Helytörténet – A Szabók tornya és feliratai



Asztalos Lajos

A Szabók tornyán lévő feliratos tábla, amelyet 1996-ban eltávolítottak (LÁSZLÓ CSABA)
FOLYTATÁS LAPUNK DECEMBER 10-I SZÁMÁBÓL


5. Az 1960-as évek végén a torony keleti falán, kb. 3 m magasan, egy fekete betűs, fehérre festett bádog emléktáblát helyeztek el:

DUPĂ BĂTĂLIA DE LA GURUS-
LĂU DIN 3.VIII.1601, VOEVODUL
MIHAI VITEAZUL A POPOSIT
CU OASTEA SA ÎN CLUJ ÎN 11–15.VIII.
1601, CINSTIND LA TURNUL CROITORILOR
MEMORIA GENERALULUI BABA NOVAC.

’Az 1601. augusztus 3-i / goroszlói csata után / Kolozsvárt [bent a városban] állt meg csapatával / 1601. augusztus 11. és 15. között / Mihály vajda, / megemlékezve a Szabók tornyánál / Baba Novac tábornokról’.

Szövege, noha a fellegjáró történelmi szemléletnek megfelelő volt, 1996-ban az akkori ún. polgármester eltávolíttatta, és mintegy a torony előtt álló Baba Novac-szobor felirata helyébe másik, a történelmi valóságot ugyancsak durván torzító, mi több, uszító szöveget helyeztetett.

Az emléktábla szövege a korabeli valóságnak, amint az alábbiakból kiderül, csak részben felelt meg. Mihály vajda ugyanis nem egyedül, a saját csapatával, hanem Bastával és Székely Mihállyal és ezek csapatával, és nem a városban, hanem kívüle állt meg (lásd lennebb, Schmelczár Lőrinc kolozsvári sáfárpolgár följegyzését). Az emléktábla elhelyezésekor, az 1960-as évek vége felé, a kommunista párt által irányított nagy nemzeti melldöngetés korában az efféle elrugaszkodások természetesek vagy éppenséggel kötelezők voltak. Például egy 1968-ban megjelent – egyébként jó – kolozsvári térkép várostörténeti összefoglalójában arról olvashatunk, hogy úgymond a krónikák szerint „1556-ban Lapusneanu Sándor és Jó Petrásku erős hadsereg élén bevonult Kolozsvárra. A XVII. század elején pedig jelentős esemény volt Kolozsvár történetében az, hogy Mihály vajda, miután megvalósította a »Nagy Egyesülést«, bevonult a városba. Ugyanitt ért tragikus véget Mihály vajda derék tábornoka, a Szabók bástyája előtti téren máglyán megégetett Bába Novák, mely tér ma az ő nevét viseli”.

A krónikák azonban a két – havasalföldi és moldvai – fejedelem erős hadsereg élén a városba való bevonulásáról nem tesznek említést, mert ez az esemény nem történt meg. Mihály vajda, amint alább kiderül, semmiféle egyesülést nem valósított meg, ilyesmi meg se fordult a fejében, Bába Novák nem tábornoka, hanem kapitánya volt, akit nem a Szabók tornya előtt, hanem a piacon, a mai Főtéren égettek meg. Kivégzéséről, ennek okáról a szobrával kapcsolatban számolunk be.

Mihály vajda – mert ez a románul Mihai Viteazulnak mondott fejedelem magyar neve, amint a kortárs krónikás Szamosközy István és mások is írják –, 1593 szeptemberében lett Havasalföld fejedelme. 1594 nyarán titkos egyezséget kötött Báthori Zsigmonddal, és az Erdélyből küldött kétezer székely katona segítségével Vidintől (magyarul Bodon) Brailáig elfoglalta a havasalföldi török várakat. A várható török megtorlás miatt 1595. május 20-án Havasalföld, június 3-án Moldva is elismerte Erdély fennhatóságát. Ennek fejében Báthori új hűbéresei megsegítésére kötelezte magát. Augusztus 23-án Mihály vajda Călugăreni-nél ugyan legyőzte Szinán basát, de a török túlerő visszavonulásra kényszerítette. Báthori Zsigmond október elején Brassó közelében táborozó mintegy 40 ezer fős seregével Havasalföldre vonult, és Mihály vajda csapataival egyesülve, október 18-án felszabadították Târgoviştét, október 29-én Giurgiunál, magyar nevén Gyurgyevónál utolérték a törököket és Bocskai István fővezérlete alatt végső csapást mértek rájuk. Ezzel Havasalföld újra felszabadult.

