Az „Úrangyala” egyike a legkedveltebb és legszebb régi imádságainknak, amelyet magyar tájakon háromszor végeztek (egyes helyeken ma is): reggel, délben és este, három szakaszos harangozás kíséretével.

Ha megkondultak az Úrangyalára szólító harangok, az emberek bárhol voltak, keresztet vetettek és kezdték: „Az Úr angyala köszönté Szűz Máriát és ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát”, majd hozzáfűzték/hozzáfűzik a legszebb katolikus imádságot, az Üdvözlégy Máriát.

Adventben éppen azt ünnepeltük, amire régen, gyermekkorunkban, a három harangozás figyelmeztetett. Arra a hallatlan titokra és csodára hívta fel figyelmünket, hogy a második isteni személy hozzánk hasonló ember lett megváltásunkra karácsonykor.

A virrasztó alvók között éber. A várakozó az éjszakában virraszt. Mi is sokszor éjszakában állunk. Körülöttünk a történelem ismeretlen sötétsége, egy nagy világ-átalakulás káosza, az éjfélen már túl, de a hajnalon már innen: derengés előtti szürkület. A csillagok már fázva bújnak el, a nap még csak sejlik a látóhatár alatt. De mi még lelkünk szemhártyáján őrizzük a csillagok képét és reménységgel várjuk, tudjuk, epedjük a kelendő Napot, az Üdvözítő Gyermeket. Átéljük, hogy Isten mind inkább közelít a mi homályunkhoz. Ideje megkérdezni önmagunktól: Nyitva áll számára a szívem, a lelkem és az életem kapuja?!

Karácsonykor Jézus földi születését ünnepeljük. Magasztaljuk azt a „csodálatos cserét” (D. C. Marmion), amely végbement benne az istenség és emberség között; kölcsönvette tőlünk az emberségét, hogy nekünk adja istenségét. Ezért minden áhítattal ünnepelt Karácsony újraszületés az isteni életre, a kegyelem bőségesebb kiáradása által.

Nehéz tél következik. Legtöbb emberre az évszak szépsége, puha romantikája helyett – elsősorban lelki és anyagi okok miatt – kemény közdelem vár. A karácsonyi harangszó mégis azt üzeni: Bízzatok! Minden télnek vége szakad egyszer!

A nagy modern jezsuita gondolkodó, Karl Rahner szavaival, megfogalmazásában: „Az ember Isten után szomjazik, remél benne. Reméli, hogy mégiscsak felépíti hamarosan Isten országát. A feltétel nélkülit kívánja. A sugárzó igazságot, amelynek fénye eleve kiéget minden kételyt a szellemből. A radikális jóságot, amely azt a félelmet is megsemmisíti, hogy a jósága is csak az önzésnek egy formája.”

Karácsony megértésének kulcsa a Gyermek megértésében rejlik. Milyen gyönyörűen és közérthetően fogalmazta meg ezt Angelus Silesius:

„Újra jönne az Úr s Gyermekként megszületne.
Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,
Ha Krisztus százszor is születne Bethlehemben,
Elvesznél, hogy ha nem jönne el a szívedben.”

A karácsonyi harangszóra némuljon el minden hangos, veszekedő szó. Csendesüljön el minden gyűlölködő szív – és figyeljetek! A harangok összejövetelre hívnak, a templomba szólítanak valamennyiünket, ünnepi szentmisére. Isten legszebb háza az „egyszív-egylélek templom” és a legszebb istentisztelet a kölcsönös, egymást megértő szeretet. A szeretet az a királyi törvény, melyet ha megtartunk, egymagában elég, mert minden más törvény benne nyeri beteljesülését.