A Benigni Sámuel által építtetett bérház ma Élián palotaként ismert

A Szamos-híd két oldalán elhelyezkedő épületek történeteiről a különböző források sajnálatos módon a nevekre vagy az építési dátumokra vonatkozóan olyan adatokat is tartalmaznak, amelyek nem felelnek meg teljes mértékben a valóságnak. Még szomorúbb az, hogy a nyomtatott vagy elektronikus útikalauzokban, városismertetőkben – mint például a „hivatalosnak számító” polgármesteri hivatal honlapja, vagy az elektronikus Romániai Magyar Lexikon (adatbank.ro) – számos téves, sokszor egymásnak ellentmondó adat, leírás jelenik meg. A Szamos–híd körüli négy palota valós történeteiről készült összefoglaló írás több hónapos levéltári és könyvtári kutatás eredménye.

„Nincs ezen a hídon semmi szép. Legfeljebb magas fekvése érdekes...”

Kolozsvár történetében az 1890–1912 közötti éveket joggal nevezhetjük a nagy építkezések időszakának. Ezekben az években a város valósággal megújul, a nagyvárosokhoz igazodó modern arculatot ölt. A város átalakulása, úgy is mondhatnánk, hogy a nyugat-európai nagyvárosok szintjéhez való közeledése, Albach Géza polgármester idejében (1886–1898) kezdődik el, hogy aztán Szvacsina Géza polgármester (1898–1913) vezetése alatt teljesedjék ki. E rövid, alig két évtized alatt számos, ma is álló, a város arculatát reprezentatív módon meghatározó épület, intézmény születik. Felépül az új vasútállomás épülete, a Vármegyeháza, az Egyetemi Könyvtár, a Közkórház, a Ferenc József Tudományegyetem új épülete, a Süketnémák és a Vakok Intézete, a törvényszék épülete, és a felsorolást még hosszasan lehetne folytatni számos közművelődési, szociális és egyházi intézménynek helyet biztosító épülettel. De jó néhány többemeletes bérház jellegű épülettel is ebben az időszakban gazdagodik városunk, hogy csak a főtéri Státus-palotákat, vagy a Kis-Szamoson átívelő Nagy híd négy sarkán álló épületeket említsük. Nem hiszem, hogy nagyot tévednénk, ha  ez utóbbi négy épületet egy közös gyűjtőnév alatt Négy-palotának neveznénk, hiszen bár külön álló épületek, jellegüknél, rendeltetésüknél és építési stílusuknál fogva valóságos épületegyüttest alkotnak. 

Négy-palota: kezdeti történetük feledésbe vész?

A Széchényi-tér korabeli képeslapon

A  Négy-palotát alkotó épületek a 19. század utolsó évtizedében születtek, s bár koruknál fogva nem számítanak öregeknek – egy épület számára 120–125 év nem nagy kor –, mégis kezdeti történetük, építésüknek körülményei vagy építtetőiknek nevei lassan a feledés homályába vesztek, vesznek. Sajnos ma már még mi, kolozsváriak is oly keveset tudunk ezekről az épületekről, és amit tudunk, az sem felel meg mindig teljes mértékben a valóságnak. Nem is  csoda, hiszen a nyomtatott vagy elektronikus útikalauzokban, városismertetőkben nagyon sok a fehér folt, és nem ritka a téves, egymásnak ellentmondó adat, leírás. Példának okáért, ha felkeressük a polgármesteri hivatal honlapját, a Széchenyi/Mihai Viteazul tér és a Wesselényi/Regele Ferdinand utca sarkán álló Babos-palotáról szó szerint ezt olvashatjuk: „Az épület terveit a híres építész és irodalmár, Kós Károly tervezte.” Azzal tökéletesen egyetérthetünk, hogy Kós Károly   híres építész volt, de, hogy 12 éves korában – ennyi idős volt, amikor a palotát építették –  épülettervezéssel foglalkozott volna, enyhén szólva túlzás. Az elektronikus Romániai Magyar Lexikon (adatbank.ro) Műemlék című fejezetében a Nagy híd körüli műemlék épületekkel kapcsolatosan azt állítja, hogy: „Elsőként 1893-ban a Széki-palota készült el, ezt követte a délkeleti sarkon a neobarokk Babos-palota, majd 1900 körül fejezték be az Élián- és Benig-palotákat.” De hát akkor az úgynevezett Élián-palota homlokzatán látható 1891-es évszám vajon mire utalhat? – tehetnénk fel a költőinek tűnő kérdést. Ez csak két, találomra kiválasztott példa a négy épületre vonatkozó elírások, félreértések közül, amelyek sajnos „hivatalos” jellegűek. Pedig épített örökségünk, műemlék épületeink megőrzésének, gondozásának egyik igen fontos eleme azok történetének részletes és pontos ismerete.

