A Dalfesztivál egyszerű televíziós kísérletnek indult 1957-ben, a svájci Luganóban, mára azonban óriási méretű nemzetközi intézménnyé vált. Európa legtöbb országa részt vett már legalább egyszer a fesztiválon, és az „Eurovízió” (Eurovision) szó ismert az egész kontinensen.

Alkalmas résztevőknek a European Broadcasting Union (EBU) aktív tagjai számítanak, vagyis akik a tagsággal járó anyagi fedezetet is vállalják. A rendezési jog megszerzése turisztikai jelentősége miatt komolyabb sportesemény rendezési jogával is felér. 2005 nyarán például a házigazda Ukrajna megszüntette a turistákkal szembeni vízum-követelményeket a Dalfesztivál idejére.

Megjegyzendő, hogy a névben szereplő „Euro” ellenére a részvételi alkalmasság nem függ Európán belüli földrajzi elhelyezkedéstől, és nincs semmi köze az Európai Unióhoz. 1980-ban például Marokkó is szerepelt a fesztiválon, Izrael pedig állandó résztvevő annak ellenére, hogy sem a földrajzi, sem a politikai Európának nem tagja.

Bár elvileg a Dalfesztiválon a szerzemény kerül versenybe, nem pedig az előadó, a publikum mégis az előadóval azonosítja a dalt, nem pedig a szerzővel. A kettő szerencsés esetben ugyanaz, ilyenkor a szerzőnek is jut valami a show-biz-dicsőségből. A legutóbbi, Helsinkiben rendezett Dalfesztiválon példul a Magyarországot képviselő délvidéki Rúzsa Magdi saját Aprócska blues-ával „csak” a kilencedik helyet szerezte meg, viszont a szakmai zsűri neki ítélte a legjobb saját szerzeményért járó díjat!

Magyarország, több kelet-európai országgal együtt, viszonylag későn kapcsolódott a versenyekbe, 1994-ben. Sikeres magyar előadónak a dalfesztiválon Rúzsa Magdi mellett a Nox (2005, Forogj, világ!, 12. hely) és Bayer Friderika számít, aki rendkívül igényes dalával, a Kinek mondjam el vétkeimet cíművel Magyarország eddigi legjobb (4.) helyezését szerezte meg.

A Dalfesztivál néhány éve érvényben lévő szabályzata szerinti közönség-szavazás azonban fura eredményeket képes produkálni (a finnek szörny-együttesének győzelme 2006-ban, a Hard-rock Hallelujával), a nemzeti voks pedig a nagy diaszpórával rendelkező országoknak érdemtelenül is kedvez (tökmindegy, ki mivel képviseli például Romániát, Moldávia szavazatai zsinórban, Olaszország, Spanyolország, néha Magyarország szavazatai pedig rendszerint bejönnek!).

Idén a Dalfesztivál történetének legtöbb résztvevőjével számolnak. Az országok nagy részében már eldőlt, kit neveznek a belgrádi döntőbe, s bár jóslatokba nem bocsátkozom, említenék egy pár nevet, akire talán a Dalfesztivált kedvelőknek érdemes lesz odafigyelni. Például a török Mor Ve Ötesi alternatív rock-bandára. Deli (magyarul ez dilit jelent) c. számuk a műfaj igen színvonalas darabja!

A mezőny egyik meglepetése lehet 2008-ban Olta Boka albán versenyző, akinek látvány-elemektől mentes, de szuggesztív előadásában egy nagyon fülbemászó dal nyerte a tiranai nemzeti döntőt.

Magyarországot a semmiből előbukkanó Csézy (egy, a külalakjában is második Zséda) képviseli, sajnos angolul énekli majd a Candlelight-nak fordított Szívverés c. dalát.

A keleti szomszéd, Moldávia nagyon ízléses, jazz- és folklórelemekkel ötvözött bossa-novával (A Century Of Love) rukkol elő, Geta Burlacu előadásában. A dal odahaza nem számított esélyesnek, nem is tipikus fesztivál-szám, és a Pruton túliak szkepszisét az is jelzi, hogy a promóciós támogatásokat az előadónak magának kell megszereznie. Csak abban az esetben számíthat a Teleradio Moldova anyagi segítségére, ha bejut az első tíz közé.

Moldávia egyébként néhány éve doboló nagymamával szerzett magas pontszámokat. Idén ezt a horvátok überelik: Gică Petrescut megszégyenítő, agilis nagypapával és egy románccal kívánják a hatást fokozni.

