1948-ban, a kommunista hata lomátvétel után, a hűbéri rendszer eszmeiségét hordozó maradi jelképeknek minősítették és eltiltották a megyék, a városok címerének használatát. Később, 1968-ban, a megyék újbóli létrehozásakor az egykori tiltók szükségesnek érezték, hogy külsőségekkel cicomázzák rendszerüket, hogy ezzel hitelesítsék, törvényessége látszatát keltsék. És visszatértek a címerek használatához. De nem a rég kialakultakéhoz. Helyettük az „új társadalmi rend” jegyében, a címertan szabályainak fittyet hányva „új címereket” rajzoltattak. Ezt a „hagyományt” folytatta az 1992-ben a város élére került magyargyűlölő polgármester, Gheorghe Funar, amikor 1999-ben, hatalma teljében, „új címernek” minősített – elképzelése alapján egy tizenkilenc éves diáklánnyal készíttetett – rajzzal „ajándékozta meg” Kolozsvárt. Noha ez sem az esztétikai, sem a címertani előírásokat nem tartja be, továbbá sem a helyi, sem a területi, sem az országos címertani bizottság, sem a helyi, értő közvélemény nem fogadta el, a városháza mind a mai napig használja. „Természetesen” törvénytelenül. Az új „címer” toldozgatása 2006-ban, két évvel a Funar bukását előidéző helyhatósági választások után ismét szóba került a városcímer. Minthogy a város a XIV. századtól 1948-ig – 1919 után néhány év kivételével – századokig ugyanazt a címert használta, a legtermészetesebb lett volna ezt elővenni. Akkor – három évvel ezelőtt –, nagy hiszékenyen arra gondoltunk, hogy ez a város régi, a kommunizmus hatalomra kerüléséig használt címere lesz. De nem. A Foaia Transilvană című hetilap egyik akkori száma szerint ugyan is elkészült az „új címer”. Ami nem volt más, mint az eddigi rajz toldozgatása-foltozgatása. Kiagyalói, valószínűleg azért, hogy úgymond tovább fokozzák „történelmi hangulatát”, mi több, „ősiségét” – mily nagyvonalúság –, beleszőtték a Szabók tornyát (Bethlen-bástyát) is. Persze nyomban fölmerült a kérdés: ez vajon megfelelő lesz-e egyeseknek vagy tovább kell „fejleszteni”? Utóbbi esetben „ősi műemlékként” még bele lehetett volna szőni egyet s mást. Mint például a hetvenhat éves Bocskai téri görögkeleti templomot, a Farkas utcai, felállított gyufásdobozhoz hasonló diákházat, netán a bukott rendszer „nagyszerű” jelképét, a Nehézgépgyárat. A legújabbak közül az 1992 után, a Deák Ferenc utca elején, a Városháza előtt felállított guillotine-t, a Biasini szállón elhelyezett „igazmondó emléktáblát”, az 1921-ben Róma által adományozott anyafarkast – amihez Napocának ugyan volt köze, de Kolozsvárnak az égvilágon semmi. A legtermészetesebb nyilván az lenne, ha az ilyen, a címertannal és előírásaival semmiféle kapcsolatban nem lévő gúnyrajzok helyett szépen elővennénk azt, amelyik valóban címer, s amelyet a város a XIV. századtól 1948-ig használt. Ezt javasoltam 2005-ben László Attilának, az RMDSZ megyei elnökének. De akkor, úgymond, nem volt időszerű. Miközben Európa-szerte minden település régi, több százados címerét használja. És minél régebbi, annál büszkébb rá. Mi miért rúgnánk fel ezt a szokást, ezt a hagyományt? Vissza a régi címerhez? De a jelek szerint mások is hasonló véleményen vannak, mint jómagam. Ugyanis a napokban Nicolae Endroiu, a G. Bariţiu Történeti Intézet igazgatója kijelentéséből ismét kiderült, hogy a jelenleg használt, úgynevezett városcímer, törvénytelen. Ezért az igazgató úr arra kérte Sorin Apostu polgármestert, hogy mi előbb kezdeményezze a régi címer elővételét. Mint mondta, legkésőbb szeptemberben a városi önkormányzat hozzon határozatot arról, hogy a helyhatóság az 1369. évi címert vagy annak enyhén módosított változatát használja. Persze, kérdés, mit jelent tulajdonképpen az enyhén módosítás? Miért kell egyáltalán módosítani? Századokig megállt a maga lábán, most meg nem? Mindezek után fölmerülhet a kérdés: mi egyáltalán a címer? Eltekintve a középkori nem színes bélyegzőktől, pecsétektől, alapjában véve nem más, mint színes jelvény, stilizált kép, melynek hordozója többnyire pajzs. Öröklődő, földbirtokhoz, családhoz kötődő jelkép. A városhoz kapcsolódó címer öröklődését állandósult használata biztosítja. Így volt ez Kolozsvár esetében is. Nálunk a címer viselése már az Árpád-házi királyok alatt elkezdődött – a kettős kereszt III. Béla, a vágásos mező, az a bizonyos Árpád-sávos, Imre király idejében. Ezzel egyidejűleg a jelentősebb családok, a városok is címert kezdtek felvenni és viselni. A címerviselés virágkora az Anjou-ház uralkodásának ideje, a XIV. század volt. Az a század, melyben városunknak is címere lett. Háromtornyos, városfalas-kapus címere a szűcs céh 1369-ben kelt oklevelének pecsétjén tűnik fel első ízben. Ahhoz azonban, hogy ennek közhitelességét elismerjék, királyi engedélyre volt szükség. Ezt biztosította I. (Nagy) Lajos magyar király 1377. május 18-án Besztercén kelt engedélylevele: A címer megerősítése „Elébe járulának – úgymond – Székely Tamás fia Miklós, kolozsvári bíró és Lőrinc fia László, kolozsvári polgár, a maguk és polgártársaik és más vendégek nevében. És alázatos esedezésük rendén fölfejtették, hogy ők amiatt, hogy saját peres ügyeikben községi pecsétjök alatt költ és kiállított ügyvédvalló [megbízó] leveleik az ország bíráitól és törvényszékeitől eddigelé el nem fogadtattak, sok kárt és megterheltetést szenvedtek, s nagy munkát, és ok nélküli fáradságot tettek, [ezért] a királyi felségtől alázatos könyörgésükben azoknak kegyelmes orvosoltatását kérték.”
|
