A Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente megszervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadása november 24. és december 4. között zajlik, a fesztivál idei mottója Az idegen odüsszeiája. A rendezvény a kortárs világszínház jelentős társulatainak produkcióin keresztül közelíti meg az idegenség tematikáját. Mit tudhatunk meg a művészet eszközeivel korunk egyik legmeghatározóbb életérzéséről – az idegenségről?
A fesztiválnyitó hommage-előadás Tomaž Pandur nemrég elhunyt világhírű szlovén rendező utolsó munkája, Goethe Faustja a Ljubljanai Szlovén Nemzeti Drámai Színház előadásában. Tomaž Pandur pályája során harmadszor állította színpadra az egyik legemblematikusabb európai mítoszt, a Faustot. Bár Faust történetének alapja a középkori legenda, amelyben a hős eladja a lelkét az ördögnek, valójában a modern ember elidegenedéséről szól, arról az igényről, hogy az univerzum tágabb összefüggéseiben megértse önmagát és az őt körülvevő világot. Pandur a Faust-legendát korunk intellektuális és érzelmi atmoszférájába helyezte, miközben megteremtette saját poézisét és igazságát. A mindent átfogó gonosz elleni harcban Faust feltárja előttünk sóvárgását az elérhetetlen után: család, szerelem, ifjúság, szépség. A mágia birodalmába lépve Faust képes lesz a kiteljesedésre, megtapasztalja a szerelmet és a hatalmat, ám a Mefisztóval – vagy önmagával – kötött vérszerződés visszakényszeríti őt a magányba és a múlandó életbe.

Mi ez?