– Mennyire fontos számodra, hogy Kolozsváron is bemutasd az új lemezedet?

– Teljesen természetes szimbiózisban vagyok az Unitárius Kollégiummal, úgyhogy ennek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. Nagyon jól érzem itt magam, és egy olyanfajta tisztaságot találok itt, ami összeszorítja a szívemet és a torkomat. A mai előadásban is voltak olyan pillanatok, amikor csak nagy nehézségek árán tudtam folytatni az előadást, olyan energiák és érzelmek jöttek a közönségből. Úgy volt, hogy két napra jövök, de valami közbejött, ezért a Csavargók tízparancsolatát majd valamikor tavasszal fogom előadni.

– Nem nehéz párhuzamot vonni a magyar rocktörténet egyik mérföldkövének tekintett Vadászat és új lemezed, a Circus Hungaricus között. Miután a vadászok kivonultak – ahogy azt megénekelted a 90-es évek elején –, szerinted Magyarország cirkusszá változott?

– Nem annak indult, de egy hihetetlen torz cirkusz lett belőle. Azok, akik fellépnek benne, az életüket teszik kockára a trapézon, a kötélen, vagy fejükkel az oroszlán szájában. A cirkusz mégsem az övék, ők csak az artisták. Akik uralják a cirkuszt, azokat kéne valamilyen formában arra kényszeríteni, hogy tükörbe nézzenek. De nem a politikusokkal meg a bankárokkal kell harcolni, az reménytelen. Inkább azok felé kell fordulni, akik nyitottak és akik várják a segítséget, a szeretetet. Magunkat kell tisztába tenni. Én nem tudom legyőzni egyik hülye pártot és egyik hülye bankot sem, és nem is akarom. Inkább megpróbálom önmagamat csinosítani belülről, hogy azokat szolgálhassam, akik engem eltartanak, akik évtizedek óta költik rám a pénzüket, és akikkel nem törődik senki.

– A cirkusz világát a lemez nyitódalában egész Európára kiterjeszted. Azt énekeled, hogy a prímás római, a pénztáros svájci, de a vécésnéni magyar. Milyen szerepet szánnál egy Erdélyben élőnek?

– 1990-ben írtam egy dalt A látogató címmel, amiben megfogalmaztam, hogy én csak látogató vagyok ezen a tájon. Abból a sok szép ideutazásból és fellépésből még nem formálhatok véleményt, mert szeretetet kapok és boldogságot. De az itteni emberek hétköznapjait nem ismerhetem. Nekem nagyon nem tetszik, amit otthon a határontúli témával művelnek. Nem kéne váteszként beszélni a erdélyi, ukrajnai vagy szerbiai magyarságról. Nem a szólamok az érdekesek, hanem, hogy mit tud adni az ember. Nem érdekel, hogy a politikusok hogyan osztják az észt. Én az egyszerű embereknek akarok adni valamit, és ezzel beérem.

– A Circus Hungaricust nálad jóval fiatalabbakkal készítetted, Madarász Gábor írta a zenét, Rúzsa Magdival duettet énekelsz. Hova lettek a kortársaid?

– Azok, akikkel a generációmból azonosságot éreztem, meghaltak vagy nincsenek jól. Nem bírták a strapát, föladták, megalkudtak vagy úgy próbálnak megélni, hogy elmentek a celeb irányába. Ezeket fájlalom, de nem tudom elítélni. Ha csak a zenéből kéne megéljek, én is nagy bajban lennék, de akkor sem mennék erre az útra, mert ez számomra járhatatlan. Vannak, akik piros-fehér-zöld zászlót lengetve ide járnak a határontúlra és úgy érzik, hogy csinálnak valamit, miközben a dalaikban semmi nincs. Nem a zászlót kell lengetni, hanem olyan dolgot kell csinálni, aminek van valami értelme, ami ad valamit a másiknak.

– Nem nehezebb egyedül előadni egy lemezanyagot, mint élő zenekarral?

– Én 1982 óta játszom előadóesteket, József Attilát, Ginsberget, Faludyt, Viszockijt, Jim Morrisont, Tom Waitset. Megszoktam, hogy egyedül vagyok. Nem nagyon találtam olyan muzsikusokat, akik a költészet felé tett kísérleteimmel követtek volna. Megtanultam egyedül játszani, ami nem könnyű, mert az egész felelősség is az enyém. De nem kell olyanokkal játszanom, akik csak pénzért csinálják. Ezt az új műsort is játszom élőben a dalszerző Madarász Gábor zenekarával és játszom így, monodramatikusan is. De cirkuszban is előadjuk, artistákkal, bohócokkal. Színházban is játszottam, írtam többszereplős darabot. Szóval nekem a rockzenekar csak az egyik megjelenési forma.

– Számíthatunk-e jövőre Hobo Blues Band koncertre és lemezre?

– A HBB-nek idén volt két nagyszabású koncertje Tátrai-Póka-Deák Bill-Solti felállásban. Billt kísértük is az Aréna koncertjén, két héttel ezelőtt. Azonban a HBB-lemezek és az én szólólemezeim különböző dolgok. Az utolsó három évben három HBB-lemezt csináltam: a Bolondvadászatot, az Apák rock and rollját és a Senkifalvát. Most szólólemezeket fogok csinálni. Az év elején összeállítok egy Pilinszky-oratóriumot. Februárban, a 65. születésnapomon megjelenik egy öt estből álló DVD-sorozatom. Ősszel a debreceni színházban mutatjuk be Az utcazenész című monodrámámat, majd jövő karácsonyra egy olyan könyvet tervezek Juhász Balázzsal, a Cirkus Hungaricus borítójának tervezőjével, amely az ő fotografikáit és az én írásaimat tartalmazza, és egy lemez is lesz benne.