– Tavaly ilyenkor elnökválasztás zajlott, előtte pedig több ízben az urnák elé hívták a választópolgárokat. A zavaros 2009 után milyennek tekinthető 2010?

– Nagyon fura évet kezdtünk, nagyon nehéz évet fejezünk be, nagyon göröngyös úton jártunk. Amikor ezt mondom, a szüleim és a nagyszüleim valószínűleg elmosolyodnának, mert 1946-ban nekik nem volt mit enniük. Tavaly decemberben ismét választásokra került sor. Néhány évig szinte félévente rángattuk az embereket az urnák elé: parlamenti, európai parlamenti választások, elnökválasztás. A kollégákkal arra a következtetésre jutottunk, hogy közösségünknek szüksége van egy kis felszusszanásra. A hangsúlyt az önkormányzati munkánkra, illetve a közösségépítésre-szervezésre helyeztük. Célunk az volt, hogy a kolozsvári magyarok ismét büszkék lehessenek nemzetiségükre, a közösségre, s merjenek ismét bátran gondolkozni. Olyan közösségi megnyilvánulási formákat kerestünk, amelyeknek köszönhetően mindenki otthonának érzi települését.

Az engem ért szeptemberi támadások során ráébredtem arra, hogy milyen rövid a kollektív memóriánk. Egyesek már nem emlékeztek a tavaly decemberben együtt határozottakra, s elégedetlenek meg türelmetlenek voltak a szervezeti munka alábbhagyásáért, hogy idén nem hoztuk össze a megszokott rendezvényeinket. Egyesek úgy érezték, hogy a szervezet meggyengült, nem fordítunk elég figyelmet bizonyos dolgokra.

– Kik részéről hangzott el ez a vád, s vajon mire gondoltak: hogy alkalomadtán nem lép fel elég határozottan a polgármester előtt bizonyos érdekképviseleti kérdésekben, s emiatt rejtene valamit?

– Nem tudom kettéválasztani, elkülöníteni az alpolgármesteri és a megyei elnöki tisztséget. Az RMDSZ támogatásával lettem polgármester-helyettes, így abszurd a vád, hogy mások érdekeit képviselném. Céltudatosan a magyarság érdekeit és prioritásait képviselve fejtem ki tevékenységemet.

Januárban a kollégákkal azt beszéltük, hogy két nagy kaliberű magyar közösségi rendezvényre van szükség Kolozsváron: az egyik a majális, a másik a szeptemberi Szent Mihály-napi rendezvénysorozat, hiszen a megyeszékhely védőszentjéről van szó. Egyesek még emlékeznek a Kálvária-templom kertjében szervezett majálisokra, és visszasírják az ilyen jellegű, közvetlenebb rendezvényeket. Ez jó hatással lett volna a monostori magyarságra, ugyanis ez a közösség atomizálódott, ebben a lakónegyedben él a legtöbb magyar a városban: 16–18 ezren. Szeptemberben a Szent Mihály-napi rendezvénysorozat köztereken zajlott volna, megteremtve a lehetőséget a nem kolozsváriaknak, akik ide jönnek tanulni, hogy kiépítsék kapcsolatrendszerüket, megismerjük egymást. Kolozsváron 12-16 százalékkal több magyar él, mint amennyi a lakosság-nyilvántartó jegyzékben szerepel, ők azok, akik itt tanulnak, dolgoznak, a megyeszékhelyen boldogulnak, de nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban. Márciusban kompromisszumos megoldásként fogadtuk el, hogy augusztusban szervezzük a Kolozsvári Magyar Napokat. Célunk az volt, ne osszuk meg a közösséget. Aki be akart kapcsolódni a szervezésbe, az derekasan kivette a részét a munkából. Véleményem szerint büszkék lehetünk a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatra: közösségi összefogásról szép példát mutattunk mindenkinek, aki ebben a városban él. Nagyon sokan hazajöttek, s a visszajelzésekből az is kiderült, sok román nemzetiségű lakos jött el klasszikus zenét hallgatni a záró rendezvényen.

– Egy főtéri kávézó teraszáról követte az István, a király rockopera vetítését, s amikor jelezték, hogy gond van a rendőrséggel, azt kérte, menjen Önhöz a kékruhás. A gyors ügyintézés érdekében ennek nem fordítva kellett volna történnie?

