A megemlékezés főszervezője, Vetési László szórványlelkész meghívta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium képviselőit is. Sipos Pál Nagyenyeden született, és a kollégiumban alapozta meg sokoldalú tudását. A szászvárosi református templom tanácstermében zajlott a rendezvény tudományos előadás sorozata, amelyet Vetési László nyitott meg. Bevezetőjében elmondta, hogy Hunyad megye fontos szerepet játszott a magyar történelemben és kultúrában. A közeli Piskin mondta Bem tábornok 1848-ban: „Hogyha elvész a híd, elvész a haza”, itt van Vajdahunyad és Déva, itt alkotott Sipos Pál és Torma Zsófia. Emlékeznünk kell, mert: „Amíg vannak emlékek, addig mi is vagyunk!” – hangzott el.

Maxim Orsolya elsőéves egyetemista, nagyenyedi véndiák a tudós életpályáját és sokoldalúságát mutatta be. Sipos Pál Nagyenyeden született 1759. október 16-án, tanulmányait a Bethlen-kollégiumban kezdte. Éleselméjűsége korán megmutatkozott. Az iskola befejezése után a Hunyad megyei Bábolnára került nevelőként a Naláczy családhoz. 1783-ban a szászvárosi református kollégium rektorprofesszora lett, majd Odera Frankfurtban és Göttingenben folytatja tanulmányait. 1795-ben a Berlini Akadémia aranyéremmel jutalmazta matematikai munkásságát. 1789 és 1805 között ismét Szászvároson tanított, 1805-től 1810-ig a sárospataki református kollégium rektorprofesszora. 1810-ben foglalja el a tordosi parókiát, amelynek csendjében élete végéig alkotott. Sárospatakon barátkozott meg Kazinczy Ferenccel, akivel komoly levelezést folytatott. Kazinczy 1816-os erdélyi utazásának fontos állomása volt Tordos. Siposról nem maradt fenn semmi arckép. Tanítványa, Ponori Thewrewk József így írta le: „Termetére nézve törpe volt, zömök testalkotású, feje középszerű nagyságú, homlokzata derült, haja barna, s tiszta ábrázatú. Továbbá szemei kékellők voltak […] s ez jól illett neki. […] Természetére nézve modestus, egyszerű, félénk, gyenge, de nyájos szavú, piperétlen öltözetű, egyenes járású.” 1816. szeptember 16-án Szászvároson hunyt el tífuszban. Egyed Emese A Mathematicus imádsága című Sipos verssel egészítette ki Maxim Orsolya előadását.

Egyed Péter Sipos Pál filozófiai munkásságát foglalta össze. Ezek az értekezések nem jelentek meg nyomtatásban, szűkebb körökben azonban ismertek voltak, mert tanítványai másolatokat készítettek. Sipos Kant, de főleg Fichte követője volt. Azt vallotta, hogy: „a hitnek valóssága magasabban áll, mint a valóságot leíró tudományos igazság.” Németül, magyarul és latinul írt értekezéseket, mint: Erdélyi téli éjszakák, Vallásos erkölcsi iratok vagy A vallás szerepe a haladásban. „Alkotó teremtő magyar nyelvének adósai vagyunk”, zárta előadását Egyed Péter filozófiatörténész.

Benkő Samu akadémikus a hatvanas években foglalkozott Sipos Pál munkásságával, amikor az akkori hatalom azt próbálta bizonyítani, hogy a magyarok nem sokat adtak az európai kultúrának. Sipos volt az egyik tudósunk, aki „bejelentette” a magyarságot az európai kultúrába. Megemlítette, hogy Makkai Ernő és Miskolczi Ambrus írt kitűnő tanulmányokat Sipos Pálról. Miskolczi szerint Sipos mélyen átélte Kazinczy börtönélményeit, hiszen nem akkor van börtönben az ember, amikor a foglár őrzi, hanem amikor fogságba kerül a lelke.

Egyed Emese előadása előtt Kallós Orsolya Enikő III. éves egyetemi hallgató olvasott fel egy esküvői verset. A tanárnő elmondta, hogy Sipos Pál „familiáris poéta” volt, aki reneszánszkori hagyományokat folytatott. A Teleki és a Naláczy család felkérésére temetkezési poézist művelt, esküvői költeményeket írt. Naláczy Józsefné Thoroczkai Terézia temetésére írt temetkezési beszéde irodalmi alkotásként is mérhető. Jellemző Sipos stílusára a nyelvi könnyedség. Barcsay Ábrahám testőríró Sipos támogatója volt, ezt felesége Barcsayné gróf Bethlen Zsuzsanna folytatta. Barcsay nekrológját az özvegy bizonyára Sipos segítségével írta. Sipos nagy hatással volt az említett családokra, teológiai ismeretek mellett a tudományos ismereteket osztott meg pártfogóival.

Juhász Tamás teológiai tanár a tordosi lelkészről beszélt. Kazinczy Ferenc Sipost, a néhány nappal idősebb társát mesterének tekintette, miképpen Sipos is a nála alig két évvel korábban született Fichtet tartotta példaképének. A felvilágosodás apró termetű Siposa el kellett hogy fogadja a XVIII. századi „erőszak világot”, szászvárosi tanárkodása idejére esett a magyarokat gyilkoló Horea vérengzés, amit okos csellel védett ki. Az egyházi szabadság elkötelezett apostola volt, illő jelmondata lehetne az: In tenebris lux. Sipos Pál három dolgot tartott fontosnak: az ember haladjon, jöjjön létre a belső és a külső világ harmóniája és valósuljon meg a lelkiismeret, az abból fakadó szabadság és a vallás evangéliuma. Azt vallotta, hogy a lélek és a test között ugyanolyan párosság van, mint a férfi és az asszony között.

Keszeg Anna annak a kornak a szellemét idézte fel, amikor Sipos Pál Szászvárosra került, és meg kellett hogy védje a kollégiumot és a várost a hegyekből leözönlő felbőszült seregektől. 1784 novemberében éjjel-nappal dobokat veretett az utcákon, elhitetve az ellenséggel, hogy megérkeztek a felszabadító csapatok.

Józsa Miklós nyugalmazott tanár a nagyenyediek nevében szólt. Elmondta, hogy lélekemelő rendezvénynek voltunk résztvevői, kár, hogy nem Nagyenyeden kezdődött, ahol Sipos Pál megkapta azt az alapot, amely egész életét meghatározta. Folytatni kellene a megemlékezéseket, mint ahogyan Kányádi Sándor ösztönöz: „be kell hordanunk mindent”.

Végezetül Fülöp Júlia helyi szervező megköszönte az előadók munkáját, és szászvárosi vendéglátóinkkal együtt elkísért minket a közeli Tordosra, ahol istentiszteletre gyűlt össze a falu 14 tagú lelkes gyülekezete. Az igehirdetés után Benkő Samu méltatta Sipos Pált, akit sikerült visszaadni a tordosi gyülekezetnek és az erdélyi kultúrának. Visszatértünk a szászvárosi temetőbe, ahol sajnos hiába keresnénk a nagy tudású lelkész emlékét, vagy jeltelen sírba temették, vagy az idő elporlasztotta fejfáját. Szelleme azonban felelevenedett erre a néhány órára. Köszönet azoknak, akik azért fáradoznak, hogy Sipos Páljaink ne merüljenek örök feledésbe!