Egy ilyen fontos film forgatókönyvét színpadra vinni, merész vállalkozásnak számít, nemcsak azért, mert olyan alapműről van szó, amely feltehetően sokak memóriájába „beégette magát”, hanem azért is, mert általában a kamerát nehezen helyettesíthetik a színház rendelkezésére álló eszközök. Mindezt azonban alaposan megcáfolja a Kolozsvári Állami Magyar Színház idei évadjának második bemutatója, a Robert Woodruff amerikai rendező által színre vitt Születésnap, amely – ha lehet így fogalmazni – még elemibb erővel hat, mint a film, hiszen a néző közvetlen részese az előadásnak.

Robert Woodruff remekül kihasználja a színház új stúdiójának minden terét, kezdve a bejárattól, ahol a közönséget tulajdonképpen a születésnapi ünnepségre meghívott vendégekként üdvözlik, el egészen a felső előtér legkisebb bemélyedéséig. A szereposztásban résztvevő „darabbeli meghívottak” kedélyesen elbeszélgetnek egyik-másik nézővel, igaz, hogy ezek a társalgások néha kissé kényszeredettre sikerednek, érezni lehet egyfajta álközvetlenséget, de tulajdonképpen belefér az ilyen jellegű összejövetelek hangulatába, amikor valójában csak felszínes fecsegés zajlik. Egy családfő, Helge (Bogdán Zsolt) kerek évfordulós ünnepségére érkezünk tehát, a kolozsvári színház adaptációjában Helge ötvenedik születésnapját üli (a filmben a szereplő hatvanéves), erre sereglik össze a család apraja-nagyja, ismerősök, üzletfelek, a Helge tulajdonában lévő vendéglőbe, amely a családi házban működtetett szálloda része. Az ünnepelt négy gyermek – két fiú és két lány – apja: Christian, Michael, Helene és Linda, ez utóbbi nemrég lett öngyilkos, emiatt kissé feszült a családi hangulat. A tragikus eseményre már az előadás elején, az előtérben lezajló jelenetek alatt fény derül, a „meghívottak”, vagyis mi, a közönség már ekkor érezzük a feszültséget, nem beszélve a különböző családi viszályokról, amelyek beárnyékolják az ünnep fényét. Kiderül például, hogy Michael (Viola Gábor) és felesége, Mette (Csutak Réka) amolyan kutya-macska viszonyban vannak, folyton civakodnak, persze ez leginkább Michael macsó természetének tulajdonítható, aki a nőt többnyire megalázza, és úgy tekinti, mint aki csak arra jó, hogy őt kiszolgálja. A nagy balhék aztán egy-egy gyors szexpartival zárulnak (ekkor derül ki, hogy Michael tulajdonképpen mennyire infantilis), aztán minden ugyanúgy megy tovább. Itt tudjuk meg, hogy Christian (Szűcs Ervin) és halott testvére, Linda között mennyire szoros kapcsolat volt, és milyen nehezen viseli el azt, hogy húga önkezével vetett véget életének. Azt is megérezzük, hogy Christian lelkét valami iszonyatos titok nyomasztja, Szűcs Ervin alakítása egyébként rendkívül figyelemreméltó, nagyon szépen építi fel a szerepét, visszafogott (néha csak egy-egy arcjátékból tudjuk meg, mi megy végbe benne), de kirobbanásai is hitelesek.

Az ünnepelt és felesége (Bogdán Zsolt és Kató Emőke)

Christian másik húga, Helene (Kézdi Imola) a család fekete báránya, folyton lázadozik, furcsaságokat művel, a konzervatív dán család tagjaként csakazértis beiratkozik a szocialista pártba, és legújabb barátja, Raphael (Buzási András) az izraeli hadsereg egyenruhájában jelenik meg, ami bőven elég ahhoz, hogy kiüsse a biztosítékot, kezdetben csak Michael reagálja le agresszíven ezt a dolgot szokása szerint, de az ünnepség folyamán tanúi leszünk egy rendkívül visszatetsző antiszemita jelenetnek is.

