Az hittem, a pokol őre ráz fel legmélyebb álmomból, amikor hajnali 7 órakor megszólalt a mobiltelefonom ébresztője. Nem volt más választás: ki kellett kelni az ágyból. Jobb lábbal, ha lehet. S nem úgy, mint a peches keddi napokon, amikor az bal lábbal történik, tönkretéve a távirányítót, vagy megsebesítve Dolores macskámat. Ilyenkor hősiesen harcolni kell az úgynevezett zombi-effektussal (magyarán: az ember ilyenkor hajnalban totálkáros), be kell menni a fürdőszobába, a konyhába (rejtélyes helyek ezek kora reggel), s rekord időn belül készen kell állni az útra. Nekem ez 45 percbe tellett. Várt is rám 10 percet Terézia, Lenke, Alina, Sabina, Levente és Róbert.

A SZERZŐ FELVÉTELEI

Aztán autózunk jó néhány órát, de hamar eltelik, mert sokat élcelődünk, viccelődünk, humorizálunk, nevetgélünk. Kiváló a hangulat. Mire felocsúdunk, már késő délelőtt van. Hirtelen fék, majd Lázok Levente azt mondja: húzzuk ki az árokból a pasast! Egy Prahova megyei személygépkocsit kell „kimentenünk.” Előkerül a vontató, megemeljük a járgányt, dolgunk végeztével megyünk is tovább.

Idegpróba, majd extázis

Közel 2 órát kell várakoznunk a drótkötélpályás felvonóra. Valóságos idegpróba. De tudjuk, hogy ott fent verőfényes napsütés és egy csodálatos élmény vár ránk. No, meg Leo Klingeis, az Ice Hotel és az Ice Church menedzsere. A hosszas várakozás során segítenek a viccek, a poénkodások, de már nagyon érezzük, hogy inkább 2000 méter fölött lennénk. Úton, azaz a levegőben felfele a csodás táj veszi birtokába figyelmünket. No, meg azoknak a kemény legényeknek és lányoknak a bravúrja, akik síléccel ereszkednek le a szemben levő hegyoldalról. Ejnye, mondaná ilyenkor Dinu Mititeanu bácsi, a Román Alpinista Klub kolozsvári egyetemi részlegének (Clubul Alpin Român – secţia universitarăCluj – carclujuniv.blogspot.com) a tiszteletbeli elnöke, így nő évről évre a lavina által maga alá temetett áldozatok száma. Fent a Bâlea-tónál, a Kecske-nyeregben már sok-sok ilyen merész sízőt látunk: a befagyott tóig ereszkednek le, tátott szájjal nézi őket szinte mindenki. Wow! – hangzik kórusban.

Tizenkét perc alatt ér fel a drótkötélpályás felvonó. S eláll a lélegzetünk: valóban verőfényes napsütés (útközben sok helyen volt köd, aggódtunk, hogy 2000 méter fölött is az lesz, habár túrás tapasztalatom azt sugallta, szép idő fogad bennünket), paradicsomi táj. Valóban lélegzetelállító környezet még azok számára is, akik rendszeresen kirándulnak télen. Néhány percig senkihez sem tudok szólni, elfeledem a hajnali ébredés (odakint még pirkadat előtt volt), az autózás hosszú időtartamát. Mindent. Szívom magamba a friss hegyi levegőt, csodálom a tájat. Fotózok, kisfilmeket készítek, anyagokat a Szabadság nyomtatott, on-line és videó változatának. Majd Leo Klingeis felől érdeklődöm, akivel már itthonról előre egyeztettem, s akit még a Bâlea vízeséstől, a felvonó indulása előtt felhívtam.

Az utolsó vacsorát ábrázolták a jégtemplom falán

– Ott van – mutat rá Balla András, az egyik felvigyázó. – Az úr, aki korcsolyázik? – állok meglepődve. – Igen, ő az – jön az egyértelmű válasz.

A Bâlea-tó egy részét a Jégszálloda és a Jégtemplom építésére használták, néhány tíz négyzetméternyit pedig korcsolyapályává alakítottak át. Leo Klingeis készségesen fogad, utasítást ad, hogy engedjenek be a templom és a hotel helyiségeibe, s abban egyezünk meg, hogy később beszélünk.

