Naponta áramlik a sajtóból, sokan érdektelenül viszonyulnak hozzá, de hallatára a legtöbben felkapják a fejüket. A kolozsvári labdarúgásról a többségnek a Kolozsvári CFR 1907 jut eszébe. A következőkben többek között a vasutascsapat múltjából, megalakulásának körülményeiről kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. A futball megjelenése valamint népszerűsődése, elterjedése, meghonosodása és fejlődése a városban nemcsak a CFR-ről szól, kevesen tudják ugyanis, hogy a vasutascsapat elődjének a megalakulása előtt tíz évvel egyetemi és iskolai szinten már gyökereket eresztett a sportág. A tanulmány azonban nemcsak kolozsváriaknak szól, a történet, az első labdának a megjelenésétől, az első csapatok megalakulásán keresztül az erősebb és szakszerűbb versenyek valamint bajnokságok létrehozása, kisebb-nagyobb változásokkal beilleszthető Erdély más jelentősebb települései futballéletének a fejlődésébe is. Azonban mindenekelőtt a kincses város jelentette a kiindulópontot, sőt éveken keresztül a központot is. A XIX. század elején, amikor Kolozsvár több sportágnak a fellegvára volt, a labdarúgás kiemelkedő szerepet töltött be a város sportéletében.

Az ismeretterjesztő munka izgalmas részleteket tár fel a fiatalságot gyorsan meghódító sportágról, az első labdába rúgástól a román vagy török válogatott elleni rangos mérkőzésekig. Az első világháború előtti években a futball nemcsak a város egyik legnépszerűbb sportágává nőtte ki magát. Az általa keltett lelkesedés, a nézőtéren vagy a pályán kialakuló botrányok a labdarúgás társadalmi jelenséggé válásának a kezdetét is tükrözték.

A kolozsvári futball 1895–1914 közötti időszaka izgalmas eseteket vet fel a sportág kezdetleges szintjétől az első világháború előtti legerősebb budapesti csapatok elleni megmérettetésekig, majd hogy az első világháború hogyan vetett véget fejlődésének.

Egy kis labdarúgás-történet: a futball kezdetei

A világ legnépszerűbb és legkedveltebb sportja Angliában honosodott meg. Az írott szabályok nélkül már a középkortól űzött labdarúgás a XIX. század elején rohamosan terjedt, és különböző változatai a szigetország iskoláiban, kollégiumaiban, később pedig az egyetemeken is előfordultak. A lendületes gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a sportélet is folyamatosan fejlődött, Thomas Arnold törvényszéki bíró és Rugby városa iskolájának az igazgatója pedig hamarosan bevezette az atlétikát a tanrendbe. A kezdetleges szinten játszott futballt eleinte csupán a közép- és felsőosztályból származó diákok által látogatott tanintézményekben gyakorolták, később azonban a fokozatosan népszerűsödő sport a szegényebb réteget is meghódította.

A futballt az 1820-as, 30-as és 40-es években állandóan összekeverték, sőt olykor egyidőben játszották egy másik angol eredetű sporttal, a rögbivel. Akkor még többnyire az erő számított, a szabályok és a cselezés csak később épültek be a játékba. Az első egyetemi egyesületet 1848-ban hozták létre a Cambridge-i Egyetemen, ugyanabban az évben megállapodtak tizennégy alapvető szabályban is. Ebben az időszakban már egyre érzékelhetőbb volt a rögbitől való elszakadás, és kialakultak az úgynevezett futball-rögbi és a cselező játéknak nevezett sportok. 1855-ben a Harowi Egyetem egykori diákjai megalakították az első felnőtt egyesületet, a The Sheffield United Cricket and Football Clubot. Hét évvel később Nottinghamban létrejött az első hivatásos klub, a Notts County.

Országos szintű szervezettségről legelőször 1863. október 23-tól beszélhetünk, amikor tizenegy együttes és iskola megalapította a világ első szövetségét, a Labdarúgó-szövetséget (FA). Decemberben kidolgozták az első, tizennégy cikkelyből álló játékszabályzatot, amely azonban teljesen eltért a mai szabályoktól. Ekkor megtörtént a testvérsporttól, a rögbitől való történelmi megválás is. 1871. július 20-án C. W. Alcock szövetségi titkár kezdeményezésére az akkor létező ötven csapat részvételével sor került a legrégebbi hivatalos sorozat, a ma is megrendezett Angol Kupa első kiírására. 1872-ben Anglia és Skócia válogatottjai Glasgowban lejátszották az első nemzetközi mérkőzést (0:0 volt a végeredmény). 1882-ben létrehozták a Labdarúgó-szövetség Nemzetközi Tanácsát, az egyetlen mindmáig működő szervezetet, amely feljogosult a szabálymódosításra.

A 1880-as évek elejére, több évtizedes folyamat eredményeként, a szabályzat nagyjából elnyerte mai formáját. 1885-ben a sport népszerűsége és minősége már hivatásosságot igényelt, így megalapították a Futball-ligát, és tizenkét csapat részvételével lebonyolították az első bajnokságot. 1886-tól az addig a lelátón ülő játékvezető már a pályán irányította a mérkőzéseket, majd öt évvel később két partjelző a pálya egy-egy oldalán helyezkedett el. További öt év telt el, amíg megállapodás született arról, hogy a játék hivatalosan kilencven percet tartson, 1899-től pedig kötelezték tizenegy futballista felállását egy csapatban.

