„Végletekig elvitt helyzetek sorozata a film; az egyik alaphelyzet, hogy a sonderkommandósok lázadásra készülnek, még csak nem is azzal a reménnyel, hogy sikerül megállítaniuk a halálgyárat: de hogy legalább lassítsák a folyamatot, hírét adják-vigyék mindannak, ami velük történik, ki-ki más eszközökkel. Ennek a lázadásnak a szervezője Ábrahám, akit én játszom, s aki nagyon közeli barátja Saulnak, a főszereplőnek” – nyilatkozta lapunknak Molnár Levente színművész a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyébe meghívott Saul fia kapcsán. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje tizennyolc másik alkotással versenyez a május 13-a és 24-e között zajló fesztivál fődíjáért, az idei mezőnyben egyetlen kelet-közép-európai filmként. A forgatás körülményeiről és a fesztiválra való készülődésről beszélgettünk a kolozsvári színésszel, elöljáróban pedig a rendező eddigi filmes tevékenységét és az Arany Pálmára esélyes filmmel kapcsolatos célkitűzéseit, meglátásait vázoljuk. Franciaországi tanulmányai befejezése után Nemes Jeles László Magyarországon készítette el Türelem című alkotását, amely 2007-ben elnyerte a 38. Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilm-díját; világpremierjét a velencei filmfesztivál rövidfilmes mezőnyében tartották, majd az Európai Filmakadémia rövidfilm-díjára is jelölték. Rendezőként és forgatókönyvíróként jegyzett projektjei – a Türelem mellett a Torockón forgatott The Counterpart, valamint Az úr elköszön – eddig több mint száz nemzetközi seregszemlén vettek részt, ahol harmincnál is több díjat nyertek. Az alkotóval készült interjúkból kiderül, hogy első nagyjátékfilmes vállalkozása körülbelül tíz évre nyúlik vissza: akkoriban került a kezébe egy könyv, amely az auschwitzi krematóriumok működtetésével megbízott Sonderkommando tekercseit mutatta be; a gázkamrákban megölt emberek tetemeinek elégetésével és hamvaik szétszórásával foglalkozó rabok gondolatait, feljegyzéseit tartalmazó szövegek olvasása közben el is határozta, hogy megfilmesíti a témát. Szeretett volna valami egészen újszerűt mutatni, kerülve a holokausztfilmek „kódjait”. Nemes László: „egyetlen emberi nézőpontot kerestünk” 2011-ben öt hónapon át fejleszthette filmtervét a cannes-i fesztivál Résidence programjában, Clara Royer francia forgatókönyvíró közreműködésével, majd egy évvel később a szarajevói szemle koprodukciós fórumának Living Pictures-díjában részesült. Sok minden történt közben, amelyekről szintén beszélt Nemes László: például arról, hogy eleinte úgy tervezték, nemzetközi koprodukcióban készítik a filmet, több ország hozzájárulásával, végül azonban kizárólag a Magyar Nemzeti Filmalap támogatta a kivitelezést, összesen 321,6 millió forinttal. De ugyanilyen szembetűnő a rendező kitartása is: annak ellenére, hogy elsőfilmesként és a téma sajátos megközelítése miatt nem bíztak benne eléggé, ő mindvégig kitartott az elképzelése mellett. „Térben és időben igyekeztünk nagyon leszűkíteni a nézőpontot, hogy ne lássunk mindent. Tehát nem törekedtünk totalitásra, egyetlen emberi nézőpontot kerestünk, így olyan a film, mintha egy kulcslyukon keresztül látnánk a tábort, miközben a cselekmény nagyon kontúros, konkrét” – magyarázta az MTI-nek. Rámutatott arra is, hogy a Saul fia a magyar Saul Auslanderről szól, aki az auschwitzi Sonderkommando tagjaként egy kisfiú tetemében saját fiát véli felfedezni; innen már egy cél vezérli: megadni a fiának a végtisztességet.
Molnár Levente: „folyamatosan kíváncsi tudott maradni” A kolozsvári színésztől előbb arról érdeklődtünk, hogyan tolmácsolta a rendező az ötleteit a szereplőknek, miután már kiválasztotta őket a munkára. – Érződött a következetessége, a karakánsága. Nagyon tudom értékelni, amikor ez megvan valakiben, nála pedig még csak nem is gondolatok vagy ötletek szintjén tapasztalhattuk, hanem a konkrétumok tekintetében is – mondja Molnár Levente. S bár a konkrétumokhoz hozzátartozott, hogy akkorra már a forgatókönyv is elkészült, „Lászlónak az egyik nagy erőssége az volt, hogy folyamatosan kíváncsi tudott maradni irányunkban: nagyon sokat beszélgettünk még a forgatások előtt, kérdéseket tettünk fel egymásnak, és úgy teltek el beszélgetések közötti periódusok, hogy közben is gondolkodtunk egy-egy felmerülő problémán”. Annak ellenére, hogy a rendező nagyon pontosan tudta, mit hogyan szeretne megvalósítani, sosem viselkedett úgy, mint aki az egyetlen megoldás tudója; Skype-on, jelenetről jelenetre, sorról sorra végigvették a szövegkönyvet – idézi fel beszélgetőtársunk. Közben a többi színésszel is hasonlóképpen tartotta a kapcsolatot Nemes László, meg persze mindenki tanult jiddisül, mivel a magyar mellett ez a másik „összekötő” nyelve a filmnek. Mendy Cahannal, a produkció által biztosított language coach-csal tanulták a replikákat, küldték neki a hangfelvételeket – ami szintén „nagyon izgalmas volt, mondhatni a virtualitásában magányos munka, a házi feladat része; csakhogy utána nem felelni megy az ember, hanem dolgozni, és a többiekkel együtt örülni annak”. A felkészülés része volt az is, hogy a színészeknek, közös megegyezés alapján fogyniuk kellett néhány kilót: ki-ki másként alapozott az auschwitzi történet forgatására, a német Urs Rechn például húst evett, míg Molnár Leventének a zöldségekre esett a választása. Így összesen 25 kilót adott le, mire a filmezés befejeződött, közben sportolt, és szakemberek véleményét is kikérte. – Még csak nem is úgy kell felfogni, hogy hű, de mekkora áldozat volt ebben: egyrészt nekem is jól fogott, sőt, azóta sem eszem húst. Elég sok minden kikerült azóta az étrendemből, vagy legalábbis nem abban a formában viszem be a szervezetembe, mint addig. Érvényes ez a cukorra, de kenyeret sem vettem magamnak lassan másfél éve, a húsból pedig maradt a hal, néha-nagyritkán – árulja el, amolyan meghosszabbított tavaszi tisztítókúrának nevezve az étrendváltást. Adódtak ebből vicces pillanatok, például ünnepek alkalmával a családban – ezúton is köszönetet mond mindenkinek a megértésért és a türelemért, főleg az édesanyjának.
|
