 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2011. december 05. |
 |
Tordán épül az ország legkorszerűbb állatkertje (FOTÓRIPORT, VIDEÓ) |
Tordán százezreket vonzó, kellő szakértelemmel kialakított, vadonatúj állatkertet nyitnak meg mintegy fél év múlva. A kétmillió eurós beruházás nyomán a hazai erdei állatoktól a szavannai élőlényekig számos fajjal találkozhatunk majd, ugyanakkor lovassport-rendezvények lebonyolítására alkalmas pálya és állatorvosi rendelő is lesz az ország legkorszerűbb állatkertjében. Máté Csaba igazgató nagy lelkesedéssel számolt be az újjáépítésről: 60 évvel ezelőtt a létesítmény nem állatkertnek indult, megfelelő szakemberek nélkülözésével épült, ezért most mindent földig kellett bontaniuk, de már jelentős része megépült az új „otthonnak”. A területe is megkétszereződik: a polgármesteri hivatal – anyagiak mellett – telekkel is segíti az állatkertet, amely a korábbi 2,7-ről így 5,3 hektárosra bővült. Az állatkert felújítása része az utóbbi évek látványos turisztikai fejlesztéseinek Tordán. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Kezdődik a költségvetés vitája – 6 000 módosítás |
Az ellenzék eddig több mint hatezer módosító indítványt nyújtott be a költségvetéshez, amelynek szakbizottsági vitája a héten kezdődik a parlamentben. Emil Boc miniszterelnök szerint az ellenzék javaslatai nyomán az államháztartási hiány 3,8 százalékkal nőne a tervezetthez képest, így újabb 5,2 milliárd euró adóssága keletkezne az országnak, amit a kormánynak finanszíroznia kellene. Ezek elfogadására azonban kevés az esély, hiszen vélhetően a kormánykoalíció gépezete olajozottan fog működni. Az RMDSZ is elégedett a költségvetés-tervezettel – mondta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, miután a kultúra, az egészségügy és a környezetvédelem büdzséje 30 százalékkal nőtt az eredeti tervezethez képest. |
[Napirenden] Másodszor Kolozsváron a tízéves TUDEK |
Tízéves története során másodszor volt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának (TUDEK) házigazdája Kolozsvár: az erdélyi középiskolák tudományos kutatómunkáját segítő önképzőkörök 2002-ben találkoztak először a TUDEK keretében. Azóta a diákköröket tömörítő szervezet látványos fejlődésen ment át: a mozgalomból az Oktatási, Kutatási és Sportminisztérium által is támogatott rendezvény lett, sőt a felsőoktatási intézmények is megkülönböztetett figyelemmel kísérik a díjazottak fejlődését. |
[Napirenden] Januártól egy hét kórházért 100 lejt fizetünk |
Háziorvosi vizsgálatért 5, szakorvosi vizsgálatért 10 lejt kell fizetnünk, egy heti kórházi beutaló esetén 100 lejt kell lepengetnünk januártól – így rendelkezik a Románia Hivatalos Közlönyében megjelent 2011/220-as törvény, amely módosítja az egészségügy reformját célzó 2006/95-ös törvényt. |
[Napirenden] Meglepő belügyi választási törvénytervezet |
Meglepő választási törvénytervezettel rukkolt elő a belügyminisztérium, amely számos kérdésben figyelmen kívül hagyja a kormánykoalícióban a választási rendszerről néhány hete született megállapodást. A társadalmi vitára bocsátott jogszabály nem csökkenti a törvényhozók számát, holott a koalíció megállapodott a 390 fős parlamentben a jelenlegi 470 helyett. A tervezet azt javasolja, hogy az önkormányzati és a parlamenti választásokat a kormány vonja össze, ugyanis így 43 millió euró helyett a kormány csak 22 millió eurót költene a választásokra. Lényegében csak ez a tervezet legfőbb újdonsága a jelenlegi választási törvényhez képest. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke tegnap leszögezte, hogy ők ragaszkodnak ehhez a korábbi koalíciós megállapodáshoz, ezért a belügyminisztérium tervezetét meg kell vitatniuk a koalícióban. |
[Kult-Túra] „Jöjjenek, mutassák meg magukat és az utat a társadalomnak…” |
Negyvennégy kortárs képzőművész több mint hetven alkotását tekinthetik meg mindazok, akik december folyamán, hétköznapokon 11 és 15 óra között betérnek a Minerva-ház emeleti kiállítótermébe; a Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári tagjainak munkáiból szervezett év végi tárlatot pénteken délután nyitották meg a művészek és Kolozsvár művészetpártoló közönségének jelenlétében. |
[Kult-Túra] Európai filmdíjak |
Három jelöléséből egyet sem váltott díjra Tarr Béla világhírű magyar rendező legutóbbi munkája, A torinói ló az Európai Filmdíjak szombati átadóján Berlinben, ahol Dánia kapta a legtöbb díjat, a legjobb film Lars von Trier munkája, a Melankólia, a legjobb színésznő Tilda Swinton, a legjobb színész pedig Colin Firth lett. Tarr Béla műve a legjobb rendező, a legjobb operatőri munka és a legjobb zene kategóriájában jutott a jelöltek közé. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
Én szeretem a kísérteteket. Sohasem hallottam arról, hogy a halottak hatezer év alatt annyi rosszat követtek volna el, mint amennyit az élők egyetlen nap alatt véghezvisznek. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 721 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |