Méltatásában Németh Júlia műkritikus úgy fogalmazott: a kiállítás azt a fajta folytonosságot, az önmagához való hűséget és önmagával szembeni igényességet igazolja, amely a művészt kezdetektől fogva jellemezte. – A struktúrák, az anyagszerkezet művészi felvillantásával az alkotó ösztönösen a lényeg, a részletekben megbúvó egész láttatására törekszik. Sajátosan diszkrét formában, de annál hatásosabban jelentkezik például munkásságában a hagyományokhoz való ragaszkodás, a tárgyi népművészet alapvető jegyeinek, lényegének a magas művészetbe emelése – hangsúlyozta a műkritikus, a fa alakváltozásaira való érzékeny reagálásra is utalva: „egynémely alkotása mintha a farostok finom vonalhálóiba ágyazott látomás lenne, amelynek színvilága, a sárgásfehértől fakó barnán át a szürkéig terjedően, a fa időbeni metamorfózisát sejteti”.