– Kolozsváron eljutottunk oda, hogy a rendőr megy az alpolgármesterhez, és nem fordítva. Amikor a kollégák jelezték, hogy gubanc van, akkor hozzám jött a rendőr. Amúgy minden reggel egyeztető gyűlést tartottunk a különböző intézmények vezetőivel, akiknek beszámoltam a történtekről, egyébként a mai napig sem tudtuk kideríteni, ki volt a rendőr, aki a vetítés leállítását kérte. Szeretném, ha jövőre felelevenítenénk a majálisunkat, és nagyobb figyelmet szentelnénk a Szent Mihály-napi rendezvénysorozatnak.

– Áprilisban a városi tanácsosokkal együtt találkozott Sorin Apostu polgármesterrel, és benyújtották a kolozsvári magyarság 11 pontját. Egyesek szerint nem képviselte teljes súllyal az ügyet, azt a benyomást keltve, hogy összekacsint a városvezetővel, s nem mozdulnak ki a holtpontról az ügyek.

– Mindenkinek megértem a türelmetlenségét. Elsősorban viszont azok kérik tőlem számon a magyarság igényeinek a végrehajtását, akiknek erre nagyon hosszú idő állt rendelkezésükre, mégsem oldották meg ezeket az ügyeket. Sajnos, adott esetben prioritásokat kell meghatároznom, pedig tudom, hogy a közösség egy részének elvárásai más irányba mutatnak. Próbálom megtalálni az egyensúlyt az alpolgármesteri tevékenység hatékony kifejtése, és a közösség érdekképviselete között. Elvégre mindkettő közösségi érdek, csak bizonyos ügyeket egy adott pillanatban lehet megoldani, vagy valamit sürgősebbnek ítélek.

– Ezek megoldása attól függ, hogy nem kér számon dolgokat a városvezetőtől?

– A társadalmi feszültségek elkerülése is egy szándék, rendkívül nehéz gazdasági helyzetről lévén szó. Ugyanakkor gondolni kell arra is, hogy demográfiai szempontból 2010 volt az egyik legsötétebb év: az alacsony gyereklétszám miatt mindössze 11 első osztályt tudtunk csupán indítani. Emellett ki kellett mozdítani a holtpontról a Brassai Sámuel Elméleti Líceum kérdését, közben román iskolát kellett kiköltöztetni. Sajnos, mai napig sem sikerült megoldani a Bob-iskola helyzetét, amelynek kihelyezett tagozata a katolikus parókia udvarán működik. Számos kényes ügy vetődött fel, ilyen az ingatlan-visszaszolgáltatás is.

– Ha a 11 pontban leszögezett kéréseket erőteljesebben követeli, felkorbácsolta volna a városházi kedélyeket, s nem sikerült volna más ügyeket elintézni?

– Megpróbáltuk megtalálni azt az utat, amelyen járva nem feszítjük a közhangulatot, és elkerüljük, hogy a magyar közösséget újból felhasználják a valós gondokról történő figyelemelterelésre.

– Ez úgy csapódott le, hogy fél…

– A román jellegű ügyekkel a polgármester és alpolgármester kollégám foglalkozik. A magyar kérdések hozzám tartoznak. Amikor nézeteltérések vannak, akkor egyeztetünk. Kijelentem: nem félek! Ráadásul nem vagyok könnyen ijedős. Néhány területen szinte kizárólagos a hatásköröm. Ha azt akarjuk, hogy esélyegyenlőséget biztosítsunk közösségünk tagjai számára, akkor fel kell vállalnom kényes ügyeket is: szociális ellátás, egészségügyi rendszer kérdéseinek a rendezése, föld-visszaszolgáltatás. 1785 hektár földet adtunk vissza a volt tulajdonosoknak. Nem szeretek egyes szám, első személyben beszélni: tanácsos kollégáim rengeteget segítenek nekem. Megtanultuk azokat az eszközöket, amelyek segítségével mi ötön, el tudunk fogadtatni egy tanácsi határozatot a kétharmados PD-L többséggel. Mi több, minden olyan gyermeknek megvolt a helye, akit a szülei magyarul akartak oktatni. Vannak állami magyar bölcsődei csoportok, óvoda működik három magyar csoporttal, letettük a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem új épületének az alapkövét, Szamosújváron iskola létesül egy nagyon nehéz évben. Ezekre büszke vagyok. Lehet, hogy egyesek részéről nagyobbak voltak az elvárások, ennyit sikerült csinálni. Néhányszor elnapoltuk, de nem felejtettük el a mások számára fontos dolgokat, áldozatokat hoztunk.

