„A magyar helyesírás szabályai”-nak legutóbbi, tizenkettedik kiadása, de az ezt megelőző kiadás is, a szótári részben így veszi fel a címbeli szó két változatát: síel v. sízik. E szerint mindkét forma helyes, azaz megfelel a magyar szóhasználati szabályoknak. Ez a nyugvópontra jutó megállapítás a múltban a nyelvművelő szakirodalom egyik legvitatottabb kérdése volt. A Magyarosan című nyelvvédő folyóirat egyértelműen a sízik, sízés, síző alak mellett foglal állást. Ezt teszi Szabó T. Attila is a Ha nem sóalsz miért síelsz? című cikkében. Mint írja: a végső elemzésben a norvég eredetű sí-ből a sízik forma -z képzővel alakult, és az ikes igék sorába tagolódott bele. „Nyilván azért keletkezett -z képzős igei változat, mert a többi ilyesféle ige is ilyen alakban használatos: biciklizik, csónakázik, fogócskázik, hajózik, hintázik, karikázik, kocsikázik, kosarazik, korcsolyázik, labdázik, szánkózik, vitorlázik... stb.” Vannak ugyan -l képzős igéink is, de „az a képzőforma nem járul magánhangzóra végződő alapszóhoz”. Ennek következtében nem helyesli a síel igei forma használatát. Sóval sózzál, sível sízzél – véli. Cikke írásakor talán még igaza is lehetett, mikor így vélekedik: „Magam gyakrabban hallom és olvasom a sízik formát és sízés, síző származékait, mint a síel, síelő, síelés igealakokat.” Ma már – több mint egy félévszázad elteltével – éppen az ellenkezője igaz. Valamennyi anyaországi hírközlés az ottani nyelvhasználat következtében – megfigyelésem szerint – csakis a síel, síelő, síelés alakot használja. Budapesten élő unokám is kijavított: nem sízik hanem síel.
|
