Fotóriportunk itt látható.

Illésfalvi Péter hadtörténész, az exhumálás vezetője (Fotó: Rohonyi D. Iván)

Honvéd nadrágszíjak is előkerültek a feltárás során (Fotó: Rohonyi D. Iván)

Perzselő nyári forróságban kicsit szorongva léptünk be a Tordai úton található kolozsvári új zsidó temető kapuján. Tisztában voltunk ugyan azzal, hogy már napok óta zajlik az 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban elesett és ide eltemetett magyar katonák kihantolása, de a kíváncsiság mellett a várható látvány és a kegyeleti érzések is mély hallgatásra késztettek. Ide már alig-alig szűrődött be a nagyváros eszeveszett kocsiforgalmának a zaja, sőt, amint a temető hátsó traktusa felé haladtunk, úgy mélyült egyre a csend. Elhagyva a szintén 1944 őszén elesett német katonák egykori sírparcelláját, a közelben feltűnt a temetkezési vállalkozás kocsija, majd a temetőösvény mentén felállított sátor a kutatók számára. A feltárási munkálatokat végző szakemberek éppen megálltak egy szusszanásnyi ebédidőre a nagy hőségben, amikor a helyszínre érkeztünk. Itt az exhumálást irányító Illésfalvi Péter hadtörténész fogadott kollégáival, majd rögtön a tömegsírhoz vezetett bennünket. A feljegyzések szerinti egykori sírhantoknak és fejfáknak ma már nyomát sem lehet látni, egy párszáz négyzetméteren húzódó, burjánnal és gazzal felnőtt terület tárult elénk, és csak az út menti házak miatt nem éreztük úgy, hogy egy kietlen dzsungelben járunk. Feltűnt a kotrógép, a kutatóárkok, a parcella egyik sarkában pedig a földre terített műanyag fólián a föld mélyéből több mint hét évtized után előkerült leletek… Emberi csontok, az évtizedek során elenyészett maradványok, amelyek sokaknak lehet, hogy mit sem jelentenek, de a kutatók számára annál sokkal, de sokkal többet. Hiszen ezek feltárásával tovább tisztul a második világégésről alkotott kép, arról nem is beszélve, hogy az exhumálás következtében folytatódhat a hősök azonosítása, összeírása, végül pedig méltó módon való eltemetése. Minden lelet megannyi tragédiát, történetet rejteget magában. Miközben ott álltunk némán és döbbenten, Illésfalvi Péter magyarázza, hogy mire jutottak az eddigi feltárások során, felelevenítve a hetvenegy évvel ezelőtt történteket.

A tordai tűzözön

Az 1944. augusztus 23-i román átállást követően a szovjet túlerő áttörte a Keleti-Kárpátok vonalán kiépített magyar védőállásokat, a 2. Ukrán Front balszárnya pedig a Déli-Kárpátok hágóin próbált a magyar és német csapatok hátába kerülni. Ráadásul a Bukarest térségében, illetve a Havasalföldön elhelyezett német erők visszavonulásához is a déli átjárókra volt szükség, ennek érdekében a magyar csapatok szeptember 5-én a magyar–román határt átlépve támadást indítottak a román állások ellen. A tulajdonképpeni tordai csata szeptember 13-án kezdődött: a Kolozsvártól délnyugati irányba, Torda város térségében az Aranyos, illetve annak keleti meghosszabításaként a Maros védővonalában kialakult harcok során a magyar és a német csapatok több mint egy hónapig tartották fenn a szovjet–román túlerőt. A több szakaszban lezajlott véres csata október 8-án ért véget, amikor a magyar és a német csapatok maradékai kiürítették a térséget és visszavonultak. A Torda környéki harcokról megrázó képet fest Tűzözön – Ahogyan én láttam című visszaemlékezésében Kékkői László tartalékos főhadnagy. Az 1944. tavaszi–nyári kolomeai harcokban is küzdő magyar királyi főhadnagyot és maradék csapatát 1944 szeptemberében vezényelték Torda térségébe, ahol október 4-én megsebesült. A közölt adatok és a leírt történések, valamint az olvasmányélmény szempontjából egyaránt remek könyvének második, bővített és javított kiadását idén áprilisban mutatták be Erdély több városában, így Kolozsváron is.

