label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Korkep

« Vissza a főoldalra


Bicatúra 10.: Rodostóig tekernek a kollégisták

Létrehozva: 2014. július 18. 01:44


Évről évre távolabb merészkednek
Évről évre távolabb merészkednek
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium immár tizedik alkalommal szervezi meg a Pusztuló kövek nyomdokában elnevezésű biciklitúrás expedíciót, amelynek célpontja ezúttal a törökországi Rodostó, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek és kísérőinek száműzetési helye. Mivel a teljes táv meghaladja a 2500 kilométert, ezért csak Rodostó felé bringáznak a kollégisták, hazafele kisbusszal és autókkal indulnak majd.


Ennek ellenére az idei „bicatúra” lesz időben a leghosszabb az eddigiek közül, hiszen 16 napot lesznek a távolban. Biciklis szempontból is az egyik legnehezebb túrának ígérkezik az idei, hiszen a romániai részen folyamatosan hegyvidéken haladnak majd: bejárják a mócvidék és az Erdélyi-szigethegység legszebb tájait, majd beereszkednek az Aranyos völgyébe, ahol Verespatakon is megszállnak.

************************************************************************
 
 
Lapunk teljes tartalma azok számára az internet útján is elérhető, akik a Szabadságot a Digitálstandon megvásárolják (havi előfizetési díj: 1800 forint, illetve az annak megfelelő lej, euró, dollár, a napi árfolyamon).
 
Cikkeink a változásról:
 
 
 
**********************************************************************





További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap