amikor a kevésbé pozitív történésekről is szeretnénk értesülni. Lássuk, melyek ezek.
|
|
VIDEÓ – Összekaptak Boc polgármesterrel a szamosfalvi lakósok
[2015. július 17.]
|
Ahelyett, hogy megnyugtatta volna őket, Emil Boc polgármester jobban felbőszítette a Kolozsvár vonzáskörzetéhez tartozó Szamosfalva egyes lakóit. A polgárok amiatt tiltakoztak, hogy a Nagyváradra történő szállítás előtt a szemetet a Közterület-fenntartó Vállalat (RADP) udvarán tárolják, s rettenetesen bűzlik. (4)
|
|
VIDEÓ – Folyik ki a szennylé a szemétszállító kocsikból
[2015. július 17.]
|
Kolozsváron nem csupán a lakosság által létrehozott hulladék elszállításával és megsemmisítésével van gond, hanem a szemételszállítással is. Pontosabban a köztisztasági cégek által használt egyes gépkocsikkal...
A felvételek a kolozsvári Heltai Gáspár utcában készültek. (4)
|
|
VIDEÓ - WRC 5 - itt az első gameplay trailer
[2015. július 16.]
|
Bemutatkozott a WRC 5 első gameplay videója, ami nem sok újdonságot tud felmutatni a korábbi részhez képest és a fejlesztőcsapat sem túl biztató, de reméljük a legjobbakat.
|
|
VIDEÓINTERJÚ - Sógor Csaba: a szüleimnél meghúzódött menekült meg akarta ölni az összes magyart
[2015. július 12.]
|
Az Európai Parlament képviselője szüleinek a bevándorlókkal kapcsolatos élményeiről mesél.
A politikus Határeset: bevándorlás – gazdasági, emberjogi vagy politikai vita? címmel tartott előadást a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn július 7-12. között zajlott, idén immár a tizenkettedik alkalommal szervezett EU-táborban. (4)
|
|
VIDEÓINTERJÚ - Tonk Gabriella: a kolozsvári városháza elveszíti a pert a Coastei utcai romákkal
[2015. július 10.]
|
Tonk Gabriella, a Kolozs Megyei Öko-Metropolisz Közösségi Fejlesztési Egyesület (Asociația de Dezvoltare Intercomunitară Eco-Metropolitan Cluj) által idén februárban útjára indított Pata-Cluj projekt vezetője szerint a városháza elveszíti a pert a Coastei utcából kilakoltatott romákkal.
Miért?
A szakemberrel a A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn szerdán kezdődött és július 12-ig tartó, immár a tizenkettedik alkalommal szervezett EU-táborban beszélgettünk. (4)
|
|
VIDEÓINTERJÚ - Geréd Imre: többszörös kisebbségben vagyok...
[2015. július 10.]
|
Geréd Imre az RMDSZ legfiatalabb önkormányzati képviselője. A Hargita megyei Marosfőn szervezett EU-táborban felvetettük neki: úgy életkor, mint nemzetiség szempontjából kisebbségben van a Kolozsvári Városi Tanácsban. Azt kérdeztük tőle, ilyen kontextusban nem tácsolják le, illetve kisebbségiként milyen eszközei vannak a többsági román tanácsos kollégák meggyőzésére?
|
|
VIDEÓINTERJÚ - Markó Béla: előtérben a stabilitás, háttérben a demokrácia
[2015. július 10.]
|
A Kós Károly Alapítvány elnökét a Hargita megyei Marosfőn zajló EU-táborban tartott mai előadása kapcsán arról kérdeztük: vajon a nagyhatalmak, de elsősorban az Amerikai Egyesült Államok nem feltétlenül demokratikus, de katonailag stabil országokat szeretnének látni az ukrán válság miatt?
|
|
FOTÓRIPORT - Chill, relax és in the zone: hangulatképek az EU-táborból
[2015. július 10.]
|
Egyedi módon, formatervezők által kialakított előadótérnek örvendhetnek a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn szerdán kezdődött és vasárnapig tartó, idén immár a tizenkettedik alkalommal szervezett EU-tábor résztvevői. (4)
|
|
FOTÓRIPORT - Politikusok lazán az EU-táborban
[2015. július 09.]
|
Zsebre dugott kezek, chill és relax hangulat, tiniroham és csoportkép, ing a nadrágon kívül – az RMDSZ politikusai is próbáltak beilleszkedni ma a Marosfőn zajló EU-táborba.
Kovács Péter, az érdekvédelmi szervezet ügyvezető elnöke vonatkozásában arra lettünk figyelmesek: főnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök előadása közben jegyzetel. Mint utólag kiderült, nem a Boss által mondottakat, hanem saját gondolatait vetette papírra, az előadók sorában ugyanis ő következett...
Mindketten hagyták magukat lerohanni a tinédzserek által: a fiatalok az előadóknak, meghívottaknak és újságíróknak járó EU-pénzt próbálták megszerezni a politikusoktól is, s ezáltal megnyerni a győztes csapatnak járó brüsszeli tanulmányutat...
A résztvevők között diszkréten meghúzódott Nagy Zoltán, a Szövetségi Elnöki Hivatal kabinetfőnöke, illetve Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is... (4)
|
|
VIDEÓINTERJÚ – Kovács Péter: milyen fiatalokra van szüksége az RMDSZ-nek?
[2015. július 09.]
|
Ma Kovács Péter a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn szerdán kezdődött és július 12-ig tartó, idén immár a tizenkettedik alkalommal szervezett EU-táborban A kabát újragombolása címmel tartott előadást.
|
|
VIDEÓINTERJÚ - Kelemen Hunor: Milyen kulcsszó alapján figyelnek fel ránk az amerikaiak?
[2015. július 09.]
|
Ma Kelemen Hunor a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn szerdán kezdődött és július 12-ig tartó, idén immár a tizenkettedik alkalommal szervezett EU-táborban Hogyan látnak minket Amerikában? címmel tartott előadást.
Az RMDSZ szövetségi elnökét többek között arról kérdezték a sajtó képviselői, mely kulcsszavak alapján lehet „eladni” az amerikaiaknak a romániai magyar kisebbség ügyeit. (4)
|
|
VIDEÓINTERJÚ - Tonk Gabriella: egymillió euróból házakat építünk a pataréti romáknak
[2015. július 08.]
|
Tonk Gabriellát, a Kolozs Megyei Öko-Metropolisz Közösségi Fejlesztési Egyesület (Asociația de Dezvoltare Intercomunitară Eco-Metropolitan Cluj) által idén februárban útjára indított Pata-Cluj projekt felelősét a részletekről kérdeztük.
A szakember a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn ma kezdődött és július 12-ig tartó, idén immár a tizenkettedik alkalommal szervezett EU-táborban Patarét és Kolozsvár – integrált projekt a pataréti közösségek társadalmi befogadásáért címmel tartott előadást. (4)
|
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1721 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |