Bánffy Miklós végső útja nyomában



GY. DÁVID GYULA

Bánffy Miklós feleségével, Várady Arankával és lányával, Katalinnal (Híd, 1941)


És ha síromhoz érve
Koporsóban nyugszom én is nemsokára
E pár szót írjátok az én fejfámra:
Íme az ember,
Gyarló, gyönge ember,
Aki sokat küzdött, és sokat
vétkezett,

És földdé lesz, ami földből vétetett.

Bánffy Miklós:
Íme az ember (1948)

 

A 2014-es esztendő Bánffy Miklós emlékéveként marad fenn a köztudatban, az író, politikus, képzőművész születésének 140. évfordulóját ünnepelték határon innen és túl. De meg kell emlékeznünk elhunytáról is, annak 65. évében.

Ebből az alkalomból tesszük közzé Dr. Ravasz László (1882–1975) református püspök Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárában őrzött hagyatékából annak a kézzel javított gépiratnak a szövegét, melynek rendelkezésünkre bocsátásáért Nagy Edit levéltár-igazgatónak kell köszönetet mondanunk.1

 

Mi maradt meg?2
Bánffy Miklós felett.
Jer: 9: 23-24.

 

Emlékeztek a Jób történetére? Mindene volt, amivel egy gazdag Isten megajándékozhatta legkegyesebb és legkedvesebb hívét. És mindent elveszített. Azóta száll át a világon, a szíveken, összeomlott embersorsok felett az örök sóhajtás: „az Úr adta, az Úr vette el.”

Mennyi mindent adott Bánffy Miklósnak is! Az evangéliumi gazdag ifjú, vagy a görög Alkibiádes kívül-belül kopott legény volt mellette.

Történelmi neve, családi előkelősége, magyar viszonyokhoz mérten nagy vagyon, nagyszerű fizikuma, mindent elbíró egészsége bármilyen nagy ajándékok is, ingyen sem említhetők ahhoz képest, amit lelkiekben kapott. Annyi tehetséget, amivel kortársai közül talán senki sem dicsekedhetett. Közéleti pályája felvitte a legmagasabb csúcsra. Zordon, de nagy vonalú történelmi átalakulások cselekvő, vagy szenvedő hőse s e közben megadatott neki, hogy valóban nagy ügyeknek, valóban nagy szolgálatot tegyen.

Ezt mondja az Úr: „Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék a gazdagságával”3, mert „minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága, megszárad a fű és elhull a virág, ha az Úrnak szele fuvall reá.”4

Az a fiatal magyar főember, aki a milléniumi ünnepély hódoló felvonulásában úgy lovagolt el a magyar király előtt, mintha Arany Jánosnak a Daliás Időkről szóló époszi álma testesült volna benne meg, néhány hónappal ezelőtt betegen, öregen átlépett a magyar határon olyan szegényen, mint egy bujdosó kuruc közlegény. Aki úgy indult el élni, így jött át meghalni.

Mi maradt meg Bánffy Miklósnak? Ragyogó szelleme? Politikai hatalma? Földi gazdagsága, emberi és magyar dicsősége? Mi maradt meg?

Krisztus.

Sok-e, kevés-e, döntse el ki-ki magának. Akinek kevés, annak már egyenesen semmi. De akkor ez a semmi az ő összes öröksége. Akinek sok, felfedezi, hogy annál is több: minden. Sőt a mindennél is sokkal több: elég. Úgy, ahogy Pálnak mondta az Úr: Elég néked az én kegyelmem.

Ahová Bánffy Miklós megy, nem ér semmit a test szépsége és dicsősége. A Krisztus orcája minden, Apolló helyett Ecce Homo. Ahová Bánffy Miklós megy, nem ér semmit a legragyogóbb tehetség sem. Minden bölcsességnek, minden ismeretnek, minden látásnak summája a Krisztus. Ahová Bánffy Miklós megy, nem imponál semmiféle érdem, politikai erő, kitüntetés csak az Úr Jézus Krisztus közbenjárása és halálának érdeme. Ahová Bánffy Miklós megy, nincs szegénység, nincs gazdagság, nincs föld és arany, nincs tőke és nincs munka, egyetlen egy dolog van: Krisztus elégtétele, egyszeri és tökéletes áldozatának bűntörlő ereje. Ott egy cím van, egy érdem, egy menedék: Krisztus, aki éppen azért jött, hogy nekünk legyen bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul, hogy aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék. Abban az Úrban, aki most is, mint mindig, itt is, mint mindenütt azt mondja: „Én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorolok a földön és égen.”5 Elég néktek az én kegyelmem.

