Világszerte idén ünneplik Liszt Ferenc romantikus zeneszerző születésének 200. évfordulóját. A Romániai Magyar Zenetársaság (RMZT) több erdélyi városban, így Kolozsváron is emléknapot szervezett. A nagyváradi és a szatmárnémeti filharmónia közreműködésével februárban megvalósított koncertek után városunkban szombaton egész napos tudományos ülésszakot rendezett a zenetársaság, ahol magyarországi és erdélyi szakemberek tartottak előadást Liszt Ferenc (1811–1886) nagyon gazdag és változatos művészi pályájának egy-egy szeletéről. Ezt megelőzően, május 2-a és 6-a között zajlott Georg Sava zongoraművész, berlini professzor zongora mesterkurzusa, amelyet a társaság a Kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémiával közösen szervezett, és amelyre 14-en jelentkeztek. A hat legjobb fiatal előadóművész péntek délután a zeneakadémia stúdiótermében lépett pódiumra, hogy bemutassák: mit sikerült elsajátítaniuk az erdélyi gyökerekkel rendelkező híres professzortól. |