A gyermek születése mindig misztikus csoda volt. Sokáig nem értették, mi zajlik pontosan kilenc hónap alatt a női testben, így az emberi kreativitás természetesen ezerféle mendemondát szült. A meseszülés a nemzéstől a csecsemőkorig mindent „megmagyarázott”.

Id. Plinius Historia Naturalis-a a tudományos legendák netovábbja. A jeles szerző mintegy száz auktor kétezer művét használja fel, így ekkora bibliográfiába érthető, hogy becsúszik „egy-két” hiba. Már ő is ír a szülésről, csodás hölgyekről, akik egyszerűen anyai mivoltuk miatt kerültek a múlhatatlanság lapjaira: a Pompeius színházában szobrot kapó, harminc gyermekes Eutychis, vagy a szörnyszülötteket (mint ma már tudjuk, sziámi ikrekről van szó) világra hozó római asszonyok.

A római nőket több tucat szellem és istenség védte a teherbe eséstől a csecsemő első sikításáig. Külön istene volt a várandóságnak, a szülésnek, a felsírásnak, a gyermekágynak és még a meddőség ellen is akadt istenség: a méretes Priapus. A gyermeknemzésnek sem ismertek a határai. Mintha a legendás, olykor felnagyított történetek a kevésbé vizuális időkben serkentően hatottak volna. II.Konrád császár egyik lovagja, Abesbergi Babo negyven gyermekes apaként büszkélkedett félosztagnyi családjával. De a gótai almanach is felsorol olyan szerencsés apákat, akiknek az otthonában jóval az osztálylétszám felett nyüzsögtek a gyerekek. 1826-ban a romantikus európaiak szellemét Randsit Singh, Lahore maharadzsájának híre csigázta fel. Az úriembernek állítólag 36 éves korára 18 183 gyermeke született! Mire az első monográfiák megszülettek ennek a jelenségnek a biológiai magyarázatával együtt, kiderült: nyomdahiba történt, a gazdag úrfi „csak” 183 örökössel rendelkezik. Luther idején, Bönningheim városában Schmutzer Borbála állítólag 53 gyermeket szült.

Ezen történeteket hallva, sokaknak jött meg a kedvük az utódnemzésre a középkorban. Ez volt a korabeli „playboy”, hogy a templomi ábrázolások elemzésébe ne menjünk most bele. Ám nemcsak a gyerekek számát övezte legenda, hanem a nemző szülők korát is. Jól ismertek a bibliai számok az ószövetségi könyvekből: Matuzsálem, aki 969 évet élt, 187 évesen nemzette első gyermekét, Ádám 230 évesen kezdte, ám a rekordtartó kétségtelenül a mindent túlélő Noé, aki félezer évesen fogott az utódnemzéshez. A kétségtelenül irreális adatok ellenére, akadt olyan matuzsálem, aki hetven, sőt nyolcvan évesen lett apa! A fiatal úrfik között is akadt szép számmal rekorder: a tizenöt éveseken már nem is csodálkoznánk mai szemmel. De egy tizenegy évesen! 1753-ból származik az a hír, miszerint Deveau, Versailles-i írnok nyolcéves leánykáját egy tizenegy éves ifjonc ejtette teherbe. Mindezt már csak egy türingiai molnár felesége pipálta le, akinek csecsemője a születés utáni fél órában egy másik gyereket hozott világra! Persze, még aznap meghaltak. Így magyarázhattak talán egy félresikerült császármetszést, vagy egy petevezetékbe ágyazódott embrió jelenlétét a másik gyermek mellett.

Bűvölet vette körül az ikreket is. Természetesen a tudományos magyarázatok megszületése előtt legendák szóltak az egyazon apától nem születhető ikrekről, az ötös, hatos és – láss csodát – hetes ikerszülésekről! Egy-egy ilyen igazolt csodának a hírére járt a fél világ. Hameln városában 1600-ban valóban született egy hetes iker, sírfeliratuk nagy pompával dicsekszik erről.

Ha a megszületett gyereket a genetika vagy a sors furcsa testtel ajándékozta meg, akkor az utókor a tabuból elefántfejű, lótestű, hallábú gyerekeket kreált, míg a XVII. században Krajna tartományban kígyókat szülő nőkről regéltek. Külön érdekesség a hermafroditák jelensége. Már az ókori görögök is próbálták megmagyarázni, így született Hermafroditos és Salmacis legendája, majd a platóni interpretáció után az androgén szerelmesek regéje.

Furcsábbnál furcsább legendák vették körül továbbá a gyermekágyi lázat, a meddőséget, amelyet a hithű középkoriak még nagyfalloszú pogány istenekkel, ún. priapikus szentekkel is próbáltak elhessegetni, de versbe foglalták Medici Mária gyógyító kebleit és a csodatevő anyatejet, melynek legcsodásabb cseppjeit természetesen II. Balduin császár gyűjtötte össze 1247-ben, hisz azok magától Szűz Máriától származtak!

Nota bene: egyszer egy kislány tényleg beállított Grimm Jakabhoz, és adott egy garast, mert nem hitte el a mesét. A hiányzó összegről nincs tudomásunk…