54 éve szól a rádió Kolozsváron



KÖLLŐ KATALIN

„Ha röviden jellemezni kéne a rádiót, akkor következetes-ség és megújulás lenne a jelszavunk” közölte Rostás Péter István, a Kolozsvári Rádióstúdió főszerkesztő-helyettese azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyre a rádió 54. születésnapja alkalmából került sor. Bár nem kerek évfordulót ünnepelnek, ennek ellenére úgy érezték: meg kell emlékezni arra az 54 évvel ezelőtti eseményre, amikor nem messze a mostani székhelytől, egy patinás villában kezdődött el a magyar rádiózás. Ugyan nem első ízben „szólt a rádió”, hiszen már a negyvenes években működött az akkori királyi magyar rádiónak egy kihelyezett részlege, azonban a területi rádióstúdió története 54 évvel ezelőttre vezethető vissza. Három szakaszra osztható ez a történelem, fejtette ki Rostás Péter István: 1954 márciusától egészen 1985 január közepéig, az 1990-es újraindulás, valamint a ’90-től errefele tartó periódusra.


Évente kétszer készít felmérést a rádiótársaság, amelyből lemérhető, hogy milyen helyet foglal el az erdélyi magyar médiapiacon a kolozsvári rádió magyar adása – mondta a főszerkesztő-helyettes. – Ezekre az adatokra érdemes reflektálni, főleg azért, mert olyan kihívásokkal is szembesülünk, amelyeket eddig nem észleltünk, vagy nem kezeltünk kellőképpen. Nyilván konkurenciával is számolnunk kell. A Paprika Rádió megjelenésével, legalábbis Kolozsváron és körzetében, főleg az első időszakban egy jelentősebb áthallgatási tendenciát észleltünk. Az utóbbi időben azonban a jelzések alapján kiderült, hogy nagyon sokan visszatértek a kolozsvári rádióhoz, illetve úgy hallgatják az immár így kiteljesedett kínálatot, hogy amikor mi nem sugárzunk, akkor a Paprika műsorait követik. Mi ezt az új helyzetet úgy értelmeztük, mint egy jó értelemben vett provokációt, ilyen szempontból a konkurencia is nemes. És természetesen bennünket is stimulál – tájékoztatott Rostás.

Néhány adat a legutóbbi felmérésből: férfi – női megoszlás 48–-51 százalék, 11 és 19 éves korosztályban 13 százalék a hallgatói tábor, a 20–29 évesek között 17, 30–39 év között 18, 40–49 között 13, 50–59 között 15, a 60 fölöttiek pedig 21 százalékát képezik a hallgatótábornak. Aktív és inaktív populáció szempontjából az arány: 46 százalék aktív, 53 inaktív. Nagyvárosi szinten a hallgatók táborának 13 százaléka kolozsvári, derült ki a felmérésből, amely több mint tízezer alanyt átfogó országos mérés volt, hibaszázaléka pedig igen alacsony.

– Meglepő a hét folyamán megoszló hallgatottság aránya. Hétfő és péntek között van a 80 000 hallgatót számláló reggeli csúcs az adásbelépésnél, délután pedig a Napóra kezdetekor mintegy 26 200-an hallgatnak bennünket. Meglepetésként hatott számunkra az adatok hétvégi dinamikája, a szombat reggeli nyolc órás kezdéskor 149 000 hallgatónk van. Általában – a szakemberek megállapítása szerint – hétvégeken húsz százalékkal csökken a médiafogyasztás, ez az adat azonban rácáfol erre az elméletre – hangsúlyozta a főszerkesztő-helyettes.

Maksay Magdolna, a magyar adás osztályvezetője a közelmúlt történéseire tekintett vissza, és kitért jövőbeli terveire. Idén ünnepi hetet hirdettek, amely alatt, minden nap, a reggeli és a délutáni műsoraikban a szerkesztők vallanak magukról, hivatásukról, hobbijukról. Ezenkívül naponta nyereményjáték várja a hallgatókat, illetve közönségtalálkozóra is sor került Kisbácsban, ezeket természetesen folytatni kívánják.

Maksay Magdolna az elmúlt év augusztusában vette át a magyar szerkesztőség irányítását, azóta több új esemény is történt a stúdiónál. – Első konkrét feladatunk a szeptemberben indított kétórás éjszakai adás kitalálása és összeállítása volt. A közelmúlt történéseinek újabb fejezete egy rádiójáték bemutatása volt, idén február elején. Reméljük, hogy ez volt az első darabja egy többéves kimaradás után életre keltett műfajnak. Magyar nyelvterületen, idén, minden a reneszánsz jegyében zajlik, Mátyás király neve fémjelzi az eseményeket. Az évforduló alkalmából új, heti rendszerességgel jelentkező rovatot indított a szerkesztőség, a Királyi krónikák – metszetek a Mátyás legendáriumból című rovat minden pénteken reggel jelentkezik egy-egy fejezettel.

Florin Zaharescu a területi stúdió főszerkesztője szerint a rádióban jó a hangulat, a két szerkesztőség nyitott egymás felé, segítik egymás munkáját. Szeretnék fiatalítani a csapatot, és még több új ötletnek helyet adni. – Intézményünk nyitott minden értelemben, sok befektetést eszközöltünk ez irányban, hogy minél kényelmesebb és kellemesebb munkahelyeket teremtsünk. Technikai felszereltségünk nagyon magas színvonalú, bármikor közvetíthetünk adást szatelliten keresztül is. Van egy kitűnő koncerttermünk, amely technikai szempontból is remek felszereltségű – mondta a főszerkesztő.

Mint köztudott, a Donát úti stúdió helyet ad a közszolgálati televízió területi szerkesztőségének is, ezzel kapcsolatban Zaharescu elmondta: reméli, hogy rövid időn belül „elbúcsúzhatnak” egymástól, és kezet szoríthatnak. – Az épület, és minden, ami ehhez tartozik, a rádió tulajdona, és remélem, hogy a televízió stúdió minél előbb elköltözik innen – fejtette ki a főszerkesztő.