Legyen elég nekünk is, akik ebben a kegyelemben keresünk és csakis ebben a kegyelemben találhatunk vigasztalást, erőt, igazságot és dicsőséget.

Utóirat:

Bánffy Miklós halálának napjáról sokáig ellentmondó adatok keringtek a köztudatban.6 Nem segített ezek tisztázásban az sem, hogy egy 1993-ban, a VIII. kerület által kibocsátott anyakönyvi másolat (hivatkozva az 1395/1950 anyakönyvi számra) június 7-ét jelöli meg időpontként.7

Fontosnak tartottuk ezek után az eredeti forrást felkutatni.

Budapest Fővárosi Levéltárában XV.20.1 szám alatt őrzött VIII. kerület halotti anyakönyve az alábbi adatokat tartalmazza8:

Folyószám: 1395

Bejegyzés ideje: 1950. június 9.

Elhalálozás ideje: 1950. június 6. déli 12 óra

Családi és utóneve, állása, címe: Bánffy Miklós író, Budapest, VIII. Rökk Szilárd u. 18.

Vallása: -

Életkora: 76 év

Házastársának családi és utóneve: Váradi Aranka

Szüleinek családi és utóneve: néhai Bánffy György

néhai Bánffy Irma

Elhalálozási hely: Budapest, VIII. Szentkirályi u. 46.

Halál oka: hasdaganat

Megjegyzés: Bejegyeztem az A.U. 78.§-a szerint tett írásbeli bejelentés alapján

Aláírás: dr. Hámori Lajos s.k. anyakönyvvezető h.

 

Bánffy Miklós hamvait gróf Bethlen Béla hozta haza Budapestről 1976-ban9. Az újratemetés október 29-én volt, ekkor helyezték el – végakarata szerint – a kolozsvári Házsongárdi temetőben a családi kriptába. Egy kicsi szék volt a ravatala – olvassuk Marosi Ildikónál is –, melyet a kripta előtt helyeztek el10. Hamvainál Csutak Csaba kolozsvári esperes tartotta a gyászbeszédet11, Tőkés István mondott imát12, s a bonchidai gyülekezet papjaként Bálint József nyugalmazott református lelkipásztor búcsúzott tőle.

 

A bonchidai református egyházközség nevében jöttünk, szeretetünket és tiszteletünket kifejezni Bánffy Miklós földi maradványainak örök nyugvóhelyénél.

Neve, élete és munkássága elválaszthatatlan Bonchidától. Jóllehet Kolozsvárott született, de mindig Bonchidát vallotta szűkebb hazájának, családi tűzhelyének, otthonának.

Az atyai ház meghitt és páratlan szépsége vonzotta mindig. Ez volt művészi ihletője — beszédes és biztonságos öreg falak, a homlokzaton felvonuló mitológiai alakok, a zengő és féltett berek, a három mederben folydogáló Kis-Szamos, a zúgó malmok, a születésekor ültetett »Miklós-domb« susogó fenyvese, az erdők és mezők emberei formálták művésszé, íróvá, mindannyiunk maradandó értékévé.

Az atyai házzal átellenben az öreg templom is megbecsült otthona. Ülőhelye a Sipos Dávid faragta szószék tövében volt. Ennek a templomnak igehallgató és úrvacsorával élő tagja, presbitere és főgondnoka, mindig érdeklődő és áldozatkész, támogató és hitvalló híve. Ezt bizonyítják a faragott kövek, az avuló papírlapok.

Neve egyre említettebbé és közismertebbé válik, mert nemcsak Bonchidát és Kolozsvárt, de egész szülőhazáját szerette és sokat fáradozott érette.

A szeretet és a hála kötelez bennünket, hogy földi maradványainak nyugalomba helyezésénél megjelenjünk.

Hoztunk egy marék földet az atyai ház közeléből s egy csokor dér csípte lombot, a múló és mindig újraéledő nagy kert bokrairól.

Emléke örökké él bennünk!

