 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2010. június 28. |
 |
Kriminológiai csontleletvizsgálat a távoli múlt megismerésére |
A Kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületszárnyának negyedik emeletén, egy külön teremben nem akármilyen munka folyik: bronzkorból származó emberi csontokat vizsgálnak kriminológiai szempontból. A leletek tanulmányozásával, a halál beálltát kiváltó okokból az egyén és annak közössége életvitelére, mozgására lehet fontos tudományos következtetésekre jutni. Ennek a kutatómunkának még van egy sajátossága: tíztagú, kanadai-amerikai történészdiákokból álló csoport végzi, amelynek vezetője Sabrina Gloux. A kutató lapunknak elmondta, hogy a tengerentúli Arheotech társaság műszaki és pénzügyi támogatásával, szerződéses alapon dolgoznak, s Kelet-Európában unikumnak, de világviszonylatban is ritkaságnak számító kutatást végeznek. Megtudtuk: a kolozsvári Polus bevásárlóközpont alapozásakor, de más erdélyi építőtelepekről is felszínre került kb. háromszáz csontvázat elemzik. Ottjártunkkor a teremben teljes gőzzel folyt a munka. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Februárban tartják az RMDSZ X. Kongresszusát |
Megvitatta és a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elfogadásra javasolja az RMDSZ gazdaságélénkítő intézkedés-csomagját a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). A testület pénteki, marosvásárhelyi ülésén kedvezően véleményezte az Ügyvezető Elnökség, valamint a gazdasági munkacsoport által kidolgozott dokumentum elveit, amely többek között a kis és közepes vállalkozások adóterheinek csökkentését, kedvezményes hitelezését és a romániai bankrendszer többlet-adóztatását irányozza elő. A TEKT azt javasolja az SZKT-nak, hogy a gazdasági munkacsoport által hozandó utólagos módosításokkal együtt, július 9-i ülésén fogadja el a javaslatcsomagot. |
[Kult-Túra] A mizantróp a legjobb előadás |
Ismét Sepsiszentgyörgyre került a kisvárdai színházi fesztivál fődíja: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium díját a zsűri döntése alapján a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A mizantróp (rendező: Bocsárdi László) című előadása érdemelte ki. A Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának szombat esti díjkiosztóján a négytagú szakmai zsűri – Vándor Éva, Bán János színművészek, Lendvai Zoltán rendező, Dömötör Adrienne kritikus – a Szülőföld Alap díját megosztva a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió 20/20 (r.: Gianina Cărbunariu) című produkciójának, illetve a Csíkszeredai Csíki Játékszín Liliom (r.: Victor Ioan Frunză) című előadásának ítélte oda. |
[Kult-Túra] Deák Ferenc: „a sors jó helyre taszított, hogy ennyi könyv között lehettem…” |
Hetvenötödik születésnapja után néhány nappal, pénteken délután a kökösi születésű, jelenleg Szegeden élő és alkotó Deák Ferenc könyvtervező és grafikusművész volt a Honterus–Szabadság Estek rendezvénysorozat vendége: Köllő Katalin, lapunk munkatársa ezúttal Demény Péter íróval közösen faggatta a meghívottat. A népes hallgatóságot és a vendéget Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Könyviadó vezetője üdvözölte elsőként, mondván: az egyetemtől a szakmában való kiteljesedésig és a családalapítás örömeiig és küzdelmeiig rengeteg mozzanat teszi az embert kolozsvárivá. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
Mélyre áss, mélyre, én lelkem, hogy megtaláld a szívet – a vért, a forróságot, a szentélyt, a nyughelyet. Áss mélyre, mélyre a nyirkos földben, le egészen addig, ahol fekszenek ők, akiket szeretek. |
[Vélemény] Kolozsvári visszanéző |
Ragaszkodunk a hagyományainkhoz, de tanuljuk az új technikát, az új szavakat. Nemrég még a tűzijáték volt az ünnep megfejelője, a non plus ultra egy-egy győzelem után, ám ezeket a pukkanásokat már elnyomja a wuwuzela (vagy ahogy magyarosítva is olvasom: a vuvuzelaszó). Persze, hogy ezt megtudjuk, legalább távolról megérzékeljük, kell hozzá egy labdarúgó világbajnokság, mégpedig a távoli Dél-Afrikában, és kell a tévés közvetítés, amely előbb fölerősíti e népi fúvós hangszer (?) hangorkánját, aztán mérsékeli (újabb technika!) elviselhetőre. A Kárpát-medencéből, a messzeségből nem igazán tudjuk eldönteni, ez a monoton zaj a saját (a kedvenc) csapatnak szóló biztatás, vagy az ellenfél megfélemlítését szolgálja. Vannak, akiket megfélemlít, másoknak – nem afrikaiaknak is – szárnyakat ad. |
[Vélemény] Rémálom az Áll’m utcában |
Egy nem túl csendes, de nem is túl zajos településen, amelyet éppen Rumliának hívtak, felbukkant egy Traian Krueger nevű, kétes múltú alak, aki, mint kiderült, tömeggyilkos szándékkal érkezett a település Áll’m utcájába. A lakosok, mihelyt észbe kaptak, mik a szándékai Kruegernek, nyomban értesítették a hatóságokat, azonnal távolítsák el a színről. |
[Vélemény] ÁFA növelés és közjogi reform |
Látszólag egymástól független területek, de a romániai gazdasági válság keretei között mégis szorosan összefüggenek: a bejelentett ÁFA (helyesebben HÉA, hozzáadottérték-adó) növelése és a román állami szervezet valamint működés átalakítása, egyszerűsítve – a közjogi reform. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1895 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |