Méder Áron árboca november 16-án tört el: a 11 méteres árbocból 2,5 m maradt meg, a 8,5 méteres felső részt valahogy a korláthoz rögzítette – írta blogján a versenyző. Utána rendezte a lelógó álló és mozgó kötélzetet, és sodrásba állította a hajót. A térképet és a várható szeleket áttanulmányozva, Marokkó volt a célszerű megállóhely, mintegy 150 mérföldre – számolt be a történtekről Méder, akinek célja az volt, hogy a hajót biztonságosan a kikötőbe juttassa. Ugyan 17-én odaért egy kísérőhajó, de Méder Áron nem kért mentést, mert az a hajó elhagyását jelentette volna.
Ezután gyakorlatilag egy héten át hajótöröttként haladt az óceánon bízva az áramlatok kedvező alakulásában. November 23-án közelítette meg annyira a marokkói partot, hogy a Oualidia parti állomással rádiókapcsolatot tudott létesíteni, ami után a kikötőbe vontatták a hajóját. Ugyan a helyiek kedvesen fogadták, de a hajóját nem tudták megjavítani, így kénytelen volt feladni a versenyt.