Albert 1858-ban született Kolozsváron. A fiú tanítóképzőben érettségizett, majd a budapesti Nemzeti Torna Egylet tornatanítói tanfolyamán szerzett oklevelet. 1878-ban Sepsiszentgyörgyön alkalmazták, majd 1884-ben a kolozsvári Tornavívó Intézet igazgató-választmánya közfelkiáltással választotta meg az intézet tornatanárának. Helyét jelesen töltötte be, amint azt feljegyezték róla működésével évről évre apadt a torna alól felmentettek száma.

Kuszkó István, a Kolozsvári Atlétikai Club titkára, Albert barátja és versenytársa így jellemezte a fiatal tornatanárt: versenyzett, vezetett, írt, rajzolt, kirándulásokat tervezett s készített ezekhez úti rekvizitumokat. Mechanikai és villanyos tanulmányokat eszelt ki, kerékpározott; szóval elkövetett mindent, hogy az ügyet előre vigye. S midőn látta, hogy példaadásait híven követik – megnősült. A fiatal tornatanárnak hamarosan négy gyermeke született.

Kolozsváron 1872-től a helyi Torna- és Vívó Egylet keretében folyt a testgyakorlatok oktatása. A Széchenyi téri Tornavívóda volt az összes iskola közös tornaterme, a tornatanárt pedig az egylet biztosította. Így történhetett az, hogy Albert Károly 1890-ben az öt kolozsvári gimnáziumban (Katolikus Főgimnázium, Református Kollégium, Unitárius Kollégium, Polgári Fiú Iskola és Tanítóképző), valamint a Kereskedelmi Akadémiában összesen 1394 növendéket tornáztatott heti 30 órában. Ehhez az óraszámhoz hozzáadódott a Vívó Egyleten belüli rendszeres tevékenység is, így Albert Károly heti 40 órát dolgozott. A következő években munkája még nehezebb lett: heti 40 órában a 6 tanintézetben több, mint 2500 diákot irányított.

Meghatározó szerepe volt a kolozsvári sportéletben

 A testgyakorlatok oktatása mellett Albert idejében kezdtek elterjedni a tanév végi tornavizsgák is. Ilyenkor a Tornavívóda udvarán a gimnáziumok diákjai felvonultak, bemutatták az év közben megtanult tornagyakorlatokat, majd egymás között versenyeztek. Ezek az ünnepélyek még az 1970-es évekig éltek Kolozsvár néhány iskolájában.

1890-től miniszteri rendelet született az ifjúsági tornaversenyek rendezéséről. Néhány helyen a tantestület engedélyezte a fiúknak szabadtéri játszó társaságok alakítását, amelyeknek jelentős múltjuk van a kolozsvári iskolák sportéletében. Az első kiemelkedő vetélkedőt Albert Károly rendezte 1894. szeptember 22-én Kolozsváron. Tizenhárom erdélyi tanintézetből 433 tanuló vett részt a versenyen, képviselték magukat az aradi, temesvári, nagyenyedi, nagyváradi, csíksomlyói, székelyudvarhelyi és kolozsvári iskolák. A nagysikerű verseny végén Ovációban részesült Albert Károly kolozsvári tanár is, aki az egész versenyt rendezte – jegyezte fel a korabeli sajtó.

Az élet sokszor érdekes, de ugyanakkor értelmetlen fordulatokat hoz. Az 1890-es évek elején már nyilvánvaló volt a kolozsvári közoktatás vezetősége, az iskolák és a Torna és Vívó Egylet számára, hogy a testnevelés oktatása nincs kellőképpen megoldva, hogy Albert Károlyra óriási teher nehezedik, és ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell. Emellett a testnevelő anyagi helyzete sem volt rendezett, nyugdíjazása esetén nem rendelkezhetett sem nyugdíjjal, sem más anyagi juttatással, mert nem volt állami alkalmazott. Halála esetén pedig felesége és gyermekei semmilyen anyagi támogatásra nem jogosultak az államtól. Mindezek ellenére az érintettek halogatták a probléma megoldását. Úgy tűnt, hogy rövid távon a testnevelés oktatásán nem kell változtatni, hosszú távon pedig majd megteszik az illetékesek a kellő lépéseket...

Sajnos ezeket a lépéseket már Albert Károly nem érte meg. A nagy megterhelés miatt szíve meggyengült, egy év alatt pedig szívbaja rohamosan súlyosbodott. 1895-ben a 37 éves tornatanár betegsége súlyosbodott, majd ugyanaz év szeptember 29-én elhunyt. Az egylet tornatanárát idő előtt sírba vitte a megfeszített munka – jegyezte fel a Haller Károly sportvezető. Ambíciós, törekvő ifjú ember volt, akik sokak becsületével és szeretetével dicsekedhetett – siratta a tantestület nevében az Unitárius Kollégium igazgatója.

Halálának okára a helyi sajtó révén derült fény. Emberfeletti munka siettette szervezete elhasználását és idő előtt sírba vitte a jeles férfiút. Ízületi csúzból (reuma) keletkezett szívbajjal küzdött éveken át. Az országos torna-ünnepélyre való előkészülettel járó megerőltetés siettette a katasztrófa bekövetkezését. A múlt évben lefolyt tornaünnepélyen megjelent tornatanárok bámultak azon, hogy itt annyi intézetnek annyi tornatanára van, holott a Királyhágón túli nagyobb iskoláknál egy intézetben két tornatanár végzi a fárasztó munkát.