Vasút, Vashíd: óriási a jelentőségük a város számára

A Széki-palota, alól az Apostol patikával

Ahhoz, hogy a Nagy híd körüli paloták megszületésének körülményeit megismerhessük, az építési évek és az építtetők nevei körül felmerülő kérdéseket megfelelően tisztázzuk, kissé vissza kell kanyarodjunk az időben. Úgy két évtizeddel  a híd körüli építkezések megkezdése előtt igen fontos esemény történik Kolozsvár életében. Ekkor, pontosabban 1869. január 7-én elkezdődik a régi, fából készült vasúti indóház épületének építése, valamint Nagyvárad irányába az első vasúti sínek lefektetése. Még két év sem telik el, és 1870. szeptember 7-én megindulhat a vasúti közlekedés Kolozsvár–Nagyvárad–Budapest útvonalon. Újabb három év elteltével pedig Brassó irányába is elkészül a vasútvonal, és ezzel megindulhat a vasúton történő közlekedés Székelyföld illetve Brassó felé is. A vasúti közlekedés beindulása óriási jelentőségű a Szamos-parti város számára. A város amely a kiegyezést követően elveszti ugyan fővárosi státuszát, de továbbra is Erdély szellemi központja, a vasúti közlekedés megindulásával lehetőséget kap a kereskedelmi és  gazdasági félzárkózásra is. 

A Vashíd 1940-ben

A személy- és áruszállítás szempontjából a vasút egyre nagyobb és nagyobb jelentőséggel bír. Ez pedig nem marad hatás nélkül a kolozsvári Hóstát hídelvi fertályára  nézve sem. Egyre-másra jönnek létre az állomás környékén, illetve az akkori Nagy utcában (most Horea út) a kisebb-nagyobb árulerakatok, raktárépületek és a különféle műhelyek vagy üzletek. A negyed lakosságának száma rohamosan növekszik, újabb és újabb lakó- és bérházak épülnek. Az árú- és személyforgalom az állomás irányából a város központja felé, abban az időben a Nagy utca (a későbbi Ferenc József út) – Nagyhíd-utca ( később Teleky, jelenleg Einstein) vonalán zajlik, majd a  Szamost átívelő Nagy hídon keresztül éri el a Széchenyi teret. Az akkori Nagy híd, vagy Szamos-híd a Nagy híd utca folyó felőli torkolata és a Széchenyi tér mai 6. szám alatti épület helyén álló üres telek vonalán ívelt át a Szamoson. A vörösre festett, fedett, oldalt palánkokkal ellátott fából készült hidat, színe miatt, Veres-hídnak is nevezték az akkori kolozsváriak.

Az évek teltével, a forgalom egyre erőteljesebb növekedésével mindinkább nyilvánvalóbbá vált a város vezetése számára, hogy a híd már nem  képes betölteni addigi szerepét. De nemcsak a híd vált szűkké a megsokasodott forgalom számára, hanem az idevezető Nagyhíd-utca is. A helyzet megoldására 1884-ben, az akkori polgármester Haller Károly felkérte Debreczeni Balázst, a város főépítészét a helyzet orvoslását célzó rendezési terv összeállítására, ami hamarosan meg is történik. A rendezési tervben helyet kapott egy új híd megépítése is, amelynek helyét a Híd/Wesselényi utca irányába jelölték ki. Az új, akkoriban modern vonalúnak számító, acélszerkezetű híd 1889 májusára készül el. A kő talapzatok kivitelezését Maetz Frigyes kolozsvári építész és téglagyáros végezte el. Ezekre került aztán elhelyezésre a fémszerkezetű, tulajdonképpeni híd, amely a Schlik féle Vasöntöde és Gépgyár Rt. budai üzemében került legyártásra (ugyanaz a cég készítette el a későbbiekben a Fellegvár Erzsébet sétánya irányába vezető, szintén a királynéról elnevezett gyaloghidat is). Kezdetben a régi fahídhoz szokott kolozsváriak tetszését nem nyerte el egyértelműen a modern, íves formájú új híd. Maga Nagy Péter (id. Grandpier Emil, Kolozsvári Grandpier Emil édesapja) az Ó, csendes Kolozsvár című írásában a Vashídnak elkeresztelt hídról így ír: „Nincs ezen a hídon semmi szép. Legfeljebb magas fekvése érdekes, idegenek előtt sokszor félelmetes. Pedig egy szinten van az utcával.” 

FOLYTATJUK

Mi ez?