Kántor Lajos bevezetője után a meghívottak, B. Kovács István rimaszombati muzeológus és Klement Zoltán, a Duna Televízió munkatársa vázolták életútjukat, majd a többség és kisebbség viszonyáról folytattak eszmecserét. „A kisebbségek gondjainak orvoslása a kisebbség és a többségi társadalom kultúrájának kölcsönös megismerésén és tiszteletén alapszik”, fejtette ki erre vonatkozó gondolatait Klement Zoltán. B. Kovács István kitért arra is, hogy Szlovákiában is megvan a magyar kisebbség „Székelyföldje”, a Csallóköz, ahol viszonylag színmagyar közösségben, erős tömbben élnek a szlovákiai magyarok. „Húsz évvel a rendszerváltás után is nehéz partneri viszonyt kialakítani a szlovákiai magyaroknak a többségiekkel”, vélte a muzeológus.

Klement Zoltán a romániai magyarok számára is ismerős gondolatsorral folytatta a beszélgetést: a két nyelvet beszélő kisebbségiek esetében előbb-utóbb a többség nyelve előtérbe kerül azzal az indoklással, hogy a kisebbségek „jobb boldogulását” segíti elő. „Ilyen helyzetben a Kolozsvár Társaság összetartó erő” mondta a Duna TV munkatársa, aki lovári cigány nyelvből középfokú nyelvvizsgát szerzett, és ebből kifolyólag jól ismeri a kisebbség és a többség közötti viszonyokat. Megtudtuk: a Magyarországon élő közel félmillió cigány 71 százaléka nem beszél cigányul.

Kántor Lajos következő felvetésében arra kereste a választ, hogy milyen helyet foglal el az értelmiség a kisebbségi társadalomban, illetve hogyan valósul meg az értelmiség és a politikum közötti viszony? B. Kovács István aggodalmát fejezte ki a ma Szlovákiában élő és magát magyar értelmiséginek valló rétegért, annak kis száma és kiegyensúlyozatlan szerkezete miatt. „A politikumnak érdekei vannak, az értelmiség azonba nem érdekek mentén tevékenykedik. Klement Zoltán szerint az értelmiségnek komoly szerepe lehet a politikai életben.

A cigányság kérdéséről B. Kovács István elmondta: Trianon után az anyaország határain túl rekedt magyarok és magyar cigányok közelebb kerültek egymáshoz, és azóta a cigányság egy része integrálódott a szlovákiai magyarok közé. „Ha a cigányok felismerik, hogy gyerekeiknek tanulni kell, akkor egy-két nemzedéken belül pozitív elmozdulás várható a cigányság helyzetére voantkozóan”, vélte a muzeológus. Hasonló véleményt fogalmazott meg Klement Zoltán is. Kántor Lajos megjegyezte: a kolozsvári cigányok többsége csak románul beszél.

Egy résztvevő kérdésére, amely a szlovákok és szlovákiai magyarok közti jelenlegi éles szembenállást firtatta, B. Kovács István azt válaszolta: „Számomra érthetetlen a két népcsoport közti szembenállás. Egyik oka az lehet, hogy a szlovák nemzet most éli meg az önálló államiság élményét”. Dávid Gyula irodalomtörténész hozzászólásában emlékeztetett arra: 1920 után a térségben elkezdődött az a törekvés, hogy a többségi nemzet megszerezze azokat a gazdasági és politikai funkciókat, amelyek szerintük őket, mint többségi nemzetet megilletik. „Romániában a gyulafehérvári román nemzetgyűléskor kinyilatkoztatták a kisebbségeknek adandó teljes autonómiát. Azt ígérték meg, amit ők kisebbségként meg akartak szerezni, ám Bukarest ezt a román réteget később félresöpörte. Elkezdődött a román nemzeti államépítés. 1945, illetve 1947 után a román többség újra kiseperte a kisebbség képviselőit, majd Ceauşescu homogenizációs politikáját kellett elszenvednünk” – magyarázta Dávid Gyula. Az értelmiség és a politikum kapcsolatáról hasonlóan vélekedett: a politikusnak érdekei vannak, és eme érdekek mentén gondolkodik, míg az értelmiség a problémát látja, amelyet meg szeretne oldani. A romániai cigánykérdést illetően Dávid Gyula hangsúlyozta: 1989 óta ez politikai kérdés volt, amelyre nincs egységes megoldás, csak egységes alapelvek. „Száz év múlva egy cigány közép-kelet Európa lehet”, vélte az irodalomtörténész.

A résztvevők végül megtekintettek egy kisfilmet a szlovákiai Gömör vármegyéről.