Rendre megismerkedünk tehát a család minden tagjával, akik aztán elfoglalják szobáikat, és készülődnek a születésnapi partira, ezalatt zajlanak le a kisebb-nagyobb összetűzések, derülnek ki bizonyos titkok, és ez idő alatt szerzünk tudomást arról is, hogy az öngyilkosságot elkövető Linda hátrahagyott egy levelet, amelyet Helene talál meg, és amelyből tudomást szerez húga halálának okáról.

A stúdió előterében lezajló jelenetek egyes részeit kamerák segítségével követhetjük, nincs ugyanis rálátásunk minden zegzugra, a színészek mikroportot viselnek, hogy a tér minden részében hallható legyen a szöveg. A kivetítők aztán a teremben is jó szolgálatot tesznek, a szereplők az előadás alatt többször is elhagyják a belső teret, sőt, az épületen kívül is zajlik a cselekmény néha. Igaz ugyan, hogy ezek a technikai beavatkozások kissé szokatlanok, de egyrészt szükségesek a különleges térhasználat miatt, másrészt a rendező ezek segítségével oldja meg a forgatókönyv által előírt gyakori változásokat, és biztosítja az előadás felfokozott ritmusát. Robert Woodruff remekül megoldja a technikai problémákat, de színészvezetése is dicséretre méltó, odafigyel a legapróbb részletekre, nem hagyja magára a legjelentéktelenebb szereplőt sem, minden pontosan ki van dolgozva.

S mivel Helge születésnapjára hívtak bennünket, megjelenik az ünnepelt is, ideje tehát bevonulni a terített asztalhoz. Kedvesen beinvitálnak bennünket, elfoglaljuk a helyünket, majd… elszabadul a pokol. Iszonyatos bűnre derül fény, meggyötört lelkű emberek gyerekkori szenvedései tárulnak elénk, fertelmes titkokat fednek fel előttünk, majd tagadnak le, képmutatóan ünnepelnek tovább, mintha el sem hangzott volna az iszonyat, veszekednek, verekednek, álszentül kendőzik saját bűnüket és vetik a másik szemére az övét, gyűlölködnek, szenvednek, szűkölnek és feloldozásért könyörögnek. Mindeközben pedig felszolgálják nekünk a vacsorát. Együnk, ha van hozzá étvágyunk.

Jelenet az előadásból

Megrendítő előadás a Születésnap. Olyan alkotás, amelyet érdemes többször is megnézni. Nemcsak azért, mert egyszeri alkalommal megoszlik a néző figyelme a rendkívüli ritmusú és szerteágazó jelenetek alatt, így aztán nem képes odafigyelni a finomabb részletekre, vagy az olyan szereplők játékára, akik nem kerülnek a látószögébe, hanem azért is, mert hiszem, hogy megnézve ezt a produkciót, kicsit más emberként jövünk ki a színházból.

Szép színészi munka van az előadásban. Említettem már Szűcs Ervin alakítását, de rendkívül árnyalt Bogdán Zsolt Helge-figurája is. Nem könnyű a feleségét, Elsét megformáló Kató Emőke feladata sem, jó ideig sikerül „átverni” bennünket az arcára ragadt mosolyával, de van egy megrázó pillanata, ettől kezdve tudjuk, pokol volt az ő élete is Helge mellett. Szót ejtettem már Michaelről, akinek agresszivitása szinte elviselhetetlen. Viola Gábor erre az agresszivitásra építi a figurát, néha azonban túllő a célon (az egyik felszolgálónőt például agyba-főbe veri, ilyen ütések után talán még egy bokszoló is nehezen térne magához, nemhogy egy nő). Igaz, hogy az előadás utolsó pillanatai talán nem lennének ilyen erősek, ha Michael figurája nem lenne ennyire izgága. „Neked most el kell hagynod ezt a helyet, hogy mi itt békésen reggelizhessünk”, mondja apjának másnap reggel rendkívül szelíd hangon, Helge pedig tudomásul veszi: neki itt már nincs helye. Kicsinyke bűnhődés fertelmes bűnért, de talán elindul egyfajta megtisztulási folyamat. A lelki sebek azonban soha nem gyógyulhatnak be. Azokat egy életen keresztül magukkal cipelik.