– Hogyan lehetett úgy vezetni a Kolozs megyei RMDSZ-t, kifejteni az alpolgármesteri tevékenységet, hogy adott pillanatban minden irányból támadták: össztűz alá került a Brassai-ügy miatt, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is élesen bírálta, a Szövetségi Állandó Tanácsban nem fogadták el, hogy László Attila egészségügyi miniszter legyen, kifogásolták hozzáállását a Kolozsvári Magyar Napok szervezéséhez. Ugyanakkor mindenki elégedetlen volt a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak elhúzódása miatt.

– Örvendek, hogy én voltam a célkeresztben, s nem azok, akik ennek köszönhetően csendben végezhették munkájukat. Sikerült kinevelni azt a csapatot, amelyiket megóvhattuk az ilyen intrikáktól, ellenségeskedéstől. Sokkal könnyebb elviselni az ilyen kritikát, mint egy tragikus baleset után 24 szülőnek elmondani, hogy meghalt a gyereke. Ilyenre is volt példa, így nem kell engem félteni. A közszereplő állandóan ki van téve a bírálatnak, de sajnos annak is, hogy egyesek jogtalanul a nevében lépnek fel ingatlan- és föld-visszaszolgáltatás ügyekben, ezek csalók. Hangsúlyoznám: nincs feltételhez szabva a visszaigénylés benyújtása, a városházán vagy az RMDSZ székhelyén bárki megkereshet, elérhető vagyok. A Brassai-ügy: novemberben az Erdélyi Unitárius Egyház birtokába került az ókollégium épülete. A püspökség részéről felajánlották a Brassainak, hogy az épületbe költözhet bérbe. Megkeresett közben az egészségügyi líceum igazgatónője is, hogy elköltöznek egy időközben kiürült belvárosi iskola termeibe. A helyzet tehát jövőtől rendeződik. Jómagam azt láttam volna járható útnak, hogy a két oktatási intézmény egyesül. Ékes példa a Báthory-líceum esete. A kvóta-rendszerben sokkal könnyebb gazdálkodni egy 1100–1200 gyermeket számláló oktatási intézmény anyagi forrásaival, mint két darab, egyenként 560–580 létszámúval. Nem akartuk rájuk erőltetni elképzelésünket, a két iskola fúzióját. Az idő bebizonyítja, kinek volt igaza.

A Mátyás-szobor: több száz közbeszerzési eljárást bonyolítok le évente, édesapámnak köszönhetően igen otthonosan mozgok a tervek, tervrajzok, kőfaragás, hegesztés világában. Kezdetben a restaurálási terv egy műszaki megoldást javasolt, időközben pedig folyamatosan változtak a szakemberek elképzelései. A komoly tapasztalattal rendelkező magyarországi szakemberek és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal akkori vezetője, Mezős Tamás segítségével sikerült megtalálni azt a műszaki megoldást, amely hosszú távon, megfelelő minőségben és időben restaurálja Fadrusz János alkotását. Ez időigényes volt, sok új anyagot kellett használni. Az eredeti határidő meghaladása és a többletköltség ellenére Kolozsi Tibor bronzrestaurátornak, Nagy Benjámin kőrestaurátornak és a generálkivitelezőnek, a nagyszebeni Concefa Rt.-nek sikerült olyan munkát végeznie, hogy nagyon hosszú ideig nem lesz szükség az újabb restaurálásra. Ugyanakkor a magyarságnak a szobor eltűnésével kapcsolatos félelmeit is el kellett oszlatni, így meg kellett oldani a helyben történő restaurálást. Ez egyáltalán nem volt könnyű. De visszatérve Kovács Péter ügyvezető alelnök kritikáira: ösztönzően hatnak. Annyit mondanék: időnként meg kellene méretkezni a párton belül, a választók előtt, s aztán véleményt nyilvánítani. Elvárom, hogy egy ifjúsági szervezet hevesen bíráljon, de nem egy ügyvezető alelnöktől, hogy RMDSZ-szervezetet nyilvánosan kritizáljon.

