A Székely Géza művésztanár szervezte képzőművészeti kiállítással kezdődő rendezvénysorozat kellőképpen ünnepélyes, méltó keretet teremt a folytatáshoz, hiszen az iskola képzőművészeti tagozatos diákjainak alkotásai mellett a mára neves művészekké vált egykori diákok festményei, grafikái, kerámiái is helyet kaptak a falakon. Nem kisebb alkotók, mint Soó Zöld Margit, Nagy Enikő, Pongrácz Antónia, Lám Erzsébet, Gally A. Katalin, Horváth Sz. Gyöngyvér, Essig Klára, Póka Zsombori Erzsébet és unokahúga, Zsombori Erzsébet, Antal Tövissi Anna, Balázsné Székely Ilona és Bányász Erika munkái bizonyították, hogy – Apáczait parafrazálva –, aki innen indult, jól csiszolt lelket vitt magával és tehetsége birtokában ezerszer boldogabb lehet másoknál. A kiállított munkákat és alkotóik tevékenységét Németh Júlia méltatta, utalva egyben a patinás iskola múltjára is.
A rendezvény színvonalát emelte Márkos Albert (hegedű) és Ortenszky Gyula (cselló) fellépte. Az általuk megszólaltatott Kodály muzsika, valamint Rekita Rozália színművész irodalmi összeállítása méltán aratott sikert.
Végezetül Wanek Judit aligazgató adózott a mindannyiuk által megbecsült, nemrég elhunyt Wolf Rudolf igazgató emlékének. A szombaton bemutatásra kerülő iskolatörténeti kötet is sokat köszönhet az egykori intézményvezetőnek, akinek – egyik hálás szülő véleménye szerint – sikerült az iskolát „tündérkertté” varázsolnia.
Szombaton 10 órától a Farkas utcai református templomban zenés áhítattal folytatódik az ünnepség (közreműködnek az iskola volt diákjai: Dávid István orgonaművész, Georgescu Mária operaénekes, Katona Éva színművész, Fodor Réka színművész, az iskola énekkara Szabadi Ildikó tanár vezetésével); 12 órától az iskola dísztermében bemutatják Az alma mater visszaköszön című iskolatörténeti kötetet (közreműködnek: Oláh Boglárka zongorán, Oláh Mátyás csellón és Kelemen Csongor, Imecs Levente, ifj. Visky András színművészek); 12.30 órától a díszteremben Deák Árpád történelemtanár moderálásával beszélgetés zajlik az iskola múltjáról volt diákok és tanárok részvételével, majd 18 órától tisztelgés az alma mater volt tanárai előtt (közreműködik az iskola kórusa és BUHU színjátszó csoportja, rendező: Kötő Áron, irányító tanár: Tőkés Erika).