Dübörög a zene a szálloda vendéglőjében, innen nyílnak a szobák. A bárpultos zsonglőrködik az üres üvegekkel, bámészkodók hada lepi el a helyet. Majdnem extázisba kerülünk, ujjongunk, birtokba vesszük a helyiségeket, kényünkre-kedvünkre járkálunk fel-alá, ugyanis néhány perc múlva már nagyon kevesen vannak bent. Lehet, miattunk? De kit érdekel, hiszen olyan csodásak a jégszobrok, annyira kecsegtetőek a szobák, s főleg az ágyak. Habár, mondják a lányok, ezekben aligha lehetne hancúrozni éjnek idején, ugyanis fagypont alatt a hőmérséklet. Összekacsintok a fiúkkal: mindenre van megoldás. A lányok továbbra is kételkedők. Talán nem véletlenül…

Aligha „forrósítható fel” a hangulat a jégszobában

Forralt bort kérünk, leülünk a jégasztalhoz, rátesszük. A műanyag pohár aljának kerek formája máris „belevésődik”. De alig látszik. Sok ilyen alakzat van a jégasztalon. Nem is csoda, ugyanis később értesülök arról, hogy szilveszterkor több tíz brit vendég bulizott itt. Micsoda parti lehetett, próbálom elképzelni, de megszakítanak: ismét zsonglőrködik a bárpultos.

Jeges élmény, forró emlékek

Előkerül Leo Klingeis. Végigvezet a szállodán, megkérem, videóra mondjon mindent, úgysem írna itt a golyóstollam. Mosolyog, majd belekezd: idén hatodik alkalommal építették fel a Jégszállodát (Ice Hotel) és Jégtemplomot (Ice Church). S nem is akárhogyan: bővítették a szobák számát, így ebben az évben 14 szoba áll a forróvérű turisták rendelkezésére. Igaz ugyan, hogy nincs fűtés (hogyan is lehetne), de mégsem kell annyira forróvérűnek lennie annak, aki ráveszi magát arra, hogy valamelyik franciaágyban tölti az éjszakát: a hőmérő higanyszála nem zuhan mínusz 3 Celsius fok alá. Vannak viszont meleg takarók, a turista saját, speciális hálózsákját is hozhatja magával.

– Elsősorban brit turisták látogatnak hozzánk. Tavaly mintegy 200 személy aludt nálunk, idén reméljük, 400-an lesznek a vendégeink. A meleg időjárás miatt, tavaly csak decemberben tudtunk hozzálátni a munkálatokhoz. Hogy hány jégkockát használtunk a szálloda és a templom felépítéséhez? Ezt nem tudom pontosan megmondani. Mindenesetre több ezret. A habarcsot hóból és megfagyott vízből állítottuk elő, így a struktúra szolid – mondja, majd bevisz a Tourmaline (turmalin) elnevezésű szobába.

Azonnal rákérdezek: miért ez a neve? Idén drágakövekről nevezték el a szobákat, ugyanis a jéghez hasonlóan a fény hatására ezek is nagyon szépen csillognak – magyarázza, majd hozzáteszi: a helyiségben levő jégszobor vigyáz majd azoknak az álmára, akik szombatról vasárnapra virradóra itt alszanak. A jégágyra fakeretet helyeztek, erre pedig matracot és bundákat. Ezen kívül a szálloda speciális, mínusz 25 Celsius fokig garantált hálózsákokat bocsát a vendégek rendelkezésére. Ezekre tulajdonképpen nincs is szükség, mert mínusz háromnál nincs hidegebb a jégszobában. Ugyanez jellemző a jégtemplomra is, ahol a márciusi esküvő során sem a násznép, sem a vőlegény, sem a menyasszony arcára nem fagy rá a mosoly – biztosít Leo Klingeis, aki hozzáteszi: 30-35 ezer eurós befektetésről beszélünk. Ebből fedezik a környékbeli falvakból származó munkások fizetését, de a Hargita megyéből érkezett dolgozókét is.

Forró vagy rövid italok fogyasztása ajánlott a vendéglőben

Búcsúzóul egyszeri használatú jégpohárban felszolgált ütős alkohollal kínál: a rövid ital azonnal megteszi a hatását, bemelegszem. S nincs szükség jégre. Majdnem elfelejtettem megkérdezni tőle: hol tisztálkodnak a vendégek, lévén, hogy a szállodában nincs (és nem is lehet) fürdőszoba. – Egyszerű: a befagyott tó melletti rendes szállodában.

– Várom Önöket vendégként is, májusig van idő! – mondta Klingeis úr búcsúzóul, s mit sem sejti, hogy mekkora sebet ejt szívemen. Micsoda élmény lenne itt aludni egy éjszaka, csakhogy egy újságíró számára megengedhetetlen luxust jelent. – Majd, ha sikerül találnom egy támogató céget, akkor minden bizonnyal kipróbálom – válaszolok.

**************************************************************************

Fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

*******************************************************************************