 

„Azt kívánom, hogy síromat Atyám sírja mellett ássák meg és ott szabad földben, nem pedig falazott sírba temessenek, ahogy Nagyatyám és Atyám vannak”.13 – írja Vásárhelyi János püspökhöz 1946. április 12-én kelt levelében Bánffy Miklós, ám 1976-ban az akkori körülmények miatt erre nem volt mód. A fehér urna és a bonchidai földdel teli kis zsák a kripta szentélyajtójától balra kivésett urna-fülkébe került, melyet „Dr. Gróf / BÁNFFY MIKLÓS / 1874–1950” feliratú fehér márványtábla zárt le.

 

Ha hamvai nem is kerülhettek atyja, gróf Bánffy György (1843–1929) és nagyatyja, gróf Bánffy Miklós (1801–1894) sírjai mellé, a kripta déli falának fülkéiben elhelyezett emléktáblájuk mellé, a harmadik üres falfülkébe az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2000. november 25-i közgyűlése alkalmából reá emlékeztető fehér márvány emléktábla került GRÓF BÁNFFY MIKLÓS / ÍRÓ, POLITIKUS / AZ ERDÉLYI REF. EGYHÁZKERÜLET FŐGONDNOKA / 1873. XII. 30. – 1950. VI. 5. felirattal14

Csaknem négy évtizeddel később, 2014. október 29-én, ünnepélyes keretek között adták át a Házsongárd Alapítvány kezdeményezte és a határokon átnyúló összefogással felújított családi nyughelyet – hivatalos nevén iktári Bethlen-kriptát. A belső restaurátori munkákat is magába foglaló emlékápolás, a műemléki felújítás során az egykori hibás adatokat mutató belső emléktábla helyére, Bartha László kezdeményezésére és anyagi támogatásával új kőtáblát helyeztek el a következő felirattal:

Losonczi
Gróf Bánffy Miklós
1873-1950
cs. és kir. kamarás v.b.t.t.
POLITIKUS, író, művész, az
Erdélyi Református Egy
házkerület főgondnoka

 

Az ünnepélyes alkalom során azonban a koszorúk a déli fal emléktáblája alá kerültek, arra a helyre, amely továbbra is vár Bánffy Miklós hamvainak végső befogadására „minden pompa nélkül […] a legszegényebb temetések mintájára, mert azt tartom, hogy a halálban egyenlők vagyunk mindnyájan, és ezt a keresztyéni alázatot temetésem is fejezze ki.15

 

1Ravasz László beszédét korábban a Protestáns Szemle (1993/3. 162.) is közölte. A fenti szöveg a gépirat alapján, a javításokat is figyelembe véve készült, így némileg eltér a nyomtatásban már közölt szövegtől.

2A lap tetején kézzel írt dátum, 1950. VI. 10. a temetés dátuma. „Jún. 10-én, szombaton volt a temetés: a farkasréti temetőbe temettettem, Budán, mert ott olcsóbb és szebb. Ravasz ref. püspököt kértem meg, ő temette: gyönyörűen beszélt. Röviden, halkan.[…] Szép szellős júniusi délután volt a temetése. Sok szép koszorút küldtek a jóbarátok.” (Váradi Aranka naplóját idézi Marosi Ildikó: Bánffy Miklós estéje. Polis könyvkiadó Kolozsvár, 2002. 246) A Farkasréti temető nyilvántartási főkönyve is megerősíti ezt a dátumot. Erdősné Komlósi Katalin temetővezető 2014. május 13-i szíves közlése szerint Bánffy Miklóst 1950. június 10-én temették a temető 19/1-es parcellájába (4. sor, 3-as sírhely), ahonnan 1974. október 22-én átkerült az új 27-es parcellába (6. sor, 10-es sírhely). Sajnos a parcellákat mostanra már nem tudjuk beazonosítani. Az feltüntetett adatok között fontosnak tekinthetjük a Főkönyvben megjelölt halálozási időpontot is, mely szerint Bánffy Miklós 76 éves korában 1950. június 6-án hunyt el Budapesten.

3Jeremiás próféta könyve 9. rész 23. vers

4Ézsaiás próféta könyve 40. rész 6-7. vers

5Jeremiás próféta könyve 9. rész 24. vers

61950. június 05. dátum szerepel a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában (http://opac.pim.hu/index.jsp?from_page=browse&page=details&dbname=gyujtemeny_kat_bib&bib1id=1002&bib1field=100&term=B%C3%A1nffy+Mikl%C3%B3s+1873-1950+losonczi%7C45106%7C61%7C28378%7Ca100), valamint a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I. 1981; 1950. június 06. időpontot adja Marosi 2002. i.m.; Magyar Életrajzi lexikon (http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/);

7Köszönet Bartha Lászlónak a másolat rendelkezésünkre bocsátásásért.

