Az emléknapon Erdélyben arra a mintegy 150 ezer zsidó áldozatra emlékezünk kegyelettel, akiket a magyar parlament és kormány által elfogadott jogszabályok alapján, a magyar hatóságok aktív közreműködésével fosztottak ki és deportáltak – több mint 300 ezer anyaországi társukkal együtt – lengyelországi náci haláltáborokba. Az Észak-Erdélyből elhurcoltak közül több mint 125 ezer személy vesztette életét elgázosítás, másfajta kivégzés vagy pedig éheztetés által. A hazai, zömében asszimilált, magyar anyanyelvű zsidóság jelentős részének elpusztítása nyomán az erdélyi magyarságot is pótolhatatlan veszteség érte. Az erdélyi zsidók ugyanis az erdélyi magyar politikai, kulturális és társadalmi élet aktív résztvevői és élvonalbeli támogatói voltak.

A zsidóságnak az észak-erdélyi társadalomból történő kirekesztését, fokozatos kifosztását, megbélyegzését, elkülönítését (gettózását), és embertelen körülmények között véghezvitt elhurcolását a korabeli elvadult magyar antiszemita és náci politika tette lehetővé. Utólag megállapíthatjuk azt is, hogy fájdalmasan csekély volt azoknak a magyar keresztényeknek a száma, akik az embertelen zsidóellenes kurzussal szembehelyezkedve, bajba jutott embertársaikon segíteni próbáltak, és még kevesebb azoké, akik védelmükben nyilvánosan felemelték a szavukat. Mindmáig becsületünket megmentő kivételnek számít e téren

Márton Áron katolikus püspök bátor kiállása,

aki a megkezdődött gettózásokat 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomban mondott kemény hangvételű prédikációjában ítélte el, figyelmeztetve papjait és híveit, hogy a felebaráti szeretet parancsolatának érvényét semmi nem kérdőjelezheti meg.

Bátor ember kiállásának és önzetlen segítségének köszönhette saját és családtagjai életének megmentését Kolozsvár egyik legendás figurája, dr. Hirsch Elemér.

A kiváló ügyvédről és közismert sportemberről (akit a futballrajongók, góljainak fegyvergolyóhoz hasonlított erejéről, egyszerűen „Csöves”-nek neveztek; mint akinek a góljai „csőből” voltak kilőve) 1937-ben ekképpen írtak: „»Csöves«. Kimagasló szerepet játszott országrészünk és az egyetemes sportéletben dr. Hirsch Elemér, a többszörös válogatott játékos és a műkorcsolyázás sorozatos bajnoka, akinek népszerűségét csak fokozták a játék izgalmában elkövetett »kiszólásai«, az öltözőben pedig »bemondásai«.” (Győri Illés István, szerk.: Metamorphosis Transilvaniae. Országrészünk átalakulása 1918–1936. Új Transzilvánia Kiadása, Cluj (Kolozsvár), 1937, 116. old.). Tény, hogy a kolozsvári illetőségű, Szentegyház utca 34. szám alatt lakó Hirsch Elemér 1921 és 1924 között a Kolozsvári AC labdarúgója volt. Az 1924–25-ös idényben az Universitatea Cluj csapatában szerepelt, s 1922 és 1924 között öt alkalommal a román válogatottban is futballozott. Hirsch, aki részt vett az 1924-es párizsi olimpián is, később, 1947 és 1948 között a román futballválogatott szövetségi kapitánya volt, olyan nagy teljesítményű sportoló, akire manapság büszkén tekintünk vissza. A zsidó

Hirsch Elemérre az 1940-es évek nehéz napokat hoztak.

Előbb ügyvédi praxisától kellett megválnia, aztán vagyontárgyaitól, később pedig már a puszta életének és legközelebbi családtagjainak – így feleségének, szül. Székely Emíliának, továbbá 1934-ben és 1938-ban született két kislányának, Ámáliának (Ámi), illetve Mira Évának (Méry) – a megmentéséért kellett gyorsan cselekednie. Ekkor fordult segítségért családja egyik régi ismerőséhez, Mihály Andráshoz, akinek a felesége, Mihály Ilona korábban a Hirsch család bejárónője volt.

Hirschék sikeres megmentéséért a Mihály család több tagja is összefogott, de ezzel a későbbiek során egyikük sem dicsekedett. A mentési akcióban résztvevő Mihály Andor, András fia, 72 éves korában, 1991-ben, életének egyik egészségügyi szempontból válságos pillanatában vetette papírra ezzel kapcsolatos emlékeit, hogy azokat – valószínűleg inkább pro ratione memoriae – a jeruzsálemi Jad Vashem Intézet tudomására hozza, a levelet azonban végül soha nem postázta. Ezt a dokumentumot fia, ifj. Mihály Andor neves kolozsvári ügyvéd bocsátotta nemrég önzetlenül rendelkezésemre, és a történetet a továbbiakban ebből idézve ismertetem (szögletes zárójelekben saját pontosításaimat, kiegészítéseimet közölve):

„Jad Vashem Múzeum Vezetőségének,
Jeruzsálem

Tisztelt Uraim!

