– Néha úgy éreztem, nem biztos, hogy szeretnék Jane-nel teázni. A húszéves lánnyal, aki első leveleinek megírásakor nagyon szerelmes, és úgy viselkedik, mint egyik-másik fuzsitusabb hősnője, még bizonyára igen; később azonban már annyira vesékbe látó, időnként maróan cinikus, hogy nem mindig lenne hozzá kedvem – magyarázta Vallasek Júlia irodalomtörténész, műfordító csütörtökön délután, a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Jane Austen levelei című kötet bemutatóján. Ennek ellenére nagyon megszerette az angol regényírót, miközben a leveleit fordította, s életének, gondolkodásmódjának egészen izgalmas részleteivel is volt alkalma szembesülni. Ezekről is mesélt a Koffer könyves kávézóban egybegyűlteknek, napra pontosan 202 évvel azután, hogy napvilágot látott Jane Austen második, Büszkeség és balítélet című nagy sikerű regénye; ezt pedig onnan tudhatja az utókor – amint azt Zágoni Balázs, a Koinónia igazgatója megjegyezte –, hogy 1813. január 29-én írta meg azt a levelét, amelyben beszámol erről nővérének, Cassandrának.

Ki ez a nő, aki a leveleket írja: az érzékeny „gentle” Jane-e, aki nagyon jól érti és ismeri a fiatal lányok lelki- és ábrándvilágát, vagy pedig a másik, akinek kisebb a rajongói köre, hiszen metsző gúnnyal, maró szarkazmussal ír a társadalmi külsőségekről, a konvenciók merevségéről, a világ nyelvi megformáltságáról, kérdezte Vincze Hanna Orsolya az est folyamán. Vallasek Júlia kifejtette: főként „a második” Jane Austen szólal meg a levelekben, „aki adott esetben csontig vág, és még egy kis sót is szór a sebre”. „De megteheti”, egyszerű a magyarázat: a levelek többségét a nővérének írta, akivel egész életében közeli kapcsolatban állt, „ebbe pedig belefért, hogy egy-egy félmondatban odavessen valamilyen gúnyos megjegyzést, hiszen pontosan tudta, hogy a másik ember azt hogyan fogja értelmezni”. Arról is beszélt a fordító, hogy testvére halála után Cassandra cenzúrázta a leveleket, és el is égetett közülük néhányat, nagy valószínűséggel azokat, amelyek tartalma nem éppen tartozik a nagyközönségre.