Zakariás Zalán rendező és Jankó Zsolt karmester számára egyaránt megtiszteltetés, hogy dolgozhatnak a produkcióban – erről a tegnap délben tartott sajtótájékoztatón nyilatkoztak az alkotók –, Selmeczi György zeneszerző pedig a sors kegyeltjének nevezi magát: egy év alatt immár a második operáját mutatják be.
A közönségbarátnak szánt opera mellett az új évad eseményeiről is szó esett: Szép Gyula igazgató egyebek mellett arról számol be, hogy október elején mutatják be Mozart Figaro házassága című művét, a novemberi Bánffy-napokra pedig Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának különleges premierjével is készülnek.
************************************************************************
Lapunk teljes tartalma azok számára az internet útján is elérhető, akik a Szabadságot a Digitálstandon megvásárolják (havi előfizetési díj: 1800 forint, illetve az annak megfelelő lej, euró, dollár, a napi árfolyamon).
Cikkeink a változásról:
**********************************************************************