Mihály Andor 72 éves és feleségem, Mihály Andorné szül. Zsigmond Piroska, Kolozsvár, Albac utca 14. sz. alatti lakosok, zsidó ismerősei[nk] tanácsára a következőket bátorkod[unk] szíves tudomásukra hozni:

Apám, Mihály András (elhunyt) 1928 körül [szegődött] dr. Nagyiklódi Tischler Elemérhez Kolozsvárt sofőrnek mindaddig, míg ez utóbbi Kolozsvárról elköltözött Bukarestbe. Apám dr. Nagyiklódi Tischler Elemér ajánlására sofőrje lett dr. Hirsch Elemér kolozsvári ügyvédnek, akinél kb. 1939-ig dolgozott.

A zsidó ügyvédek tevékenységét korlátozó rendelkezések életbelépése után [Hirsch] apámat segítette egy Ford teher[gép]kocsi megvételében, mivel dr. Hirsch Elemér a személyzetét felszámolta. Mindez idő alatt, megjegyzem, édesanyám, Mihály Ilona (elhunyt) a Hirsch család bejárónője volt.

A kolozsvári zsidó deportálásokat megelőzőleg 14 vezető zsidó személyiséget őrizetbe vettek. Dr. Hirsch Elemér személyes kapcsolatai révén erről idejében tudomást szerzett, és apámhoz fordult, hogy mentse meg. Mivel szüleim többlakós udvaron laktak, és ott nem rejthették el, csak az a lehetőség maradt, hogy hozzám forduljanak, mivel én akkor segédjegyző voltam a Kolozsvártól kb. 10 km-re levő Kajántó (Chinteni) nevű faluban, ahol feleségemmel és gyermekemmel laktam. Apám kihozta egy este dr. Hirschet, és nagyon kért, hogy mentsem meg az életét, amit természetesen megtettem. Megjegyzem, hogy jómagam feleségemmel és gyermekemmel bérlője voltam egy falusi ház egyetlen szobájának. Ilyen körülmények között, nálunk maradt, az egy szobában. Nappal ki nem járhatott, mivel Kolozsvár bombázása miatt nagyon sok kolozsvári család Kajántóra menekült ki. Éjszakánként vittük levegőzni a falu határába.

Ilyen körülmények között éltünk mindaddig, amíg megkezdődött a kolozsvári zsidók tényleges deportálása.

Dr. Hirsch Elemér felesége, született Székely Emília, idejében értesült erről, és egy este apám, teherautójával, kihozta őket kajántóra, két kislányával, Hirsch Amáliával és Hirsch Méryvel. Lakásunkon lehetetlen volt őket is elszállásolni, emiatt egy megbízható, Inovan Iosif nevű kajántói román emberhez szállásoltam el Hirschnét a két gyermekkel, kinevezve őket budapesti nagynénémnek, aki a bombázások elől menekült. Megjegyzem, hogy mindenikük részére a jegyzőségen saját kezűleg hamis személyi lapokat töltöttem ki, melyekben budapesti rokonaimnak neveztem ki őket.

Amikor a város szélén levő gyűjtőtáborból [téglagyári gettóból] a zsidókat már mind deportálták, és közeledett a front, egy kolozsvári család, aki szintén Kajántóra volt menekülve, feljelentett a csendőrségen, hogy zsidót bújtatunk. A kajántói csendőrőrs parancsnoka (talán emberségből) figyelmeztetett a feljelentésre, és hogy kénytelen lesz házkutatást tartani, és »nagybátyámékat« igazoltatni. Nem volt más megoldás, mint Kajántóról eltávolítani őket.

Dr. Hirsch ajánlotta, hogy keressünk összeköttetést Marduca úrral, aki a bécsi döntésig a Kolozsvári Törvényszék elnöke volt, majd Tordára (Romániába) menekült, ahol mint törvényszéki elnök [bíró] dolgozott. Apám átjuttatta dr. Hirsch Elemér levelét a Kolozsvár melletti Kolozs községi embercsempészekkel. A válasz kedvező volt, Marduca úr csak azt kérte, hogy juttassuk át őket Tordára.

Apám MATEOSZ-fuvaros [Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezete] lévén, szerzett egy sörrakományt, melyet a Kolozs községi fürdőhöz kellett vinnie. Ezzel egy éjszaka kijött Kajántóra, és a sörös ládák alá elrejtettük a négy személyt, és csodával határos módon a szamosfalvi német katonai ellenőrzést is megúszva, eljutott Kolozsra. Megjegyzem, apám utólag elmesélte, hogy a náci katona fölmászott a rakományra ellenőrizni. Kolozsról a csempészek a Hirsch családot átvitték a román határon, és Tordára jutottak Marduca úrhoz, aki szintén rövid időn belül hajóval szállíttatta el a családot Izraelbe. [A hajószállítást valószínűleg nem a szóban forgó bíró, hanem tordai és bukaresti zsidó szervezetek intézték, s az utazás célja Palesztina volt, Izrael ugyanis csak 1948-tól létezik.] Románia felszabadulása után a Hirsch család épségben hazatért Kolozsvárra.