Közösen megvívott csatáik jutalmául Báthori Zsigmond Mihály vajdát felmentette hűbéri kötelezettsége alól. A székelyek szabadságjogait azonban – az erdélyi nemesség nyomására – 1596 elején visszavonta, s ezzel magára vonta gyűlöletüket. Később – egyes katonai vereségek és családi életének kudarca miatt – Báthori Zsigmond három ízben is lemondott a trónról, utoljára a fejedelmi címet Lengyelországból hazatérő unokatestvérére, Báthori András bíborosra hagyta. Ezzel Erdély Lengyelország befolyása alá került. Ekkor Bocskai István tiszántúli birtokán csapatokat kezdett gyűjteni, Rudolf császár pedig Basta tábornok vezetésével készített elő hadjáratot Erdély visszaszerzésére. Mindkettőjüket megelőzve azonban 1599. október 5-én Mihály vajda csapataival benyomult Erdélybe. Hadjáratát Rudolf császár tudtával indította, aki ötezres zsoldoshad fizetését vállalta magára. Mihály azért támadott, mert a lengyel–török viszony jó volt, és Erdély lengyel befolyás alá jutásával Havasalföld ellenséges gyűrűbe került. A Báthoriak uralmával elégedetlen székelyek nagyszámban csatlakoztak Mihályhoz, és a 20 ezer főre gyarapodott sereg 1599. október 28-án a sellemberki csatában vereséget mért Kornis Gáspár főkapitány csapataira. Az erdélyi országgyűlés a november 1-jén Gyulafehérvárra bevonuló Mihály vajdát a mai hivatalos román történetírás állításával ellentétben nem fejedelemnek, hanem csupán császári kormányzónak ismerte el.

Mivel Mihály nem volt hajlandó Erdélyt a prágai udvarnak átengedni, Rudolf császár megvonta tőle az anyagi támogatást. Zsoldosai százezer forintot megközelítő havi bérét a Havaselvén és Erdélyben megnövelt adókkal sem tudta fedezni. Az anyagiak előteremtésére hadjáratot indított Moldva ellen, ahonnan 1600 májusában elűzte a lengyelek által támogatott Jeremia vajdát. Erdélyre és Moldvára kiterjesztett uralma, amelyben a román történetírás – Nicolae Bălcescu történeti munkája nyomán, tévesen – az „egységes román nemzeti állam” létrehozására való törekvést látja, 1600 májusától 1601 augusztusáig tartott. Mihály vajdát pedig, aki felvette az „Oláhország [Havasalföld], Erdély és Moldva vezetője” címet, mondanunk sem kell, ugyancsak tévesen, a „három román fejedelemség” első egyesítőjének tekinti. Mihálynak azonban soha ilyen terve nem volt. Hódítóként, egyszerűen országát akarta gyarapítani. „Három román fejedelemség”-ről az idő tájt már csak azért sem lehetett szó, mert Erdély lakosságából az akkori 350 000 (52,2 százalék) magyar, 126 000 (18,8 százalék) szász és 4000 (0,6 százalék) más mellett csupán 190 000 fő (28,8 százalék) volt román.

Ez Erdély történetének egyik legzaklatottabb korszaka, amikor a fejedelemség élén mondhatni naponta más-más volt az úr. Basta seregei 1600 szeptemberében Miriszló mellett megverték és kiűzték Erdélyből Mihályt. Császári német zsoldosok, török és tatár martalócok fosztogatták az országot, majd 1601 februárjában lengyel segítséggel ismét Báthori Zsigmond foglalta el a trónt. I. Rudolf újraszerveztette Basta seregét és segítségként Mihályt is Erdélybe rendelte. Báthori Zsigmond 1601. augusztus 3-án Goroszlónál csatát veszített.

Amint Szamosközy István, a kortárs krónikás írja, „az Gorozloy harcz vtan, mikor Bathori Sigmond Erdely orzagbol Moldowaba szaladot volna”, Basta és Mihály előtt nyitva állt az út Erdély belseje felé. A kolozsváriak félelemmel telve Filstich Pétert többedmagával a város felé közeledő sereg elé küldték. „Basta Mihaly Vaidawal szalla Colosuar melle”. Bár, folytatja Szamosközy, „Az Colosuariakra Nagy haragya volt Mihaly Vaidanak”, a város elkerülte a katonai megszállást és az ezzel járó pusztítást. A hóstátok annál inkább megérezték a győztes hadak jelenlétét. De Mihálynak nemcsak a kolozsváriakra volt nagy haragja, hanem, amint Szamosközy folytatja, „mind az Erdélyiekre. Annakelötte Baba Noakot és egy oláh Papot Kolozsvárat elewenen megh süttettek volt az piacon Basta és Csáki Istwan az több magyarokal eggyüt.” Ugyancsak Szamosközy szerint Basta és Mihály augusztus 9-én – más adat szerint 11-én – „szalla Colosuar mellé”, ahol a Szamos bal partján ütöttek tábort és augusztus 15-ig maradtak. A tábor föltehetően a Szamos fölötti, mostani vasúti híd hídfője környékén, a hidelvi hóstáton kívüli földeken állt.

