Köztudott, hogy 2005-ben a Nightwish megvált korábbi énekesnőjétől, Tarja Turunentől. Nagy kérdés volt, hogy a védjeggyé vált hang nélkül képesek-e újra talpra állni. 2007-ben megújult erővel és új énekesnővel, Anette Olzonnal bemutatták a Dark Passion Playt. Bár a lemez nagyon jól fogyott, Anette lágy hangja sokak számára idegenül csengett. Az eszeveszett lemezbemutató turnésorozat után Tuomas Holopainen bejelentette, hogy készül a következő nagylemez, majd 2011 tavaszán ismertették az új korong címét: Imaginaerum. Vele pedig a Nightwish profilt váltott. Nem csak audio anyagot jelentet meg, hanem film is készül a lemezhez. A sors fintora, hogy tavaly a konkurenciának tekintett holland Within Temptation is hasonló koncepcióval rukkolt elő. A zenekarvezető, dalszerző és billentyűs Tuomas elmondása alapján az volt a cél, hogy a lemez minden dalához forgassanak egy-egy videoklipet, majd ehelyett Stobe Harju (a The Islander rendezője) hatására egyetlen nagy játékfilm készítésébe vágtak bele.
A novemberi debütálást a Storytime kislemez előzte meg, amely bepillantást engedett az új koncepcióba. Majd jött a nagylemez, amely a rajongók meglepetésére grandiózusra sikerült. Tisztább, kifinomultabb mint előde, és Anette hangja is kellemesebb a fülnek. A jelek szerint a szakma jól fogadta, hiszen a Metal Hammer valamint a Sonic Seducer az év albumának választotta és a legjobb Nightwish albumnak titulálta az Imaginaerumot. Arányaiban nagyobb hangsúlyt kapott a zenei rész, a szövegek labirintusa háttérbe szorult. A basszusgitáros Marco hangja bátrabban bele van szőve a dalokba, az eddigieknél jóval több szerep jutott neki. Így ő énekeli a lemez nyitódalát is, a Taikatalvit, méghozzá finnül. Tuomas szerint ez a dal jelképezi a kaput az Imaginaerum világába. Anette hallhatóan otthonosabban mozog a lemez dalaiban, itt már megmutathatta igazi képességeit, ez az anyag már az ő hangfekvésének kedvez. Bár az is tény, hogy hangját gyakran erősíti monumentális kórushangzás. Ismét hallhatjuk vendégzenészként Troy Donockley angol multi-insztrumentalistát, aki skót dudájával és fúvós hangszereivel hangulatosan fűszerezi a Nightwish-hangzást. Ami a nagyzenekari kíséretet illeti, szerencsére nem estek túlzásba.
Első meghallgatásra a lemez lenyűgöző, de nehezebben befogadható. Mindenképp igényel egy újrahallgatást, dalonkénti értelmezést. A jól ismert Nightwish-hangzás továbbra is jelen van, de zeneileg sokkal bonyolultabbak, mint az eddigiek. Tuomasék mintha visszanyúltak volna a ’98-as Oceanborn lemez jegyeihez. Sok az átvezetés, a váltás, kemények a gitárriffek, így az Imaginaerum semmiképp sem egy kiszámítható album. Számomra csupán két dala lóg ki a sorból. Bár arányosan épülnek egymásra a húzódalok és balladák, sehogy sem tudok megbarátkozni a Slow, Love, Slow jazz-szimfonikus hangulatával. Minden bizonnyal azért tették lemezre, hogy új színt hozzon a csapat hangzásvilágába, de szerintem kissé mellényúltak vele. A Song of Myself ugyancsak meglepett. A 13 perces szerzemény a lemez végére került, és három tételből áll. Az első kettőben heves érzelmek kavarognak, majd a dal, végén lecsendesülve, prózába ível át. Halk háttérzene mellett Tuomas barátai egy-egy gondolatsort mondanak el Walt Whitman Song of Myself költeménye nyomán... Nem csoda, hogy egyesek ezt a részt kissé unalmasnak tartják.

Mindezek mellett tény, hogy az Imaginaerum igenis jóra sikerült. Szerintem a 2000-es Wishmaster után a Nightwish második legjobb lemeze. Vele a finn zenekar új fejezetet nyitott a rockzene történelmében, igen magasra helyezve a mércét, mind önmaga, mind az esetleges konkurensek számára.