FOLYTATÁS LAPUNK NOVEMBER 20-I SZÁMÁBÓL A kolozsvári filmgyártás dicsőséges felívelése nem azt mutatja, hogy a baljós esemény rossz csillagzat alatt létrejött kezdetet jelzett volna. Az ízig-vérig magyar népi világot felmutató Sárga csikó című népszínmű diadalútjára indította a Kolozsváron forgatott filmet, és megmutatta, hogy tud olyan sajátos minőséget produkálni, amely az egész világon sikeres. A Pathé-Fréres cég 137 kópiát készített a filmből, és igen széles terjesztői hálózata révén a világ minden tájára eljuttatta, Amerikától Japánig. „A magyar ruhák, magyar táncok, magyar népszokások, s a magyar népszínmű meséjének izgalmas fordulatai mindenütt meghódították a közönséget.” – írja Janovics a visszaemlékezéseiben.1 Janovics, 1913-ban, felhasználva a francia operatőrök jelenlétét, a Sárga csikó mellett A dollárkirálynő lánya című filmet is leforgatta. Szcenáriumát ő maga írta, s a rendezésben felhasználta Montgobert segítségét. Ebben a filmben is kivétel nélkül kolozsvári színészek kaptak szerepeket. 1914 elején határozott lépés következett: megalapította a saját filmstúdióját, a Janovics-stúdiót majd a forgalmazás érdekében szerződött a budapesti Projectograf RT vállalattal. Teljes gőzzel nekilátott a kolozsvári filmgyár megszervezéséhez. Felvevőgépeket szerzett be és nyersanyagot a felvételekhez, valamint operatőröket hívott Pestről. Rendezőnek leszerződte a fiatal Kertész Mihályt, aki később Hollywoodban Michael Curtiz néven nagy karriert épített.2 Kertész első rendezése a Bánk bán filmváltozata volt. A film sikerét igazolta, hogy a Projectograph forgalmazása nyomán Magyarországon, Ausztriában és Németországban is hónapokig vetítették. Ez volt Kertész első kolozsvári rendezése, de a Bánk bánon kívül még két filmet forgattak a Janovics-stúdióban, amelyeket szintén Kertész jegyzett rendezőként: Tóth Ede népszínművéből írt szcenárium alapján a Toloncot, majd A kölcsönkért csecsemőket. Ez utóbbi egy bohózat volt, melynek a forgatókönyvét Janovics egy újsághír alapján írta. Mindhárom filmet a Projectograph dolgozta ki és forgalmazta. A szereposztásoknál Janovics elsősorban a saját színészeire alapozott, de néhány neves budapesti arcot is megnyert a forgatásokhoz, mint például Jászai Marit, Bakó Lászlót vagy Paulay Erzsit a Bánk bán forgatásához. Janovics színészei boldogan játszták a filmszerepeket. Kissé furcsállották az új játékmódot, de kíváncsian és lelkesen vállalták fel a feladatokat. Janovics mindenkori menedzseri sikere egyrészt abban rejlett, hogy rendkívül jó érzékkel tudta kiválasztani a munkatársait. Megérezte a tehetségeket, odaadóan és felelősségteljesen fejlesztette őket, majd, ha arra megérett az idő és a művész, útjára bocsájtotta. Így járt el színházigazgatói mivoltában hosszú éveken keresztül az általa felfedezett színész-tehetségekkel, akik később művészileg megerősödve a fővárosi színházakhoz szerződtek, de így történt ez a filmgyártás során kiválasztott munkatársak jelentős részével is. Kertész Mihály is egy évig dolgozott Janoviccsal, aztán útjaik szétváltak, Kertész visszament Budapestre, aztán katonának állt, majd Ausztriában dolgozott mielőtt Amerikába emigrált volna. A Projectograph és a Janovics-stúdió együttműködése láthatóan sikeres volt. Ezen felbuzdulva a két vállalat szövetkezett, és 1915 elején létrehozták a Proja Filmgyárat. Janovics Kertész helyébe új rendezőt szerződtetett, Garas Mártont, a berlini Litteraria filmgyár rendezőjét. Garassal májusban nyilatkoztak a filmforgatási terveikről. A háború kitörése ellenére a nyári időszakban tíz játékfilmet készültek forgatni, amelyből kilenc valóban el is készült. Ebből hetet Garas rendezett, kettőt Janovics. A sikeres közös vállalkozás ellenére egy év leforgása alatt ez a szövetkezés is megszűnt, Garas kilépett a vállalkozásból. 