Kuncz Magdolna, aki Kuncz Aladár testvérbátyjának, a nemzetközi hírű jogászprofesszor Kuncz Ödönnek az unokája, elmondta, hogy az általa vezetett alapítvány a két Kuncz fivér szellemi hagyatékának megőrzésére és ápolására jött létre. Magdolna asszony felkereste, és maga köré gyűjtötte az író életművével foglalkozó szakembereket, művészeket és irodalompártolókat, akik számos, eddig még számára is ismeretlen információval szolgáltak a helikonista író életpályájával kapcsolatban. Így jöhetett létre a nagyszabású emlékműsor, ami még további teendők sokaságát világította meg az alapítvány és támogatói számára. Világossá vált: egy eltemetett életmű kihantolásáról kell gondoskodni.

Az emlékműsor Szakály István Kuncz Aladárról szóló dokumentumfilmjének részletével indult, majd irodalmárok mutattak rá az írói munkásság kevésbé ismert részleteire, ugyanakkor Kuncz Aladár, a magánember alakja szintén megelevenedett a kortársak írásai nyomán, amelyeket neves színművészek tolmácsoltak.

Elsőként Jancsó Miklós kolozsvári egyetemi tanár és színművész olvasott fel édesanyja, Jancsó Elemérné M. Szabó Magda (Kuncz Aladár unokahúga) eddig kiadatlan naplójából, amelyben az egykori fiatal lány nagybátyja alakját, családcentrikusságát és rendkívüli lelki finomságát idézi fel. Bács Ferenc színművész a Bánffy (Kisbán) Miklós által írott búcsúbeszédet mondta el, amelyben a kortárs író a kolléga és ember Kuncz Aladár kivételes intellektusára, szerénységére és humanizmusára emlékezik. A pótolhatatlan barát és pályatárs elvesztése miatti fájdalmat Dsida Jenő Immáron 53 napja… címűkölteményével Rekita Rozália elevenítette fel.

Az alkotói életművel foglalkozó irodalmárok közül elsőként Filep Tamás Gusztáv szólalt fel, aki Kuncz Aladár rendkívül értékes szerkesztői munkásságáról beszélt, amely nagymértékben hozzájárult a Trianon utáni irodalmi publicisztikánk koncepciójának megalapozásához és értékeinek rangsorolásához. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a Fekete kolostor kapcsán „egykönyvű” írónak titulált alkotó gazdag (és összességében máig kiadatlan) publicisztikájára, irodalomelméleti és -történeti tevékenységére. Rávilágított könyvkiadásunk azon mulasztására is, amely miatt Kuncz rendkívüli értékű monográfiája, A magyar irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta címűírás mindmáig kéziratban hever.

Pomogáts Béla a magyar könyvkiadás felelősségét vette górcső alá. Előadásában arra a regényzáró félmondatra emlékeztetett, amely a hatvanas években megjelent Fekete kolostor kiadásából a cenzúra működése révén kimaradt, és ezután minden soron következő – a rendszerváltás után már nem cenzúrázott – kiadásból szintúgy hiányzik. Márpedig ez az a fél mondat, ami egy csapásra világította (volna) meg Kuncz Aladár nemzeti és politikai nézeteit. A Fekete kolostor ugyanis minden fellelhető kiadásában a következő mondattal végződik: „Csak most éreztük, hogy a fogságból hazaérkeztünk.” Jóllehet, az eredeti utolsó mondat így hangzik: „Csak most éreztük, hogy a fogságból hazaérkeztünk, az egyik szomorúságból egy másik, még nagyobb szomorúságba.” – azaz Noirmoutier-ből a Trianon utáni Magyarországra, ahol éppen Kun Béla volt hatalmon. Csak egy fél mondat, és micsoda különbség! Ideje lenne visszaadni a megjelenése jogát.

Bágyoni Szabó István Kuncz Aladár fogékonyságáról beszélt a háború és bezártság, mint témakör iránt, Kazinczy Fogságom naplójával állította párhuzamba a Fekete kolostort. Megemlékezett a Fekete kolostor mellékszereplőiről, így Zádory Oszkár szobrászművészről is, aki később Kuncz Aladár síremlékének Krisztus-fejét mintázta.

Dr. Szász István Tas, mint a Hitel szakavatott kutatója, a tavaly elhunyt, utolsó hiteles, Lőrinczi László alakját elevenítette fel, aki egészen rendkívüli irodalmi kutatást végzett Kuncz Aladár nyomában. A hetvenes években végigjárta ugyanis az író franciaországi útját, s élményeit az Utazás a Fekete kolostorhoz című irodalmi riportjában tette közkinccsé, rendkívül értékes adalékokat szolgáltatva a regény értelmezéséhez, egyúttal páratlan irodalmi utazásban részesítve az olvasót.

A Kuncz Magdolna által kezdeményezett élménydús est komoly tanulságokkal szolgál. Van mit tenni Kuncz Aladár, a publicista, az irodalomtörténész, az esztéta és az író hagyatéka kapcsán. Odafigyeléssel, elhivatottsággal pótolható az elmúlt évtizedek mulasztása, ezen munkálkodik az alapítvány elnökasszonya.

Melyek hát az alapítvány soron következő tervei? – A cél, amit tavaly elsőként magunk elé tűztünk, már megvalósult – mondja Kuncz Magdolna –, legelőször is a Fiumei úti temetőben lévő síremléket hozattuk rendbe. A Zádory Oszkár által alkotott Krisztus töredezett, lepusztult állapotban volt, ma már felújítva áll Kuncz Aladár sírja fölött. A következőkben a Fekete kolostor csonkítatlan újrakiadását tervezzük itthon és külföldön, akár több nyelven is. Mert azt hiszem, hogy a regényben megfogalmazott humanista gondolatnak – amely a sok igazságtalanság és szenvedés ellenére is különbséget tud tenni a francia sovinizmus és a francia kultúra között –, ma is aktualitása van, csakúgy, mint az egészséges nemzetben és egyúttal nemzetköziségben való gondolkodásnak is, ami Kuncz Aladár sajátja volt. Minél mélyebbre ások ebben a szellemi hagyatékban, annál inkább kiderül, milyen sok még a tennivaló – jegyzi meg az elnökasszony.

Igen, ennek az estének a tanulságai is azt az érzést keltik az érdeklődőben, hogy Kuncz Magdolna valahogy úgy járt, mint a kíváncsi barlangász, aki egy izgalmas sziklamélyedést akart felkutatni, ám alatta hatalmas, feltáratlan barlangrendszerre bukkant. Amit most már nem lehet felderítetlenül hagyni.