Bartis Ferenc ezt a költeményét 1956. november 1-jén, halottak napján szavalta el Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben Dsida Jenő, Brassai Sámuel és Kriza János sírjánál, s e verséért a Román Katonai Törvényszék a költőt hétévi nehéz börtönre ítélte.
Ahogyan maga a költő mesélte el 2006. július 31-én a Duna TV-ben bemutatott portréfilmjében, a Házsongárdban összegyűlt tömeg a költővel együtt ismételte az „És mégis élünk” sort. (A hagyomány szerint Petőfi Nemzeti dalának refrénjét visszhangozta így a hallgatóság).
Mi lehet a titka, varázsa egy ilyen szépirodalmi szövegnek, hogyan képes az író a mondanivalójával magával ragadni a hallgatókat, az olvasót, mi az az üzenet, amely Tóth Árpád megfogalmazásában „lélektől lélekig” szól? Mi az, ami ma is, 60 év elmúltával is időszerű, s az olvasó ma is rábólint: Igen, „és mégis élünk!”
Mi ez?
