 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2012. január 30. |
 |
Hogyan tovább kolozsvári, erdélyi magyar közösség? |
A Kolozsvár Társaság vezetősége által megfogalmazott, Új Hívó Szó címmel megjelent kiáltványban felvetett, és a közéleti, politikai, kulturális élettel kapcsolatos egyéb kérdésekről tanácskoztak pénteken a politikum és a civil társadalom képviselői, vezető értelmiségiek a civil szervezet székházában. Egyebek mellett az értelmiség közéleti szerepének szükségességéről, a társadalom átszerveződéséről, a politikai magatartás alapvető megfontolásairól, a kolozsvári népességfogyáshoz, a közelgő választásokhoz való viszonyulásról esett szó. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a közös gondolkodás és beszéd sikereként értékelte az estét. Vekov Károly történész megállapítására hivatkozva kiemelte: a résztvevők kíváncsiak voltak arra, hogy az aktuális körülmények között ki mit mond egymásnak. Hangsúlyos gondolatként idézte Péntek János nyelvész meglátását, miszerint a jelenlegi helyzetben a méltóságunk megőrzése a cél. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Tüntetések a bányáért és ellene |
Verespatak település és értékeinek megmentéséért tüntettek országszerte – a főváros mellett még Kolozsváron is – szombaton, miközben a Fehér megyei „aranyváros” és környékének lakói közül többszázan a bánya megnyitásáért vonultak utcára. A verespataki tüntetők megélhetést biztosító munkahelyeket, minőségi életszínvonalat akarnak, s azt is, hogy ne mások – országszerte a ciántechnológia ellen tüntetők – nyilatkozzanak a nevükben arról, mi a jó a verespatakiaknak. A bányaellenzők magukénak érzik Verespatakot, a bányakitermeléssel pedig veszélyben érzik az egész régiót. A bányatervet tucatnyi szakhatóság képviselője vizsgálja. |
[Kult-Túra] Volt egyszer egy galéria |
1990-ben, a nagy kihívások, elhatározások, és álmok évében, nyílt meg a Kolozsvár-Külső Református Egyházmegye égisze alatt a Gy. Szabó Béla Galéria. |
[Kult-Túra] Kiállítások és egyéb programok a fotóművészet tiszteletére |
Egész napos program zajlik a hazai fotóművészet tiszteletére január 31-én, kedden Kolozsváron, a helyszín a Művészeti Múzeum (Bánffy-palota, Főtér/Piata Unirii 30. szám) és a magyar opera emeleti előcsarnoka. Az eseménysorozat A fotóművészet hónapja elnevezésű fesztivál hivatalos megnyitójával kezdődik; a Romániai Fotóművészek Szövetsége által, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium fővédnöksége alatt és a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége közreműködésével immár harmadik alkalommal megszervezett szemle mintegy 50 egyéni, csoportos és klubkiállítást, valamint hazai és nemzetközi fotószalonok tárlatait foglalja magában – ezeket Románia különböző városai mellett Kisinyovban (Moldova Köztársaság), Cernăuţi-on (Ukrajna), Budapesten, Szolnokon, Debrecenben (Magyarország) és Újvidéken (Szerbia) tartják. |
[Vélemény] Önkormányzat nélküli területi-közigazgatási átszervezés |
Január 13-án meglepő hírt közölt a sajtó. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnökének, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt összefogásából létrejött Szociálliberális Unió társelnökének véleménye szerint a kormánynak jogkörökkel kell felruháznia a jelenlegi gazdasági-fejlesztési úgynevezett régiókat, magyarán tartományokat, a tartományi elnököt és a tartományi tanácsot pedig a polgároknak kell megválasztaniok. Remélhetőleg a Szociáldemokrata Párt és elnök a továbbiakban is tartja magát ehhez. |
[Körkép] Egyesület Boc és Băsescu ellen Kolozsváron? |
Kolozsvár főterén is folytatódnak a mindennapi állam- és kormányfőellenes tüntetések: szombaton és vasárnap két-két alkalommal gyűlt össze a tömeg. Bár a tüntetők száma a jelek szerint egyre apad, szombaton az elégedetlenkedők egyesület létesítését határozták el, és platform-programot fogalmaztak meg, amely „büntető- és polgárjogi felelősségre vonást szorgalmaz a Boc-kabinet tagjai és az államfő esetében”. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1984 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |