Hát látott már a kedves olvasó az utóbbi pár évben olyan hírt, hogy: korán kelt és aranyat lelt, de egyesek szerint csak lottón nyert, vagy holtan kapták meg XY-t, kinek egy aranykarkötő volt tulajdonában, a karkötőt állítólag az nap hajnalban találta. A nyomozás még mindig folyik.

Korán kelésemnek eredménye a nap végéig csak kiderül, talán egy újabb közmondást fogok érvénybe hozni. De ha nem, hát nem, kitalálok valami mást. Például azt, hogy ezért én ma tökössé váltam. Ezt kedves olvasó is kipróbálhatja, kb. olyan, mint a cserkészeknél az újonc próba, vagy a hármas sastoll próba.

Elsőbben feltenném azt a kérdést, hogy ki fél a kutyáktól? Vagy ki nem fél? Persze erre mindenki rávágná, hogy nem, én nem, gyerekség az egész, hisz én nagy kutyabarát vagyok, dehogy, dehogy. De ha elárulom, hogy milyen kutyákra vonatkozik a kérdésem, akkor lehet, hogy csökken a bátrak tábora. Kérem szépen ezek olyan kutyák, amelyek nem is kóbor kutyák, csak a gazdi kiéhezteti egy picit, mondjuk: elfelejt vacsorát adni a kis házidög-kedvencnek, sőt elfelejt nyakörvet fojtani a nyakára. A kutya ilyenkor éjjel szabadon császkálhat az utca kellős közepén, de még a szélén is előfordul, ha esetleg kocsi hajt el az úton. Persze a kutyák nappal is élvezhetik nagyvonalú szabadságukat.

Én személy szerint bevallom, hogy igen: én ezektől a kutyáktól igen irtózom. Talán gyerekkori emlék, hogy édesanyámat is megharapta egy efféle fenevad, amikor munkából hazafele tartott, megjegyzem nappal. Amikor hazaérkezett, a megkékült lábszárán egy gyönyörű kutyafogsor nyom körvonalazódott, a kétféle vér, az egyik alvadt a másik meg jó friss még csorgott is. Ez a kép megmaradt a málnás fagyi, Panni babám és a többi gyerekkori emlékek között, mint furcsa, be nem illeszkedő puzzle darab. De ki hitte volna, hogy egyszer majd a helyére kerül, és bármilyen kegyetlen is, leküzdöm. Akár a félelmem a nagy teherautók iránt, mindig azt gondoltam, hogy minden nagy autónak az a célja, hogy engem leseperjen az útról ha véletlenül is a fehér sávon kívül lépek.

Szóval kutyák és tökösödés. Ezt már az elején szerettem volna tisztázni, hogy nem az történt, hogy valamelyik kutya megharapott és a mágikus harapásától hímvesszőm nőtt ki. Ráadásul, mert jó a természet, még tökkel is megáldott, és így már én lettem a tökös csaj. Na még az kell, hogy egy Amerikai Pite 10-ig száguldjon el a kedves olvasó képzelete. De miért is ne? Akit érdekel ez a verzió az csak nyugodtan álljon meg itt az olvasással, képzelődjön, aki meg úgy gondolja, a továbbiakban is velem tarthat.

A tájat a következő képen kell elképzelni: 1 darab telet, órából 4h-nyit, hidegből olyan 0 C-nit, 4 tekercs 0,5 km hosszú utcát, 1 darab 56 kg-os embert, ha lehet nőneműt, fontos eszence az egésznek az „olyan” kutyák, nevezzük itt fűszernek (ezeket használjuk nyársra felszúrva), a többit meg ízlés szerint. Most már csak az hiányzik, hogy az embert felruházzuk az „olyan” kutyás félelemmel. Ha ez is megvan, akkor elindítjuk az emberünket, vagy maradjunk meg a konyha-nyelvnél? Akkor kinyújtjuk a masszánkat az egyik tepsibe és hozzáadogatjuk a hozzávalókat egyből, ne féljünk, nem vágódik el. Addig keverjük, míg meg nem keményedik, mint a tök, azaz amíg az állomásig nem ér, és felül a vonatra.

Az „olyan” kutyák faragtak a mi masszánkból Tökös embert, csak szimplán úgy, hogy nem jelentek meg abban a hajnalban.

Ámítás az egész, mert legközelebb még ott lehetnek és támadhatnak vagy nem.