Még nyugodt körülmények között is nyomasztja őket a felelősség: a kriminalisták sem tévedhetetlenek, de ehhez a munkához feltétlen türelem, nyugalom és koncentráció szükséges- nyilatkozta a Korunk egyik 1978-as lapszámában Mócsy László Kiss János újságírónak. Ezt az interjút idézte Benkő Samu történész, akadémikus, aki már nagyon hamar, hatodik gimnazista korában megismerte Mócsyt. Benkő Samu a református kollégiumban, barátja pedig, két évvel fölötte, az unitárius kollégiumban tanult. „Minden ehhez a városhoz, Kolozsvárhoz köt. Itt születtem 1925-ben, középiskolámat itt végeztem, majd 1945-ben beiratkoztam a Bolyai Egyetem jogi karára. Rá négy évre már tanársegédként dolgoztam a büntetőjogi tanszéken”-mondta egykor magáról Mócsy László, aki Benkő Samu szavaival élve a büntetőjogban rátalált arra a tárgyi felületet biztosító látványra, amelyet megszólaltathatott, ami nem más, mint a bűncselekmény tárgyi háttere. Az akadémikus utalt ugyanakkor arra is, hogy mily sokat köszönhet a megbecsült tudósnak az erdélyi tudományosság: a ‘89-es újrakezdés után – alig néhány társával közösen – Mócsy László szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályát 1991-ben.

Vetítettképes előadásában többek között az elemista, majd a végzős gimnazista Mócsy Lászlót is bemutatta a jelenlévőknek Somai László József ügyvéd, akit eleinte családi barátság, később tanár-diák viszony és kollegiális kapcsolat fűzött Mócsy Lászlóhoz. Mint mondta, a kolozsvári igazságügyi palotában működő laboratóriumában fő tevékenységi területét képezte az ujjlenyomatok elemzése, az okiratok technikai vizsgálata, valamint a lőfegyverek vizsgálata, munkájának mintegy 80 százalékát azonban az írásszakértői vizsgálatok és szakvéleményezések képezték. Alapos jogi ismereteket követelő, orvostudományi és pszichológiai tájékozottságot is igénylő tevékenységének volt a része a grafotechnika mellett a grafológia is, emellett kötetei, tanulmányai és tanulmánynépszerűsítő írásai írásai jelentek meg. Közölt a Korunkban, A Hétben, az Előrében, a Tettben, az Igazságban, Mit mond az írásunk? címmel grafológiai cikkei jelentek meg a Családi tükör hasábjain. 1976-ban szerzett jogi doktorátust a Iaşi-i tudományegyetemen, s 1993-ban, nyugdíjazása után független kriminalista szakértői engedélyt váltott ki – derült ki Somai előadásából.

Vallasek Magdolna jogász Mócsy Lászlót, az embert jellemezte, kiindulva abból, hogy milyennek látták ők fiatal, 18-19 éves joghallgatókként az akkor már idős, ám igen népszerű jogászt. Készséggel válaszolt a kérdéseikre, valahányszor felhívták telefonon, s örömmel vállalta, hogy előadást tartson a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Jurátus Körében. – Az első előadását 1997-ben hallottam, és emlékszem, egy hónappal azután koktélpartit szerveztünk, ahol a szakmában dolgozó idősebb jogászokkal találkozhattak a fiatalok. Laci bácsi az elsők között érkezett, elkezdte oldani a bennünk lévő feszültséget, mindenkivel külön-külön szóba állt – magyarázta Vallasek. Megtudtuk: Mócsy László szeretett a fiatalok között lenni, figyelt rájuk, bármiféle szakmai gőg vagy féltékenység nélkül. Komolyan vette, kollágaként kezelte a „fiatal zöldfülűeket”. – Mindig igazi úriember volt, velünk és mindenkivel, valóban tanítani akart, nem pedig kioktatni – mondta a jogász.

Minden vesszőre, kérdőjelre és pontra olyan szigorúan figyelt, mintha az élete függött volna rajta- hangsúlyozta Farkas György fotográfus. Mócsy László fotós tevékenységével kapcsolatban kiemelte: szorgalmas, türelmes önképző volt, nem próbálta véka alá rejteni az értékeket. A fényképeiből és miniatűrjeiből az emlékházban szervezett kiállítást április 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétköznapokon 12 és 17 óra között: Farkas szerint látvány- és emberközpontúság, valamint közérthetőség jellemzi ezeket az alkotásokat, amelyek „a valós világot mutatják be: a köznapit és az ünnepit, amelyben a művész a rendkívülit is meg tudta találni”. Utalt arra, hogy élete során Mócsy László fényképeit Kolozsváron, Nagyváradon, Nagykárolyban, Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyszebenben, Aradon, de még Szingapúrban, Portugáliában és Spanyolországban is kiállították.