Victor Ponta miniszterelnök tegnap hivatalában fogadta Li Ko-csiang kínai kollégáját, aki mintegy 300 fős üzletembercsoporttal érkezett a fővárosba. A találkozó alkalmából 13 egyezményt írtak alá energetikai, állategészségügyi, kulturális és információ-technológiai területen. Hazánk kínai segítséggel építené meg például egyebek mellett a cernavodai atomerőmű hármas és négyes blokkját, ennek reményében atomenergetikai együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot az érintett szakhatóságok vezetői. A kormány 8,5 milliárd eurónyi összértékű közös projektjavaslattal készült a kínai féllel folytatandó tárgyalásokra, ezek közül a legjelentősebb a 6,5 milliárdra becsült atomerőmű-beruházás. Emellett kínai segítséggel akar Románia több hő- és vízerőművet korszerűsíteni.
Hazánk tavaly 2,8 milliárd dollár értékben importált kínai termékeket, ennek csaknem negyedét az elektronikai cikkek tették ki, miközben a Kínába irányuló román – főleg nyersanyag-export félmilliárd dollárnyi volt 2012-ben. Az idén már az első 10 hónapban elérte ezt a szintet (3,27 milliárd dollárt) a két ország közti kereskedelmi forgalom.
Kína főleg az energetikai beruházások, valamint a vasúti és közúti infrastruktúra-fejlesztés terén bővítené együttműködését a kelet-közép-európai országokkal, ahonnan főleg mezőgazdasági termékeket importálna – fejtette ki egy üzenetben a kínai miniszterelnök, amit az Adevărul című újság közölt. Rámutatott: tavaly Kína és a KKE régió kereskedelmi forgalma meghaladta az ötvenmilliárd dollárt, de ez csak egytizedét teszi ki Kína és Európa kereskedelmének. Hozzátette, Kína urbanizációja növeli az ország marha- és juhhús, valamint a tejtermékek és borok iránti keresletét, a KKE régió így a mezőgazdásági importtermékek fontos forrásává válhat Kína számára. Peking gyorsvasútépítésben is részt akar venni, akárcsak az energetikai hálózatok korszerűsítésében. Li Ko-csiang megerősítette, hogy Kína 10 milliárd dolláros kedvezményes hitelkeretet különített el a közép-kelet-európai országokkal közösen megvalósítandó nagyszabású infrastrukturális projektekre.
Traian Băsescu államfő a kínai–román kormányfői találkozót illetően óvatosságra intett, szerinte az a fontos, hogy a szándéknyilatkozatokból és memorandumokból mi valósul meg. Ugyanakkor „egoizmusa” miatt bírálta az Európai Uniót, amely megfosztotta a térséget a Nabucco gázvezetéktől, így szerinte nem lenne helyénvaló, hogy Brüsszel a kínai befolyástól féltse Közép-Kelet-Európa térségét. Nyugat-Európában ugyanis többen aggodalommal tekintenek Kína és Kelet-Közép-Európa közeledésére. Egyes európai diplomaták attól tartanak, hogy az „oszd meg, és uralkodj” elv alapján így akarja meggyengíteni Kína Európát.