1916 tavaszán Janovics, immár önállóan, létrehozta a Corvin Filmgyárat. Eljött az ideje annak, hogy egyedüli tulajdonosként vállalkozzék. Ekkor szerződtette rendezőnek a fiatal, még tapasztalatlan Korda Sándort, aki addig a Projectograph titkára volt és a Mozihét című, filmmel foglalkozó folyóirat szerkesztője. Janovics megérezte benne a tehetséget: ő lett később a híres angliai rendező és filmvállalkozó, akit a filmrendezők közül elsőnek ütöttek lovaggá: Sir Alexander Corda. Miután megvált Kolozsvártól, a pályája Budapesten, Bécsen és Berlinen át Hollywoodba vezetett, ahol az United Artists rendezője lett. Aztán Londonban telepedett le, és legnagyobb sikereit itt érte el, megalapítva a London Films stúdiót és több kisebb filmstúdiót is. A Corvin az eddigiekhez képest még bátrabban tervezett: húsz film forgatását ütemezte be 1916 nyarára. Második rendezőnek Janovics meghívta Mérei Adolfot3, második operatőrnek Virágh Árpádot, aki addig Berlinben igyekezett elsajátítani a szakma titkait. Egyébként az állandó operatőre, aki a Szamos- parti filmgyártás során Janovics mellett nevelkedett megbízható szakemberré, mindvégig Fekete László maradt. Janovics 1916 tavaszán új felvevőgépet, autókat vásárolt, és kibérelte a pesti Uher-filmgyár laboratóriumát. És valóban, kiváló szervezőtehetségének betudhatóan a tervbe vett húsz filmből tizennyolc el is készült a nyári hónapok alatt. A forgatásokat mindannyiszor nyárra kellett időzíteni, hiszen műterem továbbra sem volt, a Szamos és a Színkör közötti szélvédett helyet időközben üvegtetővel látták el, és továbbra is kitartóan, alkalmas színhelyeket kerestek a filmjelenetek számára. Ebben az évben Janovics filmrendezéseinek száma is látványosan nőtt: ő nyolcat, Korda hetet, Mérei pedig hármat jegyzett rendezőként. Bátran állíthatjuk, hogy a Corvin idején érett be Janovics filmgyártó karrierje. Az a fordulat is bekövetkezett, hogy az addig tartózkodó hangnemben fogalmazó Kolozsvári Szemle immár büszkén írja róla, hogy Kolozsváron gyártják a legtöbb és legszebb filmet, és a pesti művészek is Kolozsváron tudnak a leghamarabb érvényesülni, mert Budapest nem produkál annyi mozidarabot. „Mindebben pedig Janovics Jenőé a fő érdem – írja S. Nagy László – aki az egész országban a legtöbb anyagi áldozatot hozza a mozikultúra ténnyé valósításáért.”4 1917 tavaszán Janovics új vállalkozást jegyez, a Transsylvania Filmgyárat. Ebben az évben Budapesten is robbanásszerű növekedést mutat a filmgyártás, de a Janovics-filmeknek továbbra is nagy sikerük van. Ez egyrészt az úgynevezett „háborús film-éhségnek” köszönhető, másrészt Janovics filmkészítő politikájának. A háborús filméhség egyrészt közvetlenül annak az embargónak a következménye, amely szerint a háborús helyzet miatt angol és amerikai filmek nem kerülhettek forgalomba, másrészt, erre az időszakra már annyira megkedvelték a tömegek a filmet, hogy azzal kellett kielégíteni a folyamatos és nagyarányú fogyasztást, amivel lehetett, ami elérhető volt: az itthoni produkciókkal. Ez természetesen nem jelentett semmiféle minőségi kompromisszumot, a Janovics-filmek tökéletesen megfeleltek a némafilmek akkori világszínvonalának. Az események konjunktúrája, a történelmi helyzet alakulása meghatározta a kultúrafogyasztás körülményeit is: a háború mindenre rátelepedő hangulata előnyben részesítette a mozit, a revüket, a kabarékat, az operettet és más könnyebb műfajokat a komolyzenei hangversenyekkel, operákkal vagy az igényes színházzal szemben. Bár fontos itt azt is megjegyezni, hogy a Janovics-filmek magától értetődő természetességgel követték Janovics művészi elgondolásait a témák összefüggésében. Ennek megfelelően főként a klasszikus és modern magyar drámairodalom és a világirodalom darabjai kerültek megfilmesítésre Janovics stúdióiban, néhány eredeti szcenárium mellett. Janovics hatvanöt filmet és öt moziszkeccset készített Kolozsváron és Kolozsvár környékén, 1913 és 1920 közt.5 Ezekből harmincegynek szcenárium-írója, harmincháromnak rendezője, ötnek szereplője is volt, és valamennyinek a producere. A némafilmek közül négy maradt fenn egészében (A vén bakancsos és fia, a huszár, A tolonc, Az utolsó éjszaka és a Világrém)6, kettő (A sárga csikó és a Nagymama) töredékében látható a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményében.7 Az 1910-es évek második felében Erdélyben a mozifogyasztóvá nevelődött közönség tódult a mozikba, és ez igen pozitívan befolyásolta Janovics számításait. Egyre sikeresebb lett, vagyona látványosan gyarapodott. „Volt két filmgyáram, az ország minden részében 26 mozim, az Unió utcában8 két házam, az Attila úton9 kilenc házam.” – emlékezett Janovics ezekre az évekre.10 És valóban, rövidesen Kolozsvár legtehetősebb polgárai sorába került. 