8BFL_XV_20_1_XXXIII_1_a_A843_0165.jpg

9Az exhumálás 27-es parcellából 1976. június 21-én történt, melyet hamvasztás követett (Erdősné Komlósi Katalin temetővezető szíves közlése szerint)

10„Telefonált Tonk Emil – Kolozsváron volt gyerekorvos – hogy holnap temetik Bánffy Miklóst, de azt mondták, hogy nem kell, róla tudjunk. Sajnos. És akkor, hát a férjem mozgósított hat presbitert, elment a Berekbe, október volt, már deresek voltak a fák, és ott mindenféle bokorról leszedett egy-egy ágat, én meg varrtam egy zacskót, abba tettünk a kastély mellől földet, úgyhogy tulajdonképpen bonchidai földben van az urnája. És akkor bementünk másnap, hat presbiter, a sofőrjének az özvegye és mi ketten. Hát temetéshez képest kevesen voltak, olyan 8-9 mágnás állt egy helyen emlékszem, és ott volt egy pár fiatal, három-négy egyetemista, olyan történelem szakosok, ott volt Jakó Zsiga, ott volt Mikó Imre… s már megkezdődött a temetés, amikor jött fel Kós Károly. Azelőtt sokáig ki se mozdult se azután többé, de akkor a lánya és a veje hozták őt karonfogva, és sírt az öreg. Hát ők nagyon jóba voltak…

Bethlen Béla hozta az urnát s egy kicsi zöld konyhai széket hozott az öreg, és arra volt rátéve az urna, olyan szomorúan arra a székre…. (Bálint Józsefné nyugalmazott tanító, volt bonchidai lelkipásztor feleségének visszaemlékezését idézi a „Törtfényben – Gróf Bánffy Miklós emlékév Erdélyben” – a hódmezővásárhelyi televízió 2014-es minisorozata. Rendezte: Csorba Mária.)

11Az alapige: A Júda királyának pedig, aki elküldött titeket, hogy megkérdezzétek az Urat, ezt mondjátok: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mivelhogy e beszédekre, amelyeket hallottál, meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr előtt, hallván azokat, a miket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál előttem; azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr. Azért íme én téged a te atyá­idhoz gyűjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged... (Királyok Könyve II. 22. rész 18-20 versek). Az alapigét Gaal György közli (Gaal György: Bánffy Miklós és őseinek nyughelye a Házsongárdi temetőben. In: Gaal György: Kolozsvár vonzásában. Pallas-Akadémia. Csíkszereda), Bálint József visszaemlékezését és beszédét Marosi Ildikó adja közre. Marosi 2002. i.m. 381.

12Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor visszaemlékezését idézi a „Törtfényben – Gróf Bánffy Miklós emlékév Erdélyben

13Sipos Gábor: Bánffy Miklós tevékenysége az erdélyi református egyházban. Magyar Szemle, Új folyam, XIX. 5–6. 132, hivatkozva Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár, A 6, Alapítványi levéltár, N.A. 536. sz. dokumentumra, valamint Marosi 2002. i.m. 385.

14Az EMKE által – az Illyés Közalapítvány anyagi támogatásával – állított tábla ügyét Balogh Ferenc az EMKE vezetőségi tag / Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke intézte. A márványtábla feliratát Starmüller Géza tervezte és véste.

15Sipos 2010 i.m. A Ráday levéltár Bánffy hagyatékában megőrződött a levél ceruzával írt fogalmazványa. Ebben még a következőket olvashatjuk: „Ha táblát tesznek valamikor később a kripta falába, az a következő szövegű legyen: Losonczi Gróf Bánffy Miklós, valóságos belső titkos tanácsos, cs. és kir. kamarás, volt magyar kir. Külügyminiszter, az Erdélyi Ref. Egyházkerület főgondnoka. Szül. Kolozsvár 1873. XII. 30. meghalt 19…” Ráday levéltár Bánffy-hagyaték I. C6/1 Fogalmazványok