Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében



Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió­ és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról – jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. Sajtótájékoztatóján Charles Michel közölte, a CETA nagyon fontos a vállalatok, a gazdaság számára. Didier Reynders külügyminiszter pedig jogosnak nevezte a szerződéssel kapcsolatos korábbi vallon aggodalmakat.


 

Michel nem sokkal később azt írta a Twitteren, hogy az ország tartományi parlamentjei péntek éjfélig jóváhagyhatják a megállapodást, amely „fontos lépés az EU és Kanada számára”.

Paul Magnette vallon kormányfő is megerősítette, hogy egyezségre jutottak. „Tető alá hoztuk a megállapodást, amelyet megküldünk az uniós intézményeknek és az európai partnereinknek” – mondta.

Mi ez?