– Gondolja, hogy a gárdások és a vármegyések tavaly decemberi kolozsvári színrelépése óta elmérgesedett a hangulat Kolozsváron a többség és a kisebbség között? Ezzel magyarázhatók a rendőri túlkapások (március 15-én és december elsején), amelyekre korábban nem volt példa?

– Sokan, így a gárdások és a vármegyések is, próbáltak kioktatni bennünket, hogyan tevékenykedjünk. Engem is meglepett, hogy az egyik fő gárdás Csíkszeredában dolgozik a pénzügyi felügyelőségen. Egyszer volt Budán kutyavásár, egyszer csinálták ők azt, amit tavaly decemberben. Sikerült normális kapcsolatot kialakítani a különböző intézményekkel annak érdekében, hogy megakadályozzuk a hőzöngést. A Funar-korszak idején a másik oldal 12 éven keresztül ugyanezt a típusú feszültségkeltést művelte. Nincs szükségünk ilyesmire! Tunyogi Béla is annak volt az áldozata, hogy a gárdások két helyszínt jelöltek meg: Főtér és Farkas utca. Mindkét helyen nagyon sok rendőr és civil titkosszolgálati alkalmazott volt jelen. Sajnos ő rossz időben, rossz helyen járt. A közösségépítő rendezvényekkel, mint például a Kolozsvári Magyar Napokkal magasra állítottuk a mércét, így nincs szükség gárdás és vármegyés megnyilvánulásokra! Hangsúlyoznám: nem kolozsvári gyerekek voltak, mi nem így neveljük a gyermekeinket.

– Jelölteti magát a Kolozs megyei RMDSZ elnöki tisztségére?

– Ugyanabban a dilemmában vagyok, mint 2008-ban, ugyanis nagyon megterhelő, amikor egész embert kívánó több tisztséget kell ellátni. Többször elmondtam: nem tartom összeegyeztethetőnek a megyei elnöki tisztséget az alpolgármesterivel vagy a parlamenti képviselőivel. Ráadásul nem véletlenül találták ki, hogy egy személy csak két mandátum erejéig végezhesse a munkát. Adjunk lehetőséget egy lépcsőzetes rendszer kialakítására, mások érvényesülésére is. Kötelességemnek tartottam, hogy kineveljem a potenciális utódokat. Senki sem ment nyugdíjba a megyei elnöki vagy alpolgármesteri tisztségből.

– Tehát nem jelölteti magát, ugyanis a második mandátum végét tölti…

– Várjuk meg április végét…

– Nem a februári RMDSZ-kongresszus előtt kell sort keríteni a megyei tisztújításra?

– Egyesek próbálták így olvasni az alapszabályzatunkat, de csak áprilisban-májusban tartunk tisztújítást.

– Öt siker és öt kudarc!

– Lehet hat mindkettőből? Sikerek: egy magyar gyerek sem maradt anyanyelvű oktatás nélkül; elkezdtük otthonunknak érezni városainkat, községeinket, falvainkat; sikerült tovább fejleszteni intézményhálózatunkat; előremozdult a visszaszolgáltatás; tisztességes, objektív, a problémamegoldásra alapozott párbeszédet alakítottunk ki az egyházainkkal, civil szervezeteinkkel; és restauráltuk a Mátyás-szoborcsoportot. Kudarcok: nem sikerült minden kollégának felnőnie a tisztséghez (ez azért személyes kudarc, mert valamilyen szinten az enyém a felelősség); helyi szinten nehezen sikerült egyeztetni a koalíciós partnerrel a kinevezésekkel kapcsolatban; a Kolozs megyei RMDSZ-t nem sikerült megfelelő súllyal képviselni az érdekvédelmi szövetség központi döntéshozó szerveiben, pedig mi adtuk a szavazatok 8,5 százalékát. Ugyanakkor nem volt elég hatékony a kommunikáció a kollégák munkájának tükrözésében, a Kolozs megyei tanácson belül nem sikerült hatékonyabban érvényesíteni érdekeinket, illetve nagyon kevés időt töltöttem a családommal.

Év végi beszélgetésről lévén szó: nyugodtabb, boldogabb, bőségesebb új évet kívánok!