Alter-Native fesztivál Marosvásárhelyen



Három Oscar-díjra jelölt film is szerepel a marosvásárhelyi 21. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon, amely tegnap kezdődött és november 10-ig tart.


 A szervezők közleménye szerint ugyan kevés animációt neveztek be, de mind színvonalas alkotások érkeztek, így az előválogatás után majdnem egynegyedük be is került a versenyprogramba. Sipos Levente fesztiváligazgató elmondta, hogy több mint 700 rövidfilmet neveztek 53 országból, az előzsűrizés után 26 ország 60 filmje maradt versenyben. 27 animációs film, 23 kisjátékfilm, valamint 5-5 dokumentum- és kísérleti film mérettetik meg.
A nézők megtekinthetnek a versenyprogramon kívül három Oscar-díjra jelölt filmet is, így Fliegauf Benedek Csak a szél című művét, amelyet tavaly nevezett Magyarország Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A közönség láthatja a Călin Peter Netzer rendezte Poziţia copilului című filmet, amely az idei Berlinalén Arany Medve-díjat kapott, és amelyet Románia Oscar-díjra jelölt. A harmadik ilyen film Szerbiából érkezik, Szrdan Golubovics rendező Körkörös sorsok című alkotása a bosznia-hercegovinai háború egyik mozzanatát dolgozza fel.
A szervezők megemlékeznek az erdélyi színjátszás nagy mesteréről, Lohinszky Lorándról. Az idén júniusban 89 évesen elhunyt színművész és egyetemi tanár nevéhez számtalan nagy színházi és filmalakítás fűződik. Utóbbiak közül három elevenedik meg a szemlén, így levetítik az Apám néhány boldog éve, A Mándy-hagyaték, és a Nincs idő című filmeket.
A fesztiválon az idén HD-minőségben vetítik a filmeket nagyobb vásznon, esténként pedig a közönség koncerteken is részt vehet.