1917-ben a 33. helyet foglalta el a legnagyobb adófizetők lajstromán, 1918-ban már a 21. volt ebben a sorban.11 Annak köszönhetően, hogy egyike volt a város legtehetősebb polgárainak, bekerült a városi tanácsba is. Politikai szerepet is vállalt, ő volt a Polgári Radikális Párt kolozsvári vezetője, majd 1918 őszén az Erdélyi Nemzeti Tanács alelnökévé is megválasztották. Az 1918-as politikai események, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása és az Őszirózsás forradalom, sok tervet derékba törtek, és radikálisan megváltoztatták Janovics sikeres életét. 1918 karácsonyától, amikor Kolozsvárra bevonultak a román csapatok, Janovics életútjának az íve visszafordíthatatlanul lefelé indult, és elkezdődött az a hanyatlás, amely aztán hosszú éveken keresztül tartott, valójában egészen Janovics életének a végéig, 1945 novemberéig. Janovics filmgyártói sikere elsősorban az ambíciós, széles látókörű, nagy műveltségű és igen erős művészi igényű színházi alkotóemberre jellemző habitusának tudható be. De emellett ő azon talpraesett, vasakaratú, és kifogyhatatlan energiájú alkat volt, akit a Sors jóindulata is segített, mert megfelelő pillanatokban a megfelelő helyeken találta. A filmjei forgalmazásából bevételezett tekintélyes vagyonát Janovics nem menekítette külföldi bankokba, nem élte fel, hanem folyamatosan a magyar nyelvű színjátszás fenntartására fordította. Nemcsak közvetlenül a vezetése alatt álló kolozsvári társulatot tartotta el gyakorlatilag, mindennemű gondra érzékenyen, és mindig bőkezűen, de Erdély más színházainak is igyekezett segíteni. 1920 júniusában, amikor a Nagyváradi Színház válságos helyzetbe került, személyes adományával segítette ki az anyagi gondokból. 1921-ben Szentgyörgyi István jubileumi díszelőadásának a bevételét a temesvári színház építési alapjának a javára fordították, de ezen felül Janovics személyesen is jelentős összeget adományozott (akkori 5 000 lejt) a temesvári színház építési alapjába. A színészek nyugdíjalapjának megteremtése számára mindig is a legfontosabb problémák egyikét jelentette, és folyamatosan tartott olyan előadásokat, amelyek bevételét erre a célra fordította, de emellett személyesen is rendszeresen adakozott. Már kezdő színész korában szívesen vett részt az egyesületi mozgalmakban, így korán bekerült a Színészegyesület igazgatótanácsába. Ő teremtette meg kitartó és következetes munkával az Erdélyi és Bánáti színészegyesületet, amely a budapesti országos egyesület fiókjaként működött. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk, hogy például 1915-ben, a háború kitörése utáni évadot azzal kezdte, hogy „két levelet írt: egyiket gróf Bethlen Ödönnek, Kolozsvár főispánjának, s a Színügyi választmány elnökének, a másikat Budapestre, az Országos Színészegyesület elnökének. Első leveléhez 2000 koronát mellékelt, azzal az ajánlással, hogy az összeget egy kárpátaljai iskola építésére szánja, a másodikhoz 10 000-et mellékelt, azzal a javaslattal, hogy a magyar Színészegyesület teremtsen rokkant-alapot a hadviselő színészek számára”12 Ám az adakozás, a jótékony célokhoz való hozzájárulás, elenyésző amellett a nagystílű gesztus mellett, hogy a háborús szűk időkben is a személyes jövedelme terhére vállalta, hogy az általa alkalmazott 250 színész folyamatosan megkapta a fizetését, 90 nyugdíjas a nyugdíját. Mindez a két színházépület építési költségeinek a személyes alapból való törlesztése mellett, és azzal párhuzamosan, hogy a színház működéséhez szükséges díszletek, ruhatár, könyvtár, különböző technikai felszerelések is mind a saját vagyonából kerültek beszerzésre. De a politika és a történelem viharaiban ő sem bírt sokáig talpon maradni. Az 1921-ben még 80 millióra tehető vagyona rohamosan felőrlődött, és néhány év alatt már adósságok terhei nehezítették az életét.13 Pedig Janovics nem volt a könnyelmű és felelősség nélküli döntések embere. A külső körülmények alakulása és az ő ezekkel való folyamatos konok harca őrölték fel a vagyonát is, és végül az egészségét is. FOLYTATJUK 1 Janovics: i.m. 2001. 252., Jordáky: i.m.1980. 50.
|
