Az ISRA Center piackutatási cég felmérése szerint a lakosságnak több mint a fele arra számít, hogy a gazdasági válság még elhúzódik 2–5 évet, és a megkérdezettek 92 százaléka áremelésekre számít az idén.


„A városi lakosság eléggé kevéssé bízik a gazdaság helyreállásában. A túlnyomó többség (92%) áremelésekre számít az idén. Ugyanakkor 56 százalékuk szerint a gazdasági válság még elhúzódik 2–5 évet. Létezik egy rendkívül borúlátó kategória is (az 50 000 lakosnál nagyobb városokban élők 10%-a), akik szerint a válság 5 évnél tovább is eltarthat. Ugyanakkor a derűlátók aránya 5%, ennyien várják, hogy Románia egy éven belül kilábaljon a válságból” – áll a tanulmányban.

A munténiai lakosság a legpesszimistább a gazdasági válság időtartama és az áremelések tekintetében. A Moldvában élők a legderűlátóbbak. „Érdekes, hogy nem mutatkozik különbség a jövőbe vetett hit terén a felmérésben részt vett személyek jövedelme szempontjából. Az alacsonyabb jövedelműek és a nagyobb jövedelemmel rendelkezők egyaránt szkeptikusak az ország gazdaságának alakulása kérdésében” – állítja az ISRA Center.

A tanulmányból kiderül, hogy a válaszadók többsége a marketing-akciók kiterjesztésére számít: több reklámra, akciókra, különleges ajánlatokra, kisebb csomagolás bevezetésére. Nem számítanak azonban a romániai piaci kínálat változatosságának növekedésére.

Meddig tart a válság?