A városi tanács utasítására Schmelczár Lőrinc kolozsvári sáfárpolgár látta el étellel és itallal a táborbelieket. „[1601.] 11. Augusti Basta uram, Székel Mihály és Mihály vajda jövének az fenséges római császár [II. Habsburg Rudolf német-római császár, egyben I. Rudolf néven magyar király] hadával ide táborba. Hét nap gazdálkodtam nekik, az teiszenai [sziléziai város Morvaország határához közel, németül Teissen, az első világháború vége óta a cseh–lengyel határ vágja ketté. Cseh részének Cesky Tesin, lengyel részének Cieszyn (csesin) a neve] hercegnek is és az egész római császár hadának és főhadnagyoknak, kapitányoknak, zászlótartóknak, Prépostvárinak és Kapi Györgynek és minden rendbelieknek, az mennyire az Úresten erőt adott, ebéden és vacsorán, mert őkegyelmek tanácsul [a városi tanács] fejünkre erősen megparancsolák, hogy semmiben fogyatkozás ne legyen.”

Augusztus 15-én Basta és Mihály fölkerekedett és Torda felé indult. Útba ejtették a Szabók tornyát is, melynek közelében Bába Novák holttestét felnyársalták, „…az város kiwül […], az út félen melyen az felekrül alá jünek, az Zabo [szabó] Bástya ellenébe. Ez Baba Noak teste – folytatja Szamosközy –, Noha ott nem volt immar, de Mihaly Vaida az Nyarssolas helyre egy öregh [nagy] zászlót tétet, úgymint az ű fű és jó vitéz szolgaianak tisztessigire. Ez Mihaly cselekedeti, nem kedwe szerint volt Bastanak, azért ezzel is offendalta meg [sértette] Bastat. Tovabba Mihaly vaidanak volt az orszagh el foglalása felöl is szandéka. Colosuarnal mikor mind az Basta és Mihaly Vaida tabora volna, […] ecczer Rácz Ianos, ki Mihaly Vaidanak poharnoka volt, be jű az varosba, panaszolkodni kezd egy ű felebarattianak azon hogy az varosbeliek Nem gazdalkodnanak Mihaly Vaidanak az ű urának kedve szerint iollehet szekerekkel külték az élést az Vaidanak, de Bastatul megh volt hagywa, hogy ne gondollianak felettébb Mihallial, hanem csak ű rea legyen szemek. Bastanak minden gazdalkodassal volnanak, de meg látnák ez Colosuariak, hogy hamar idön eszekbe vennék, hogy más urok vagyon, Nem az a kit űk gondolnanak. És több effele szókkal és szitkokkal kezd az Colosuariakra tamadni. Ezt Trauzner Lukach egy Colosuari fű ember mind halgatna. Más nap Trauzner szüksegesnek ítíli lenni, hogy Bastanak ezeket megh mongya. Basta be jű Colosuarra az taborabol, Trauzner hozza megyen, Meg beszélli az dolgot. És immar annakelötte Nagy sok gyanuja volt Mihaly Vaida ellen. Basta akkor mind elhallgattia ezeket, es magaban titkolia mit cselekeggyík. Ezutan minden táborokkal szállanak mind ketten Torda mellé. Ott mikor volnának, Mihaly Vaida akarattiábol vagy nem akarattiabol, az Raczok és olahok, kécczer is egymas utan fel gyutiák az varost, Mert Tordara Nagy harag volt az olahtul, hogy az ellene valo Conspiratio [’összeesküvés’] az elött valo eztendöben ott kezdetett. Basta megh izeni Mihalnak, hogy az varost ne égettesse, Mert az Chazarnak [császárnak] nem azert vötték volna megh ez orzagot, hogy el égessék és el puszticsák. […] Mihaly erre azt feleli, hogy az Chazarnak ellégh orzaga vagyon, nem szűkölködik ű Erdel nelkül. Az ű rajta töt boszusagot megh akaria boszulni. Ezeket igy izenwén Mihaly Vaida, Minden felé haiduit ki bocsatta és égettet, öletett, dulatott, Feyervarat Racz Gyeorgy altal, es Enyedet, es minden hellieket iszoniu puztitasokkal ember ölesekkel rombolta, Nihil ad summam crudelitatem et inhumanitatem sibi reliqui fecit [’egyszóval semmiféle kegyetlenséget és embertelenséget sem mulasztott el’].

Mikoron látná Basta, hogy minden módon azon volna Mihaly hogy Erdelt maganak foglallya, kezd az Mihaly megh ölese felöl tanachot tartani [’gondolkodni’], Es immár vötte volt Basta eszebe, hogy Mihalynak oly gondolata volna, hogy ugyan ott Tordanal az Nemeteket le vagja, es ki űzze ez orzagbol Bastat. Volt Mihaly Vaidanak Generalissa az haiduknak akkor Rakoczi Laios ki ott volt akkor mikor Mihaly Vaida megh öletett. Vötte volt Vaida eszebe valami módon az ű ellene valo szandekot, es Rakocziwal beszel volt, azon éczaka, hogy bánia, hogy az haiduk itt ninchenek, mert im ugy mond felesigemet gyermekemet hozzak ide Fogarasbol, es azok eleibe kellene küldenem. De mas okert kevanta az Vaida, hogy ielen lenne az ű sok gaz nepe. Azert Basta maturandum propositum arbitratus [’gyorsan döntött’].

FOLYTATJUK