Az iszlamista gyökerű kormánypártnak a szavazatok 40,8 százalékát sikerült begyűjtenie, de ez csak 258 mandátumot biztosít számára az 550 fős törvényhozásban. Ez messze elmarad az általa és leginkább a tömörülés társalapítója, Recep Tayyip Erdogan államfő által áhított és az elnöki rendszer önálló bevezetéséhez szükséges kétharmados többségtől (367 mandátum), ráadásul csupán az ellenzék által megtűrt kisebbségi kormány alakítására elegendő, amelyre azonban igen kevés az esély. Valószínűbbnek tűnik, hogy koalíciós partnert próbál találni az AKP, de rendkívül bizonytalan, hogy ez sikerül-e neki.

Az AKP és a hatalma megszilárdítására törekvő Erdogan kudarcának számos oka van. Egyes szavazókat az államfő egyre harciasabb stílusa ábrándította ki, míg másokat a kormánypártot érintő korrupciós botrányok sorozata. Az AKP azért nem tudta megtartani abszolút többségét, mert sikerült bejutnia a parlamentbe az elsősorban a 12 millió lelkes kurd közösséget és a társadalom hátrányos helyzetű rétegeit megszólító Népi Demokratikus Pártnak (HDP). Sok kurd, aki korábban még az AKP-ra szavazott, ezúttal a HDP-re adta le a voksát, aminek hátterében részben az áll, hogy a közösség elárulva érzi magát Kobani miatt. Az észak-szíriai határvárosban tavaly év végén ugyanis a kurd erők az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettel álltak szemben, Ankara azonban egy lépést sem tett megsegítésükre, eljátszva ezzel a kurd kisebbség bizalmát. Ezen kívül fájó pont az is, hogy megakadt a török kormány és a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) között 2012-ben indult békefolyamat. A HDP a kurdok mellett sok liberális törököt is maga mögé tudott állítani elsősorban azzal, hogy úgy határozta meg magát a választási kampány alatt, mint az egyetlen erő, amely képes megakadályozni Erdogan teljhatalmát, vagyis az elnöki rendszer bevezetését.