Említettem imént a Hard-rock halleluját. Nos, a finn szörnyek 2006-os sikerén felbuzdulva tavaly is volt hecc-kampány a dalfesztiválon. Az ukrán Andriy Danilko, alias Verka Serduchka Dancing Lasha Tumbai című halandzsa-dalával kis híján elsőnek futott be. Most az észtek törnek borsot a klasszikus európai pop-kultúrától már-már nyáladzó, sokmilliós közönségnek az orra alá. A Kreisiraadio csapatának Leto Svet, azaz Ragyogó nyár c. dala gügyeség a javából. Ebben csak az írek delegáltja versenyezhet velük, akinek emberi arca nincs is, ő ugyanis egy… pulyka. Dusty, a népszerű televíziós bábfigura versenyszáma csattanós „pofon a dalnak”, ahogyan a jelenséget egy kommentátor aposztrofálta.

Romániát Nico és Vlad Mirita tenor, a „román Bocelli” képviseli két nyelven énekelt, erősen olaszos duettel, melyet a 12 döntős dal közül a közönség és egy szakmai zsűri rostált ki, paritásos alapon.

A hazai döntők körül internetes fórumokon komoly perpatvart okozott, hogy az esélyesek között színesbőrű előadók, illetve nagyon igényes szerzeménnyel, de másik országból nevezők is voltak. Intoleráns kukacoskodások vegyültek nemes összevisszaságban az európai mentalitást vendégmunkásként vagy turistaként már „testközelből” ismerők szelídebb, ál-patriotizmustól mentes bejegyzéseivel. „Idegenlégiósok” nevezését nem is minden résztvevő ország szabályzata teszi lehetővé! A kanadai Celine Dion esete viszont azt bizonyítja: hozhat egyik országból származó előadó sikereket egy másik ország számára (Svájc, 1988), mi több: a nemi identitásváltás sem lehet akadály a győzelemre, (Dana International – Diva, 1998, Izrael)!

Érdemes megjegyezni, hogy míg az elődöntőkben a hazai előadók pontszámai nagyon ingadoztak, addig a svéd Biondo Shine c. dalával csapata nagyjából 10, 11 és 12 pontot gyűjtött be a zsűri tagjaitól, a közönségszavazatok pedig toronymagasan juttatták az első helyre. Nem így történt a nemzeti döntőben, ahol csak néhány pontszámmal ugyan, de elveszítették a versenyt. Meghökkentő volt látni, hogy a televíziós szavazás első másodpercében a későbbi győztes valahogyan 500-as szavazat-előnnyel indult...

Svédország persze nem véletlenül „exportált” a romániai mezőnybe mindjárt három előadót is! Eurovíziós nagyhatalomnak számít, a Dalfesztivál történetében övék a harmadik legtöbb elsőség, leghíresebb versenyszámuk pedig a világkarriert befutó ABBA együttes Waterloo című dala volt, 1974-ben. A svéd előadók és dalszerzők kirajzása mögött – vitathatatlan minőségi muzsikájuk csak hab volt a tortán – taktikai megfontolás rejlik. Egy idegen országbeli győzelem esetén ugyanis a svéd (és az őket gyakran támogató skandináv és balti) szavazók beszavazhatják a dalt a legjobbak közé, s mivel a nemzeti voks Romániának is több országból érkezik, az esély nem volt elhanyagolható.

A Romániát képviselő dal (Pe o margine de lume) sajnos kísérteties hasonlóságot mutat a 2002-es spanyol döntős, David Bustamante La magia del corazón című dalával. Csinos kis plágium-botrány van kibontakozóban, a svéd Biondo rajongói (ők vannak többen, a győztes dal ellenkampányát csupán 600 ember támogatta) tízezer aláírás kíséretében panaszt is emeltek az EBU-nál.

Gyakorlatlan füleket is könnyű egyébként variációkra hegyezni, szinte nincs olyan dal, amely ne tartalmazna már valahol játszott tempókat, orkesztrációs megoldásokat, dallam-fordulatokat. Nekem is mindjárt a Beatles jutott eszembe, mikor a dán Simon Matthew All I Love című dalát hallgattam.

Nem marad más hátra, mint hogy hivatalból sok sikert kívánjunk a magunk részéről mindenkinek, és májusban ki-ki voksoljon (vagy sem) a saját ízlése szerint!