Az 1860-as évek elején a futball elindult világhódító útjára, és a század végére Európa nagy részén elterjedt. Löwenrosen Károly angliai diákként megismerkedett a sporttal, és 1884-ben elhozta az első labdát Budapestre, a hamar megkedvelt játék pedig az elkövetkezendő években országszerte elterjedt.

Polgári sportélet Kolozsvárt

Az 1860-as évek végén, amikor Angliában már folyamatban volt a labdarúgás korszerűsödése, az 1867-es kiegyezést követően Kolozsvár lendületes fejlődésnek indult. Erdély és Magyarország uniója lehetővé tette a város gazdasági és társadalmi életének a javulását. 1872 novemberében itt nyitotta meg kapuit Magyarország második egyeteme, a Ferencz József Tudományegyetem. A Jogi- és Államtudományi, Orvosi, Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi, a Matematika és Természettudományi Karra, valamint a középiskolai tanárképzőbe kétszázötvennyolc diák iratkozott fel. Továbbá kórházakat építettek, megoldták a szennyvíz és ivóvíz problémáját. A rohamos fejlődéssel párhuzamosan felvirágzott a sportélet is, az anyagi lehetőségeknek köszönhetően tornatermeket és sportlétesítményeket építettek.

A kiegyezés után a sportolás és a testgyakorlat egyre fontosabb helyet foglalt el a társadalmi életben. 1868-ban báró Eötvös József kulturális miniszter bevezette a kötelező tornaórákat a tanrendbe. Tornaterem és -tanár hiányában Kolozsváron csupán 1872-ben lépett hatályba a törvény, ekkor ugyanis elkészült a városháza által a Széchényi-tér keleti részén adományozott területen a Tornavívóda, amely lehetővé tette a rendszeres sportolást. A főleg a Torna és Vívó Egylet számára felépített létesítmény ötletgazdája dr. Haller Károly volt, aki fiatal tanárként, majd később polgármesterként is kulcsszerepet játszott a sportélet megalapozásában és fejlődésében. A tornaterem megoldotta a Római Katolikus Főgimnázium, a Református Kollégium, az Unitárius Kollégium, a polgári felső iskola valamint a tanítóképző testgyakorlati gondjait. Az iskolák 1896-ig érvényes bérleti szerződést kötöttek a Torna és Vívó Egylettel, amelynek értelmében a nyilvános vívóiskolából létrejött egyesület nemcsak helyet, hanem tornatanárt is biztosított a diákok számára.

Az 1870-es évek elején felerősödött a polgárok korcsolyázás iránti igénye, ennek következtében 1872 februárjában létrejött a Kolozsvári Korcsolyázó Egylet (KKE). A sportkedvelők szervezett körülmények között legelőször a Mikó-kert Múzeum-taván korcsolyázhattak. Két év után annyira megnőtt a korcsolyázók száma, hogy a KKE-nek más jégpályát kellett keresnie. Az 1860-as évektől intenzív munka folyt a Sétatér felújításáért. A Sétatér Egylet vezetői úgy döntöttek, hogy a tó jege télen korcsolyapályának szolgáljon. 1874-ben megrendezték az első versenyeket, majd óriási sikernek örvendtek a kivilágított pályán sorra kerülő estélyek és bálok is. Az első világháború előtt Kronberger Lili és Horváth Opika többszörös világbajnokok több alkalommal is bemutatót tartottak a Sétatéri jégen. A város főiskolás országos bajnokokat avatott fel Somodi András és Voith József személyében. Az 1819-es hatalomváltást követően a román önkormányzat elvette a jeget a KKE-től, amely így a kétágú templom háta mögötti jégen folytatta tevékenységét.

A céllövészet a középkorba visszatekintő hagyományokkal rendelkezett Kolozsváron. Az 1870-es évek elején Haller Károly újra beindította a sportot, 1872-ben pedig Lövész Egyletet alapított, amely mintegy száz tagot számolt. Egy évvel később a sétatéren a mai teniszpályák helyén elkészült a lövölde. A létesítmény sok éven keresztül rangos versenyek és ünnepek helyszíne volt. A XIX. század végén a sportág hanyatlani kezdett, az első világháború előtt pedig lebontották a lövöldét.

Az országszerte terjedő atlétika az 1870-es évek elején Kolozsváron is megjelent. Az 1875-ben létrejött Magyar Atlétikai Klub mintájára, tízéves népszerűsítés után, az 1885. február 8-án megtartott alakuló gyűlés nyomán megalapították az ország második atlétikai egyesületét, a Kolozsvári Atlétikai Clubot (KAC), elnöknek pedig br. Jósika Lajost választották meg. Az egyetem fontos utánpótlási forrást jelentett a KAC számára, a tanintézmény padjaiból rengeteg jeles sportoló, későbbi bajnok került ki. A tanintézmény padjaiban tanult néhány jelentős sportvezető és -szervező, valamint tornatanár is. A sportolók és későbbi sportvezetők közül a legsikeresebb Somodi István volt, aki 1908-ban Londonban, magasugrásban megszerezte Kolozsvár első olimpiai ezüstérmét.

Az 1885–1891-es évek között Kolozsvár az ország atlétikai központjává vált, ebben az időszakban ugyanis a KAC a legerősebb magyar atlétikai egyesületté fejlődött. Mivel a klub nem rendelkezett megfelelő pályával, csupán futó illetve gyalogló versenyeket rendeztek. Az első viadalokat a sétatéri Polgári Lövölde kertjében tartották meg. Mivel az atlétika nagy népszerűségnek örvendett, a klub jelentős bevételre tett szert. Emiatt a lövészegylet megemelte a bérleti díjat, ezt azonban a KAC már nem tudta kifizetni.

FOLYTATJUK