Egyesül a kolozsvári Báthory-líceum a katolikus gimnáziummal

Az oktatás minősége és a keresztény szellemiség megerősödése a cél

NAGY-HINTÓS DIANA

Az intézkedés a diákok előnyére válhat
Habár a hivatalos minisztériumi jóváhagyás még nem érkezett meg, a hétfőn kezdődő tanévtől egyesül a Kolozsváron működő Báthory István Elméleti Líceum és a Pázmány Péter Katolikus Gimnázium. Az új tanintézet megtartja a Báthory István Elméleti Líceum nevet, itt helyet kapnak majd mind a világi, mind a felekezeti osztályok. A líceum átveszi a katolikus gimnázium összes tanulóját és tanárát, akik közül néhányan eddig is oktattak mindkét tanintézményben. Ugyanakkor az osztályok létszáma változatlan marad, s mindegyik megőrzi eddigi entitását. Kovács Sándor római-katolikus főesperes és Tőkés Elek, a Báthory-líceum igazgatója megnyugtatott: szó sincs arról, hogy ez a lépés a felekezeti oktatás kárára válna. Mindketten úgy vélték: az egyesülés a katolikus oktatás minőségének javulását, és a keresztény értékek megerősödését szolgálja minden téren. Fenntartással fogadta viszont az egyesülés hírét a katolikus gimnázium igazgatója, Schuller Hajnal.


A hétfőn kezdődő tanévtől egyesül a Kolozsváron működő Báthory István Elméleti Líceum és a Pázmány Péter Katolikus Gimnázium.

„Egy éve vagyok Kolozsvárt, és ez idő alatt sikerült megismernem mindkét iskola életét. A római–katolikus egyház számára fontos, hogy az az iskola, amely jezsuita és piarista alapokra épült, folytassa ezt a szellemiséget. Ha elkülönülünk, akkor az egyházi hangulat és szellem elvész. Ezért Jakubinyi György érsek urat arra kértem, a Báthory-líceumba nevezzen ki egy iskolalelkészt, aki hetente egyszer foglalkozik a diákokkal, s lelki nevelői tevékenységet tölt be. Az iskolában létre szeretnénk hozni egy kápolnát is” – nyilatkozta lapunknak Kovács Sándor főesperes.

Megtudtuk: az egyesítésre vonatkozó kérést a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséghez nyújtották be, s ennek elfogadása után a dokumentum felkerült a szaktárcához, ahonnan a napokban várják a jóváhagyást.

Arra a kérdésre, hogy az egyesülés nem jelenti-e a felekezeti oktatás felszámolását, az egyházi vezető azt válaszolta: „Szerettem volna, ha e lépés ellenzői tőlem kérnek tájékoztatást ez ügyben. Ugyanis megnyugtattam volna őket, hogy a felekezeti oktatás nem számolódik fel, hanem épp ellenkezőleg: megerősödik. Se diáknak, se tanárnak nem lesz kárára ez a lépés. Ugyanakkor a tanfelügyelőséggel kötöttünk egy húsz évig érvényes szerződést, miszerint az egyház biztosítja azt, hogy az ingatlanban magyar nyelvű oktatás folyik. Jelzem, nem is állt szándékunkban ezen változtatni. Ez pedig azt jelenti, hogy a visszaszolgáltatás alatt álló ingatlan helyrehozásához, felújításához, korszerűsítéséhez állami, illetve minisztériumi támogatást kaphatunk. Az egyház véleményezheti az igazgató és a tanárok kinevezését, ugyanakkor az erkölcsi nevelés fontosságának is kiemelt fontosságot tulajdonít. Az iskolának nincs más útja, mind együttműködni az egyházzal” – mondta Kovács Sándor főesperes, aki szerint nem lehet semmilyen párhuzamot vonni a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolának a BBTE-vel való, pár évvel ezelőtt lezajlott egyesülése és a mostani esemény között.

Tőkés Elek, a Báthory-líceum igazgatója pozitívnak tartja a két iskola egyesülését. „Tiszteletben tartom a római–katolikus egyház által megfogalmazott összevonási kérést. Úgy vélem, az egyesülés nem csak a katolikus oktatás minőségét szolgálja, hanem a kolozsvári magyar közoktatást is. Emellett modell értékű, amelyet a többi felekezeti és világi iskola is megszívlelhet, tekintettel a tanügyi ingatlanok helyzetére” –, nyilatkozta Tőkés Elek.

Schuller Hajnal, a Pázmány Péter Római–Katolikus Gimnázium még tisztségben lévő igazgatónőjét meglepte az összevonás híre. „Az iskolák egyesülésével megszűnhet a katolikus identitás. Ugyanakkor ezt a lépést nem tudatták sem a tantestülettel, sem a szülőkkel, sem velem. Amikor a növendékeink hozzánk iratkoztak, tudatosan tették ezt, mivel azt akarták, hogy katolikus gimnáziumba járjanak” –, vélte az igazgató.

„Nem a minisztérium döntött az összevonást illetően, a tárca csak jóváhagyta a katolikus egyház által megfogalmazott kérdést. A cél mindenek fölött az oktatás minőségének javítása, illetve biztosítása. Jó az, hogy az osztályok megőrzik jellegüket” hangsúlyozta Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár, aki szerint a minisztériumi jóváhagyás a napokban megérkezik. Az államtitkár asszony elmondta: elképzelhető, hogy ő is részt vesz majd a Báthory-líceumi hétfői megnyitóján.


A Báthory István fejedelem nevét viselő tanintézet jogelődje 1579-ben alakult. Jelenleg közel ezer diák és több mint nyolcvan pedagógus „második otthona”. Az iskola diákjai mindig kiváló tanulmányi eredményeikkel tűntek ki, a pedagógusok pedig a haladást szolgálták, s fogékonyak voltak az új, alternatív pedagógiai módszerek iránt is.

A Pázmány Péter Katolikus Gimnázium 1993-ban létesült, jelenleg közel száz tanulója van. A két tanintézet egyazon ingatlanban működött.