Halálát az egész város gyászolta: a középiskolák tanárai és diáksága, volt tanítványai, sportolók, sportvezetők, az atlétika- és kerékpárélet képviselői mind ott voltak temetésén. A Tornavívódában elhelyezett ravatalnál lerótta tiszteletét Albach Károly polgármester is. A hat kolozsvári tanintézet testületileg felvonult a gyászlobogókkal, őket a tűzoltóegylet követte, majd a Kolozsvári Atlétikai Klub, a Torna- és Vívó Egylet, valamint a Kerékpáros Egylet vonult fel testületileg. A tornatanárt Tótfalusi József püspöki titkár temette, a szertartás alatt az Unitárius Kollégium énekkara énekelt, a gyászmenet alatt pedig a tűzoltó egylet zenekara játszott gyászindulókat. A temetéskor minden szem könnyben úszott, amikor megjelentek a ravatalnál a kis árvák. A Tornavívódából a gyászmenet elindult a Kismezői temető felé, a gyászmenet olyan hosszú volt, hogy Széchenyi tértől és a Híd (mai Horea) utcán át húzódott.

Az Albert család egyik napról a másikra földönfutó lett minden jövedelem nélkül. A négy gyermek közül a legnagyobb 6 éves, a legkisebb alig 8 hónapos volt. A szolgálati lakást, ahol addig laktak, hamarosan fel kellett adni, anyagi segítségre senki részéről sem számíthattak. Ebben a pillanatban viszont Albert Károly barátai és kollegái gyűjtést kezdeményeztek, abban reménykedve, hogy sikerül gyűjteni mindegyik árva számára annyi pénzt, amennyi elegendő lesz a család számára mindaddig, míg a gyermekek betöltik a 18 életévet. Első számítások szerint közel 3000 forintra volt szükség.

A gyűjtés érdekében bizottság alakult, amelyet dr. Haller Károly egyetemi tanár, valamint a koltói gróf, Teleki László vezetett. Jegyzőként Hirschfeld Sándor vezette az adakozók listáját, ő köszönte meg nyilvánosan a segítséget a gyászoló család nevében. A gyűjtés során 1895. november 30-ra már több, mint 1000 forint gyűlt, nemsokára pedig Haller révén a király, illetve a királynő is adakozott az árvák számára. E gyűjtéshez természetesen a kolozsvári iskolák is csatlakoztak. A minden segély és gyám nélkül maradt népes család számára a képezde ifjúsága a tanári karral együtt koszorú-megváltás címen 23 ft 40 krt gyűjtött s adott át az Albert Károly árvái segélygyűjtő pénztárosának – jegyezte fel az Állami Tanítóképző igazgatója az intézet 1895–1896 évi évkönyvében. A Polgári Fiúiskola diákjai és tanárai 153 forinttal, a Református Kollégium 112 forinttal, az Unitárius Főgimnázium közössége pedig 48 forinttal járult hozzá az árvák alapjához.

A temetés után összegyűlt adomány sajnos csak rövidtávú segítséget jelentett az Albert család számára. Ezért két év múlva, amikor család anyagi helyzete kritikussá vált, újabb gyűjtés indult az árvák számára. A testnevelő halálának második évfordulóján a kolozsvári Torna és Vívó Egylet, valamint az Tűzoltó Egylet képviselői eldöntötték, hogy anyagi segítséget nyújtanak az árván maradt gyermekeknek. Ennek az érdekében egy bizottság alakult, melynek elnöke dr. Haller Károly, a Torna és Vívó Egylet elnöke, alelnöke gr. Teleki Sándor, a Kerékpáros Egylet alelnöke, pénztárosa pedig Hirschfeld Sándor helyi kereskedő volt. A bizottság hamarosan nekilátott munkájának, a gyűjtés sikerének érdekében a császár segítségét is kérte dr. Haller.

Kolozsvár városa, Albach Géza polgármester javaslatára, 50 forint nevelési díjat szavazott meg mind a négy gyermek számára. Gr. Teleki László az erdélyi mágnások körében gyűjtött egy nagyobb összeget, míg a tűzoltók és a szegény tanulók testületei külön adományokkal járultak hozzá a gyűjtéshez. Összesen 2553 forint 48 krajcár gyűlt – ez akkoriban egy óriási összeg volt egy család számára, amely hosszabb időre anyagi fedezetet jelentett. Hirschfeld átadta a befolyt összeget és az adományozók névsorát a kolozsvári árvaszéknek, amely ellátta a gyermekek anyagi támogatását.

A befolyt pénzösszeg mellett külön adományt kapott Albert Károly özvegye is, akinek így lehetősége lett óvónői tanfolyamot végezni, utána pedig állást vállalni. A gyűjtés végén a gyűjtőíveket Hirschfeld Sándor bekötötte, ellátta betűsoros névmutatóval, mellékelte a pénztári naplót és átadta az Árvaszék levéltárának. Ezután a bizottság 282 adományozónak küldött köszönő levelet, majd feloszlott.

Albert Károly életét szentelte sport és a testnevelés oktatásának érdekében, tragikus halála után pedig Kolozsvár polgárai hálás szívvel segítettek a nehéz helyzetbe jutott családon. Árváinak jövőjéről az emberi könyörület van hivatva gondoskodni – állapították meg szomorúan barátai, a kolozsváriak pedig sietve segítettek az árvákon. Ilyen jellegű közösségi összefogás azóta is egyedi a kolozsvári sporttörténetben.