Megjegyzem, hogy ez idő alatt, mivel tudták anyámról, hogy a Hirsch család alkalmazottja volt, Kolozsvárt a csendőrség letartóztatta, összeverte és vallatta, hogy mondja meg, hol van eldugva [elrejtve] a Hirsch család. Ő is csak a csendőrség távozása után került ki a letartóztatásból, mert nem akart elárulni semmit.

Szüleimmel és családommal együtt mindezt pusztán emberségből és minden ellenszolgáltatás nélkül tettük.

Megjegyzem, hogy dr. Hirsch visszatérte után hálájának jeléül azt ígérte, hogy szüleimnek visszaadja azt a Kolozsvár, Donáth út 158. sz. alatti kertünket, melyet jelzálogként átvett apámtól annak a pénznek zálogául, melyet a Ford teherautó vásárlására adott apámnak. Dr. Hirsch Elemér halála után [hirtelen, szívrohamban halt meg a nagybányai futballpályán, az általa edzett csapat egyik meccsének a végén, 1953. május 17-én] felesége szüleimtől vételárat követelt, melyet nem tudtunk kifizetni, és a kertet elvette.

Dr. Hirsch Elemér haláláig hálálkodott családja és saját életének megmentéséért.

Tudomásom szerint Kolozsvárt még él Hirschné [időközben Izraelben elhunyt] és élettársa, dr. Zaharovics ügyvéd, aki mindezt ismeri. Talán Ámi és Méry Izraelben élnek. [Valóban Izraelben élnek, 2001–2005 között onnan folyamodtak a svájci Claims Resolution Tribunal névre hallgató bírósághoz apjuk és anyjuk alvó svájci bankszámlája egyenlegének megszerzéséért; keresetüket elutasították.]

Megjegyzem, hogy dr. Weisz Béla kolozsvári ügyvéd feleségével a deportálások megkezdésekor arra kérte apámat, hogy vigye őket Budapestre a teherkocsiba eldugva [elrejtve]. Ezt apám megtette, és a felszabadulás után vissza is tértek Kolozsvárra.

Dr. Hirsch Elemér beceneve »Csöves« volt. Közismert sportember volt, a párizsi Olimpián díjat nyert gerelyvetésben. Mindenki szerette és tisztelte.

Kolozsvár, 1991. március 18.

Maradunk tisztelettel,

Postacímem:

Mihály Andrei, 3400 Cluj-Napoca, Str. Albac nr. 14, ap. 17., Romania”.

Az id. Mihály Andor által leírt menekítési történet más forrásból is igazolódik. Néhai Finkelstein Arnold, a tordai zsidó hitközség korabeli titkára 1958-ban Tel-Avivban kiadott memoárkötetében (Fénysugár a borzalmak éjszakájában. P. Solár & J. Nadir, 286–290. old.) rögzítette, hogy a négytagú Hirsch család megérkezett Tordára, ahol őket a helyi törvényszék Stănescu nevű elnöke saját lakásán szállásolta el, és hogy tovább utazása előtt Hirsch Elemér – jómódú emberhez illően –

a tordai zsidómentési akció költségeihez 70 ezer lejjel járult hozzá.

Gheorghe Bodea román történész ezzel szemben azt állította (Justin Gafiuc: Elemer Hirsch, aristocratul care s-a stins în iarbă. Gazeta sporturilor, 2009. március 23.), hogy Hirsch Elemért a kolozsvári román konzul, Ion Chinezu szállította át, a Feleki-tetőn keresztül, Tordára, Ford típusú, diplomáciai védelmet élvező szolgálati gépkocsijának csomagtartójában. Bodea tévedett: személygépkocsi csomagtartójában négy személyt lehetetlen volt szállítani. A történész bizonyára Marton Ernő kolozsvári zsidó újságírónak, az Új Kelet című napilap volt főszerkesztőjének esetére gondolhatott, akit tízezer pengő viteldíjért valóban a román konzulátus gépkocsijának csomagtartójában menekítettek át Tordára (lásd a szerző: Élet és halál mezsgyéjén. Minerva, Kolozsvár, 2001. című könyvének 111. oldalát).

A Hirsch család menekülésének története számunkra rendkívül tanulságos. Eszünkbe juttatja ugyanis azt a gyakran elfelejtett tényt, hogy a bajba jutott és életveszélyesen üldözött emberen, főképpen ellenséges közhangulat idején, fájdalmasan kevesen hajlandók segíteni. Életének, saját biztonságának kockáztatása árán pedig szinte senki. A Mihály család példája ezért is fontos számunkra: bizonyítja, hogy az embertelenség idején másképp is lehet(ett) cselekedni. Empátiával, önfeláldozással, érdektelenül – pusztán emberségből. E példát szem előtt tartva szánjunk egy percet az áldozatok emlékének.