Nagy veszteség érte az erdélyi magyar képzőművészetet. Elhunyt Gergely István, kolozsvári szobrászművész. A csíki születésű, lobbanékony, meleglelkű művészt mindenki barátjának érezte. Hisz közvetlen hangja és természete, plasztikusan gesztikuláló kézmozdulatai, melyekkel nyomatékot adott művészi mondanivalójának, mindenkit elvarázsoltak. Az a rendkívüli egyéniség volt, aki belső, önálló törekvései, művészi meggyőződése mellett képes volt a nyíltságra, képes az önzetlen, csapatban való gondolkozásra, a nemes közéleti tevékenységre. Hisz művészi alkotó vágya mellett a legfőbb célja az erdélyi magyar művészet felemelése, új művészi csúcsok meghódítása volt. Alkotó munkája folyamatos, szinte egyik munka a másikból következett, nőtt ki, ami által az egész életmű folyamatosságot, hitelt kapott, egy olyan belső súlyt és erőt, mely magávalragadóan, szobrászi erővel sugárzik felénk.
Szobrászata egyszerre kötődik a nagy magyar és az erdélyi szobrászathoz, de itt érezzük a több ezer éves szobrászi formák feszülését, a suméroktól az egyiptomiakig. Itt érezzük a nagy európai szobrászati forradalmak eredményeit, kikristályosodott formáinak kvintesszenciáját is. Művészetének a lényege a hatalmas formatudás. A belülről feszülő formák ereje, mely mint egy belső kohézió fogja össze a szobrokat. Köztéri szobrai csaknem zenei hangolású körvonalaikkal csodálatos erővel feszülnek bele a térbe, harmonikusan rajzolódva ki a kék égre vagy a fák lombozatára. Mi, nagyváradiak, örvendhetünk, mert városunkban található Gergely István munkásságának egy remeke, a Lorántffy Zsuzsanna szobor, ahol a szobrászi szépség mellett rendkívüli erővel fogta meg a művész a méltóságot, az emberi tartás nagyszerűségét, ahol az egyszerű formák a női alak fenséges emberi karakterét húzzák alá.
Megérzésem szerint a karakter szó az, amit Gergely István művészetében hangsúlyozni kell. A művész megmintázta az erdélyi és az egész magyar történelem legnagyszerűbb embereit, a Főembereket. A csodálatosan precíz, tiszta rajz, a domborművek körvonalai nem az arcokat idealizálják, hanem a nagy egyéniségek jellembeli profilját. A küldetés, a sors életrajzai ezek a reliefek, hisz ezek a nagyszerű emberek a történelem krízis állapotának bizonyos idejében jelentek meg, s a művész megérezte az időt, a karaktert s a nagy tetteket, melyeket ezek a nagy emberek véghezvittek. Ez a jellembeli erő a művészből áradt, hisz bármilyen anyagban, bronzban, vagy grafittal patinázott anyagokban dolgozott, a formát egy meleg erő fogja át, mely erőtadóan, szinte vigasztalóan hat a nézőre. Nemcsak szobrait, de őt magát is szeretet vette körül, hisz közvetlen jó humora, mélyérzésű természete mindenkit magával ragadott. Nyugodj békében kedves István barátunk. Álmodban gondolj a csíki hegyekre, és gondolj olyan új monumentumokra, melyek harmóniát sugallnak és jobbá teszik az embereket. 2008. március 14.
|
