A civil társadalommal, egyházakkal és a közösséggel folytatott egyeztetés meghozta az eredményét az idei önkormányzati választásokon – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a vasárnap Marosvásárhelyen megtartott Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT). A szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ 70 ezerrel több szavazatot kapott, mint 2008-ban, a magyar választók 86 százaléka választotta a szövetség jelöltjeit. Kelemen Hunor szerint közel 400 MIÉRT-es képviselőt, és egy tucat fiatal polgármestert sikerült az önkormányzatokba bejuttatni. Politikai beszámolójában kifejtette: ez volt az utolsó két évtized legnehezebb kampánya, egy nehéz kormányzás után, ellenzékben kezdtek neki, illetve két másik magyar párt is megpróbált versenybe szállni, azt állítva, hogy a megosztás mozgósít. „Szerényen, alázattal, de határozottan mondhatjuk, hogy a számok tükrében megnyertük a választást.” – jelentette ki a szövetségi elnök. |