Levegőből szemléli restaurálását Mátyás király

A bronzfigurák alatt levő talapzatot teljesen lebontják

KISS OLIVÉR

Nem nyerített a ló, és Mátyás királynak arcizma se rezdült, pedig ilyet a műemlék létezése óta egyikük sem tapasztalt: szerdán mintegy 20 centiméteres magasságra emelték a piedesztáltól az igazságos uralkodót és paripáját. A nem mindennapi pillanatot rendkívül körültekintően készítették elő a restaurálást végző Concefa Kft. szakemberei, így a hivatalosságok – többek között Szilágyi Mátyás magyar főkonzul, László Attila alpolgármester – és a sajtó képviselőinek jelenlétében csupán a legizgalmasabb és leglátványosabb mozzanatra került már sor, a kimondott levegőbe emelésre. Az e célra felépített szerkezet és a hidraulikus pumpák jól viselték a terhet: mintegy 45 perc alatt a 11,6 tonnás szobor a megfelelő magasságba került. Az intézkedésre azért volt feltétlenül szükség, hogy a talapzatot lebonthassák, és elkezdődjön kőelemeinek mihamarabbi restaurálása. Ezzel egyidőben elkezdődik a szobor tisztítása is.


Már több napja beharangozták az illetékesek a sajtónak, hogy bármelyik pillanatban sor kerülhet Mátyás királynak és lovának levegőbe emelésére. Szerdán végre megerősítették a hírt: véglegesítették az emeléshez szükséges szerkezetet, befejeződtek az előkészületek, kezdődhet az uralkodó és a paripa levegőbe emelése. A restaurálás helyszínén így minden készen állt, de védősisak csak azoknak jutott, akik elsőként érkeztek.

A művelet nem volt annyira látványos, mint amilyenre a sajtó képviselői számítottak: a hidraulikus pumpákat működésbe hozó motor felbőgése után a ló patkói alatt nem recsegett-ropogott semmi, hanem néhány centiméter magasságba emelkedett az a vasváz, amelyre a bronzszobrot annak idején rögzítették. A művelet összesen mintegy háromnegyed órát tartott, ekkorra már közel 20 centiméterre volt a vasváz a talapzattól. Menet közben a szakemberek és a Concefa dolgozói folyamatosan figyelték az előbb milliméterről milliméterre, majd centiméterről centiméterre levegőbe emelkedő szobrot.

– Mindenki életében egyedülálló alkalom a legnagyobb magyar nemzeti király kétszeres embernagyságú szobra restaurálásának döntő fázisát figyelemmel kísérni. Ez egy maghatározó része a műveleteknek. Azt reméljük, hogy ha minden jól halad, akkor ez év július második felében meg is lesz a munka, és sor kerülhet az ünnepélyes átadásra. Erre alkalmas lehet akár egy felső szintű politikai megjelenés, találkozó, amit diplomataként nagyon szeretnék, ugyanis előmozdítja a román–magyar kapcsolatokat. Azért is fontos ez a projekt, mert megindítja a sorozatot más olyan magyar történelmi műemlékek felújításához, amelyek közös kincsnek számítanak. A következő lépés a Mátyás király szülőházának restaurálása, amire szintén létezik egy közös, magyar–román projekt. Itt a restaurálás mellett egy Mátyás király szobát hozunk létre. Következne a csodálatos Szent Mihály-templom és a Farkas utcai református templom restaurálása. Utóbbi pályázati szinten el is kezdődött, tudomásom szerint a finanszírozás lényegében megvan – nyilatkozta a Szabadságnak Szilágyi Mátyás főkonzul. Hozzátette: ugyanakkor elkezdődik a magyarországi román műemlékek restaurálása is.

A szobor felemelését követően a szakemberek hozzálátnak a talapzat szétbontásához. Erről Nagy Benjámin kőrestaurátort kérdeztük. – A köveken rajta vannak a leltári számok, pontosan tudjuk, mi, hol helyezkedik el, és milyen állapotban van. Egy új magot öntünk, bár még nem véglegesítettük, hogy ez milyen anyagból készül majd – mondta a szakember.

Megtudtuk: a talapzat teljesen eltűnik egy időre, Mátyás király és lova pedig a levegőben „lóg” majd, amíg a munkálatok zajlanak.

– Bontás közben a köveket az építőtelep keleti sarkába vesszük nyilvántartásba. Egy részüket ismét felhasználjuk, a statikai és más szempontból nem megfelelőket pedig kicseréljük és újrafaragjuk. A kőanyag nagy része már megvan, egy magyarvistai műhelyben található. Az eredeti darabokat oda visszük, és pontos másolatokat készítünk róluk – nyilatkozta a szakember. Hozzátette: szerinte az eredeti határidőt (július vége) nem lehet tartani. – Ahhoz, hogy időben befejezzük, éjjel-nappal kellene dolgoznunk. Egyelőre csak a kövek felületét látjuk, lehetnek még meglepetések – mondta Nagy Benjámin.

Amint arról több ízben beszámoltunk, a magyar és a román kormány összesen 800 ezer eurót különített el a Mátyás-szoborcsoport restaurálására. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által szervezett licitet a nagyszebeni Concefa Kft. nyerte meg, a szerződést 2009. július 22-én írták alá. A restaurálási munkálatok befejezési határideje 2010. július 22.