„Az életben két izgalmas mozzanat van: az elindulás és a megérkezés. Az ember alig várja, hogy elinduljon, és aztán, amikor elindult, alig várja, hogy megérkezzen.
A mi generációnkról azt mondják: révbe jutott” – vélte Cs. Erdős Tibor húsz évvel ezelőtti, születésnapi látogatásomkor, majd így folytatta: „egy alkotó számára tulajdonképpen az örök mozgatóerő, hogy maradandót alkosson. Nagy ajándéka az életnek, ha valaki úgy érzi, hogy ezt megtette. Hogy már mindent megtett, és eljött a visszanézés ideje. A magam részéről ezt még nem érzem.” Az akkor 80 éves mester szavai őszintén hangzottak, s az idő őt igazolta. Olyan rendkívül termékeny alkotói periódus vette kezdetét nála, mely megannyi reprezentatív, mitológiai, történelmi, néprajzi-néplélektani ihletettségű, realisztikus hangvételű munkát eredményezett. Akkor született többek között a Kalotaszegi Madonnaként is elhíresült, szimbólumrendszerében Erdélyt idéző Európa elrablása, a széki tragédiának monumentális kompozícióban emléket állító Apokalipszis, vagy az eszköztelenségében, formai tömörségében már szinte perzselő, lendületes formaritmusaival magával ragadó Kiűzetés. Lélekelemző portréiból pedig Kolozsváron, a Képzőművészeti Szövetség akkori, Szentegyház utcai galériájában rendezett nagy népszerűségnek örvendő, sikeres kiállítást. De gyűjteményes tárlataival Budapesten és Nagyváradon is hasonló elismerésben részesült. Szülőfaluja, Berettyóújfalu pedig díszpolgárává avatta és múzeumi teret biztosított alkotásainak.
Önarckép  |
************************************************************************
Lapunk teljes tartalma azok számára az internet útján is elérhető, akik a Szabadságot a Digitálstandon megvásárolják (havi előfizetési díj: 1800 forint, illetve az annak megfelelő lej, euró, dollár, a napi árfolyamon).
Cikkeink a változásról:
**********************************************************************