Ismét pusztít a Merapi vulkán



Megkétszereződött az áldozatok száma – WWW.REUTERS.COM
Alig néhány óra leforgása alatt helyi idő szerint péntek reggelre több mint kétszeresére, a korábbi 44-ről 102-re növekedett az indonéziai Jáva szigetén működő Merapi vulkán halálos áldozatainak a száma.


A mentésben részt vevők szerint a hajnali, illetve reggeli órákban 58 személy vesztette életét, miután az újabb kitörés után mérgező gázfelhő árasztott el egy, a vulkánhoz közeli kis települést. Több mint 70-en megsérültek, köztük sokak állapota életveszélyes. A szakértők azzal számolnak, hogy az áldozatok száma tovább növekedhet. A gázfelhő által letarolt, Bronggang nevű település a kürtőtől 15 kilométerre fekszik.

Az idézett szakértők ugyanakkor értetlenül álltak az előtt, hogy a Merapi közvetlen közelében lévő településekről, az úgynevezett veszélyzónából az illetékes hatóságok miért nem telepítették ki az embereket.

Szemtanúk megdöbbentő beszámolói szerint a település férfi lakói közül többen motorkerékpárral menekültek a helyszínről, míg a nőket és a gyermekeket teherautókra pakolták.

A 80 családnak otthont adó Bronggang egészen péntekig a biztonsági zónán belül volt. A veszélyeztetett területet az éjjeli kitörés után a kürtőtől számolt 5 kilométerről 20 kilométerre terjesztették ki.

A mentési munkálatokhoz katonákat is kivezényeltek. Az egyenruhások holttestek és sérültek után kutattak az öt centiméteres hamuval borított utcákon és a füstölgő házak között. A 750 Celsius-fokos gázfelhő több sebesült bőrébe ruha-, takaró-, vagy éppen matracdarabokat égetett bele. A helyi kórházak nehezen bírják a terhelést.