200–250 ember gyűlt össze a szépen rendbe hozott templomban, a gyönyörű várudvaron, ahol felemelő ünnepségen emlékeztek. Megnyitójában Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Igét hirdetett Bárócz Huba nagyenyedi református esperes, aki a felelősségről és a ma annyira terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetünket ítéljük halálra. Történelmi példákra hivatkoztak alapigazságként, például a királyok felelősségére, Szent István vállalt felelősségére. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Orgonán kísért Lőrincz Gertrud felenyedi református kántor. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet gyönyörű zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt.

Az ünneplőket Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétünkkel adósságot törlesztünk a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. „Hiszek abban, hogy Szent István öröksége itt, ezen a tájon is tovább él” – mondta. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események miatt éppen ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Az anyaországi Nagy Csaba és leánya, Veronika, tárogatón és furulyán előadott Szent István-éneke, alkalmi történelmi melódiák, Rákóczi korából származó ismert dallamok oldották a súlyos történelmi igazságok kimondásával elborult kedvet.

Kovács Jenő szombathelyi mérnök ünnepi beszéddel érkezett Sárdra. „Micsoda ünnep volt ez ezer évvel ezelőtt is, amikor egy 27 éves ember, akit Istvánnak kereszteltek, államot teremtett a Kárpát-medencében”, mondta. Aztán érthető, világos képekben következett a magyar történelem, a kereszténység felvételétől egészen a 90-es évek sorsfordulójáig, amikor az új helyzet új lehetőségeket kínált, új politikát, ami nemzeti és keresztény, olyan, amilyent országszerző őseink műveltek.

Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet, ezt a tipikus erdélyi históriát, amely azonban az átlagnál is több véráldozattal járt. Talán most már közeleg az igazság órája, amikor kimondhatjuk azt, amit tudunk és feltártunk. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Mezővárosi rangra emelkedik, a lakosok többsége szőlőműveléssel foglalkozik. Itt tevékenykedett Teleky Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet a 48 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg a forradalom idején 63 sárdi magyar lakos válogatás nélküli lemészárlása. Elhangzanak a felelős vezetők nevei, és az, hogy később a gyilkosok és támogatóik közül is sokan áldozatul esnek az eseményeknek.

Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. Néhányan ott voltak az ünnepségen, őket a gyülekezet tapssal jutalmazta. Mint a fiatal tiszteletes elmondta, 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, önfeláldozásukra sem lett volna szükség.

A több mint két órás programot az ünneplő gyülekezet igen nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísérte. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát, figyelmeztetőül, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő még egyszer Erdélyben.

A szép templomkertben, a falak hűs védelmében megvendégelték a népes ünnepi gyülekezetet. A találkozások és a jó beszélgetések még sokáig ott tartották az ünneplő közönséget, majd a buszok Gyulafehérvárra indultak, ahol az utasok meglátogatták a székesegyházat és a gyönyörű millenniumi kiállítást.

A nagyszerűen sikerült ünnepnap megszervezéséért a Fehér megyei RMDSZ-t, a Dr. Szász Pál Egyesületet és a sárdi-magyarigeni református egyházközséget illeti dicséret és köszönet. A részvevők a lelki feltöltődés mellett megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Lesz-e kedve maradni a fiataloknak? Mi lesz a Szent Istváni örökséggel? Mi lesz anyanyelvünk sorsa? A kérdések, gondolatok arra jók, hogy válaszokat keressünk rájuk.