Hetvenegy év után megtalálták az aluminium azonosító párját (Fotó: Rohonyi D. Iván)

„Nagyon sok magyar katona halt hősi halált a harcokban, rengeteg volt a sebesült, akiket többnyire a Kolozsváron működő tábori egészségügyi intézményekbe, a 9. számú helyőrségi kórházba, valamint a Miskolcról a hadműveletek idejére ide telepített 7. számú tábori kórházba hoztak be ellátásra” – elevenítette fel a történéseket Illésfalvi Péter. Itt próbálták meg ellátni a sebesülteket, akik közül nagyon sokan belehaltak a fronton szerzett sérüléseikbe. Az áldozatok egy részét a Házsongárdi temető hősi parcellájába temették el, de helyszűke miatt kénytelenek voltak a város szélén található úgynevezett új zsidó temető használaton kívüli parcellájába is hantolni. A két helyőrségi kórház életébe Pfléger Mihály Farkas (1912–1984) tábori lelkésznek köszönhetően nyerhetünk valamelyest betekintést, aki naplójában, ha nem is sok, de fontos adalékokat közöl az elesett katonák számáról és elhantolásukról. Amint írja, miután eleget tett a bevonulási parancsnak, 1944. szeptember 18-án a kolozsvári 9. számú helyőrségi kórházhoz vezényelték. Jelentkezés után máris nagyon sok munka várt rá, mert másnap 33 azonosított és 15 ismeretlen honvédet temetett el. 1944. szeptember 23-án ismeretlen okból átvezényelték az ugyancsak Kolozsváron települt 7. számú tábori kórházhoz, s még ugyanennek a napnak délutánján 9 magyar katonát temetett el.

A honvédek földi maradványait laminált kartonkoporsókba helyezték el (Fotó: Benkő Levente)

A fejfák eltűntek, az írás megmaradt

A kolozsvári zsidó temetőben elhantolt honvédekről az utolsó pillanatban készült összeírás. „A tömegsír helyszínéről különösebb feljegyzés, főleg térkép nem született. Az volt viszont a szerencsénk, hogy egy kolozsvári polgár feljegyzéseinek köszönhetően sikerült azonosítani a magyar honvédek egy részének a kilétét, amely kiinduló pontot jelentett a kutatásainkban” – magyarázta Illésfalvi Péter. A Világosság című kolozsvári napilap tájékoztatása szerint 1945 tavaszán Mezei Gábor, a kolozsvári egyetemi klinika ortopédcipésze kint járt az új zsidó temetőben, és a már akkor nagyon rossz állapotban létező fejfákról „gondosan lebetűzte a fakuló felírásokat”, majd elvitte a szerkesztőségbe a névsort, amelyet az újság 1945. június 3-i számában közzétett. Mezei Gábornak száz honvéd nevét sikerült megmentenie az utolsó pillanatban az enyészettől, ugyanakkor azt is jelezte: „mintegy 35-40 sírkereszt már eltűnt, az itt nyugvók örökre ismeretlen katonák maradnak”.

Utolsó sorakozó... (Fotó: Benkő Levente)

Révbe jutott engedélyezés

Néhány éve a Kolozsvári Zsidó Hitközség megkereste a magyar honvédelmi minisztériumot, hogy kezdeményezze az illetékes román hatóságnál a szóban forgó parcella feltárását, illetve lehetőség szerint a magyar katonák exhumálását. Schwartz Róbert, a hitközség elnöke lapunknak elmondta: azért fordultak ilyen kéréssel az illetékes magyar hatóságokhoz, mivel értékesíteni szeretnék a temetőnek azt a részét, ahol a német és a magyar tömegsírok találhatók, ugyanis az így befolyt összeget egyéb célokra akarják felhasználni. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a német katonákat már tavaly exhumálták, a kihantolás három hónapon keresztül, májustól júliusig zajlott, ezt követően a földi maradványokat a Iaşi-ban kialakított központi német katonai gyűjtőtemetőbe szállították. Hasonlóképpen idén júniusban kihantolták, majd Iaşi-ba szállították a szamosújvári örmény katolikus temetőben eltemetett, szintén a második világháborúban meghalt 88 német katona földi maradványait is.

Vérrel áztatott azonosító cédula

A kolozsvári új zsidó temetőben nyugvó magyar honvédek kihantolásának engedélyeztetési folyamata végére 2015 júliusában került pont: a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő kegyeleti hivataltól, más nevén a Nemzeti Hőskultusz Hivataltól (ONCE) július 1. és 12. közötti időszakra kapott exhumálási jóváhagyást a magyar fél. A július 8-án, azaz szerdán este lezárult feltárási munkát egy erre jogosult romániai temetkezési cég végezte el magyarországi szakemberek jelenlétében és irányításával. A katonák kihantolását július 2-án kezdték el a leírások és elmondások alapján készült, meglehetősen hiányos, pontatlan térkép szerint.

Korhadt koporsó darabok (Fotó: Benkő Levente)